A morálteológia ismeri az ún. főbűnök fogalmát, mely valóságban nem a legsúlyosabb bűnöket jelenti, hanem azokat az érzelmeket, viszonyulásokat, melyekből a bűn származik. A régi magyar nyelvben a „fő” nem csak a legfontosabb, hanem a forrás, eredet értelemben is élt (pl. Disznófő-forrás, Aszófő – mely a száraz völgy „forrása”, kapuja stb.). Az Egyház ezért „víciumnak” is nevezi ezket, vagyis rossz szokásnak, ami nem feltétlen önmagában bűn. De lehet őket gyökérbűnöknek is hívni. Nagyböjtünk idején, talán érdemes ezekkel a gyökerekkel is foglalkozni, hogy az életünk szentebb, tisztább lehessen, vagyis, hogy jobb életünk legyen!

Isten szándéka, hogy a szeretetben éljünk. Ehhez empátia, együttérzés kell. Amikor ez elakad valamiért, akkor az élet akad el bennünk. Tulajdonképpen a főbűnök, az által, hogy magunk felé irányítják a figyelmünket, éppen ezt az empátiát gátolják. Amikor harag születik a szívemben a másik ember felé, természetesen, egyre kevésbé tudok figyelni rá, az ő érzéseire, személyére. Akár egészen elgőzöl az agyam és már csak a dühöm tárgya és a saját áldozati szerepem körött forgok. Vagy, amikor a bujaság kerít hatalmába (ez nem mindig azonos a szexuális vággyal!), akkor a testi vágyam olyan formában jelentkezik, hogy csak kielégülni akar, de a másik nem alanya, hanem tárgya lesz az erotikus közeledésemnek.

Mint amikor a házasság előtt az egyik fél meg akarja tartani a szüzességét, de a másik erőlteti a szexet, mondván, hogy ’elhagyja őt, ha nem fekszik le vele’. Itt már csak a vágyai tárgya lesz a másik ember. (Mindenki döntse el maga, hogy szeretné-e ezt a legszentebb dolgok közé tartozó kommunikációt, egyé válást úgy átélni, hogy nem számít benne a személye!) De lehetne még részletezni, mindegyik esetében, éppen így tesz önközpontúvá a fösvénység, a kevélység, a torkosság, a jóra való restség és az irigység is.

hirdetés

A böjti időszak és a lelkiéletünk legfontosabb feladata nem a bűn elleni küzdelem, hanem az Istennel való egyre mélyebb és szorosabb szeretetkapcsolat. Azonban határvédelmi kérdés, hogy igyekezzünk úrrá lenni a vétkeink felett is. Ehhez az egyik legfontosabb módszer, hogy a gyökerénél vágom el a „borostyánt”, a bűnt, hogy ne tegyen kárt az épületben. Megeshet, hogy amikor annak földdel való érintkezését elvágtam, vagyis kiirtottam a főbűnöket az életemből (bár ezt igazában Isten teszi meg velünk), akkor is ideig-óráig él még más bűn is az életemben (ezért használtam a borostyán képét), mégis az igazi ereje elveszik a kísértéseknek. Ezért azt mondhatjuk, hogy ha a figyelmünket kifelé, mások felé tudjuk fordítani a szó nemes értelmében, akkor van a legtöbb esélyünk arra, hogy leszámoljunk a bűnökkel az életünkben.

Az altruizmus, az empátia gyógyszer a főbűnökre, amit az Egyház a szentírási hagyományok nyomán a Lélek gyümölcseiként emleget.
Ez szebben hangzik, mint a valóság. Ezért jó, ha tisztázzuk, hogy a realitás az, hogy a földi életünk idején, talán nem is lehetséges véglegesen leszámolni még csak a gyökérbűnökkel sem, nemhogy az igazi nagy vétkeinkkel. Azonban ebbe az irányba érdemes haladni. A kísértés két részből szokott általában állni: egy érték iránti vágyakozásból és a gyengeségünkből, sebzettségünkből. Az első a vonzást okozza, a második a mikéntjét fogja meghatározni az elbukásnak. A bűn a döntés által válik rombolóvá a lelkünkre nézve. (Már csak ezért sem lehetnek ezek a víciumok halálos bűnök.)

Hiszen, aki tudva és akarva, súlyos bűnt követ el, az zárja el egészen az Istennel való kegyelmi kapcsolat csatornáját. Attól még Isten ugyanúgy szeret, de nem tudja kifejteni egészen az én lelkemben a szeretetének hatalmát. Vagyis, amíg egészen meg nem gyógyulunk, vagy lesznek hiányzó értékek az életünkben, addig lesz csábító ereje a bűnnek is. Az igazi gond az, ha ez eljut a bűnig, ahol döntöttem Isten ellen. Törekedjünk ezt elkerülni! De, ha nem sikerül, mindig „van szószólónk az Atyánál” (1Jn 2,1)! Tegyük le a bűneinket a szentgyónásban és haladjunk tovább a legfőbb célunk felé!

A legfontosabb, hogy ha Isten szeretetében időzünk, ez a szeretet gyógyít és megelégít, vagyis egyre kevésbé lesz ereje felettünk a bűnnek. Még ha egészen nem is szabadulhatunk meg ezektől, mégis a szeretet sok mindenre gyógyírt adhat. Kreatívan feltárja előttünk, hogy akik ellen vétettünk, azokért mit tehetünk meg, hogy számukra is gyógyító legyen a megbánásunk. Ne fáradjunk bele ebbe a törekvésünkbe, hiszen az időnkénti elbukás sem szakíthat el Krisztus szeretetétől! És ha minden este zuhanyozni kell is, mert annyira bemocskoltuk magunkat aznap, azért mégis csak érdemes az életre koncentrálni, amiből csak néhány perc a megtisztulás és újrakezdés folyamata!