Az utolsó életpárti demokrata, akit aggaszt Biden személye

A Kongresszus utolsó életpárti demokratájaként is emlegetett exképviselő, Dan Lipinski úgy véli, az USA második katolikus elnökének példája káros hatással lehet a fiatal katolikusokra – közölte a CNA.

Lipinski szerint nagyon hamar, már a legelső abortuszpárti döntések meghozatalakor ki fog derülni, hogy Joe Biden oly gyakran hangoztatott katolikussága valójában mennyire problematikus… Az mindenesetre biztos, hogy az új elnök döntései nyomán az életpártiak összes amerikai sikere és vívmánya egyetlen nap alatt kámforrá válik majd, ennek pedig döntő hatása lesz Európára nézve is – ugyanis Trump rendelkezései a Planned Parenthood és a hozzá hasonlóan globálisan működő egyéb abortuszszervezetek nemzetközi tevékenységét is erősen korlátozták (tekintve hogy amerikai székhelyű intézményekről van szó).

Lipinskit – saját bevallása szerint – a Képviselőházban eltöltött tizenhat éve során egyedül katolikus hite vezérelte az abortusszal kapcsolatos ügyekben felvett álláspontja kialakításakor. Ennek megfelelően minden alkalommal a saját pártja ellen szavazott, amikor az valamilyen abortuszt támogató javaslatot terjesztett elő.

„Tudtam, hogy soha nem változik meg a véleményem az abortusz, az életvédelem kapcsán”

– közölte a CNA-val a volt képviselő, hozzátéve: végül ez az attitűd vezette el a lemondásához is.

„Őszintén szólva soha nem gondoltam, hogy mindenáron meg kellene őriznem a kongresszusi székemet – azzal együtt, hogy nagyon szerettem ezt a munkát, és igen megtisztelőnek éreztem, hogy a harmadik kerület polgárait képviselhettem. Viszont egyszerűen nem adhattam fel ezért mindazt, amit valóban jónak hiszek.”

Akadnak katolikus képviselők, akik bár életpártinak vallják magukat, úgy gondolják, nem szabad másokra erőltetniük az álláspontjukat. Lipinski természetesen határozottan elutasítja ezt a fajta gondolkodást. Mint fogalmaz:

„Amennyiben tényleg azt vallod, hogy a méhben lévő magzat élő emberi lény, akkor nem köthetsz kompromisszumokat. Nem mondhatod, hogy »nos, nem mindenki gondolja így, szóval ezt így nem támogatom«. Mindent lehetségeset meg kell tenned az élet védelme érdekében.”

 

Donald Trump utolsó döntéseként meghirdette az emberi élet szentségének napját

A normalitás elleni lázadás már beköltözött a Házba

 

Kiemelt képünk forrása: Catholic News Agency