Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és létrejön a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter az Ez itt a kérdés című műsorban az M5 csatornán kedden.

A miniszter elmondta: létrehozzák a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központot, amely úgy működik majd, mint egy holding. Hat intézmény fog alátartozni: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Vendéglátóipari Múzeum.

Demeter Szilárdról elmondta: alapvetően filozófus, de azon ritka emberek közé tartozik, aki dolgozott az Európai Unióban, nagy intézményrendszert vezetett és aki megtartotta az irodalmi alkotóképességét is.

A kultúra reneszánsz embert kíván. De olyat, aki nemcsak értelmezni képes, hanem megszervezni is képes a világot

– hangsúlyozta a miniszter.

A 10 pályázó egyike azzal a forradalmi gondolattal állt elő, hogy ütőképes intézmény szükséges ahhoz, hogy a magyar örökséget, a magyar identitást megjelenítő, a régészetitől más tárgyi emlékeken keresztül irodalmi emlékekig egyben lehessen megmutatni – mondta Csák János. Kiemelte: ütőképes, jó intézményrendszerre van tehát szükség, amelytől azt várja, hogy az erőket egyesítve sokkal hatékonyabban tudja majd az átfedéseket megszüntetni, az erőforrásokat összehozni, kifejezni és megjeleníteni a magyar géniuszt.

Szellemi és lelki egzisztenciális válság van, és ha nem lépünk, ha nem hozzuk össze az erőinket, akkor bajban leszünk

– mutatott rá.

Csák János kiemelte: egy szellemi egzisztenciális veszélyhelyzetben hoznak létre egy olyan intézményt, amelynek a vezetője az erőt mintegy lándzsahegyként tartva képes kifejezni a magyar kultúra, a magyar identitás, a magyar kötődések rendszerét nemcsak egy kiállításban, hanem az év minden napján.

Kifejtette: a kultúra kötődést és tiszteletet is jelent, amelyet versenyképesen kell bemutatni az európai, a magyar emberi kötődéseinket vagy a keresztény kötődéseinket nem támogató alternatív kínálat ellen.

Kitért az úgynevezett térségi programok fontosságára is. Mint mondta, minden helyi közösségben vannak „motoremberek”, akik képesek mozgósítani a többieket, de erre rá lehet segíteni például egy levéltári foglalkozással. Jelenleg 43 járásban vannak ott különféle térségi programjaikkal és áprilistól már 83 járásban lesznek jelen.

Csák János kulturális és innovációs miniszter az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorának felvételén a Magyar Nemzeti Múzeumban 2024. február 27-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hozzátette: akik a helyi kötődéseket nem becsülik a saját idejükben vagy a múltra visszatekintve, azokat úgy szokták hívni, hogy gyökértelenek. Azok nagy bajban vannak, ugyanis nem lesz, akihez forduljanak.

Beszélt a Határtalanul programról is, amelynek célja, hogy minden magyar középiskolás legalább egyszer a határon túli területekre is eljusson. Hozzátette: a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül rengeteg külhoni programot támogatnak, a Kulturális és Innovációs Minisztérium például a Kolozsvári Magyar Napokat, a Vásárhelyi Magyar Napokat, a Brassói Magyar Napokat.

„Az én számomra nincs különbség magyar és magyar között. A Kárpát-medence a mi szálláshelyünk” – hangsúlyozta a műsorban a miniszter.

Demeter Szilárd március 6-án kezdi meg főigazgatói munkáját a Magyar Nemzeti Múzeum élén.

(MTI)

Címlapkép: Demeter Szilárd mint a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 és a Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma vezetője mondott köszöntőt a költő teljes munkásságát magába foglaló Petőfi-sorozat sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján az A38 Hajón 2022. június 7-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt 

'Fel a tetejéhez' gomb