Nem szabad kizárni nyugati csapatok Ukrajnába küldését – erről beszélt a minap Emmanuel Macron francia elnök. Bár az államfő szavaitól az összes nyugat-európai politikus igyekezett elhatárolódni és cáfolni azt és végül az Elysée-palota is kiadott egy, a kijelentést finomító közleményt, Macron szavait nem szabad fél vállról venni.

Legalábbis ha a háború dinamikáját figyeljük, mindenképpen elgondolkodtató az, hogy az elmúlt két évben hogyan dőltek meg folyamatosan az újabb és újabb tabuk Nyugaton és főleg Brüsszelben.

Macron szerint nem kizárható, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába – Szijjártó Péter reagált

Az Európai Unió ugyanis először a szankciókban és Oroszország meggyengítésében látta a háború befejezésének lehetőségét. Persze a józan hangok, köztük Orbán Viktor miniszterelnök már akkor figyelmezetetett, hogy ez egy tévút, nem hallgattak rá. Két évvel később ez már nyilvánvaló, de érdemes visszaidézni az első szankciós csomagok idejéről származó fogadkozásokat. Ezek arról szóltak, hogy fegyverek küldéséről szó sem lehet, a korlátozó intézkedések elegendőek ahhoz, hogy annyira meggyengítsék Putyin rezsimjét, hogy abbahagyja a háborút. Sőt,

hirdetés

arról is beszéltek, hogy az energiaszekort érintő szankciókra nem kerülhet sor. Ehhez képest mire az európai ipar kettőt pislantott, már tilos volt behozni orosz energiahordozókat és azok származékait.

Persze a katonai segítség tabuja is gyorsan ledőlt. Emlékezhetünk arra, hogy eleinte csak az élet kioltására alkalmatlan eszközökről volt szó, a németek konkrétan 5 ezer sisakot küldtek Ukrajnába. Érdekes módon amikor újabb lépésre határozták el magukat a nyugatiak, akkor mindig igyekeztek hozzátenni valamit, amit már biztosan nem fognak szállítani a háborúban álló országnak. Aztán mindig az lett a következő, amivel hozzájárultak a háború folytatásához.

Így lettek a sisakokból fegyverek, a fegyverekből légvédelmi rakéták, a legvédelmi rakétákból könnyűpáncélosok, a könnyűpáncélosokból nehézpáncélosok, a nehézpáncélosokból F16-os harci gépek.

És amikor több ország bejelentette az F16-osok Ukrajnába küldését és az ukrán katonák kiképzésének a megkezdését, gyorsan hozzátette azt is, hogy “de katonákat, na, hát azokat azért már biztosan nem küldünk Ukrajnába.” És aztán jött most a hét elején Macron, akinek a nyilatkozatát az eddig leírtak fényében érdemes újragondolni. Hogy ez csak egy meggondolatlan kijelentés lett volna?

Véleményem szerint inkább egy teszt. Szondázása annak, hogy a bejelentés mekkora felháborodást vált ki Európa-szerte. Hát jelentem, óriásit. A másik cél pedig az lehetett, hogy elkezdjék a közvéleményt máris hozzászoktatni a gondolathoz. Az első düh lecsillapodása után ugyanis

jöhetnek majd a különféle “szakértői cikkek” a Spiegel, a Guardian és a Politico hasábjain arról, hogy valójában nem is hülyeség, amiről Macron beszélt. A társadalom pedig – mint a lassú tűzön főzött béka – szépen lassan elkezd hozzászokni a gondolathoz, hogy fiainak és lányainak az ukrán harctéren kell a vérüket adni a… – hogy pontosan miért is? Az már persze nem derül ki.

Újabb szintet ért tehát el az a háborús pszichózis, amelyben Európa szenved. Volt azonban valaki, aki pontosan látta, hogy mi fog történni. Orbán Viktor, miniszterelnök már 2023. márciusában arról beszélt az egyik rádióinterjújában, hogy “nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy komoly javaslatként kerüljön asztalra, hogy Ukrajnával szövetséges országok katonái is lépjék át a határt és menjenek Ukrajna földjére.” Nem kellett egy teljes évet várni, és a kormányfő figyelmeztetése valósággá vált. 

Ezzel a lépéssel ugyanakkor Európa a tűzzel játszik. Nyugati csapatok Ukrajnába küldése ugyanis Moszkva szemében egyenlő lenne egy számára küldött hadüzenettel, a következményekről pedig jobb nem is beszélni. Van még idő, van még lehetőség arra, hogy a józanság végre felülkerekedjen a nyugati vezetők fejében. Még mindig vissza lehet fordulni és csak bízhatunk abban, hogy ez meg is történik még mielőtt túl késő lenne.