Hercule Poirot ugyan kitalált alak, de munkamódszere alapján most is fülön lehet csípni a bűnösöket. Addig beszélteti ugyanis a gyanúsítottakat, amíg ellentmondásba keverednek, vagy egyszerűen elszólják magukat.

Honi közéletünk megannyi nárcisztikus alakja leplezi le magát saját mondataival. A fékezhetetlen nyelvű Márki-Zay akaratlanul (vagy talán tudatosan, egy összetettebb terv részeként?) bevallotta, hogy dollármilliárdokat kapott az ellenzék külföldről a választási kampányához. Ez persze nem volt újdonság, hiszen minden stiklik és kavarások atyja, a hazug igazságbeszéd feltalálója már 2013-ban így nyilatkozott az MSZP-ről: „Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk”.

A politikán túli világ is (már amennyire bármi független lehet a politikától) produkál közvetett vagy közvetlen elszólásokat. A fiatal pap, aki kalandos szereplése során elérkezett a fent nevezett ellenzéki erők támogatásáig, és odáig tolta az ateisták biciklijét, hogy egyfajta jelképévé nemesült az egyházellenes tábornak, most önnön sérült lelkét tárja fel az olvasók előtt:

„Egyik pillanatról a másikra, magamat is meglepve, elkezdtem artikulálatlanul üvölteni, felpattantam az asztaltól, és földhöz vágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Láttam a rettenetet a másik szemében, hogy most nekimegyek és megütöm, de én csak visszazuhantam a helyemre, és percekig megállíthatatlanul zokogtam. A beszélgetés megszakadt, én pedig rövidesen elköszöntem, és még mindig sírva hazafelé vettem az irányt.”

A kifakadás kiváltó oka egy vita a papi molesztálásokról, amiben fiatalon a celebbé vált atyának is része volt. A tanulság kettős: vajon jó-e, ha ennyire sérült, feldolgozatlan traumáktól szenvedő ember akar mások lelki vezetőjévé válni, és végképp mennyire állítható ő követendő példának. A másik problémát pedig mintha nem néznénk meg minden oldalról. Mi az oka, hogy az egyházi gyermekmolesztálások áldozatai szinte mindig fiúk? Lányok is ministrálnak, lányok is járnak hittanra, katolikus iskolába. A pedofil papok ügye igen nagy vihart vet évek óta, és az egyház lejáratására használják, holott a fentiekből nyilvánvaló, hogy nem a papokkal van probléma, hanem kifejezetten a homoszexuális papokkal. Csak hát ennek kapargatása rossz irányba vinné a mainstream sajtót, mert nem az egyházat kellene pellengérre állítaniuk, hanem a ferde hajlamokat.

A művészek sem fukarkodnak az önleleplezéssel. Hajdu Szabolcs rendező például eképpen fakadt ki, amiért nem kap milliárdokat filmek készítésére, és ezt a rendszer nyakába varrja:

„A következő projektekre már máshonnan kerítek erőforrásokat, és a film sem kapcsolódik majd semmilyen szinten Magyarországhoz, de még magyar témákhoz sem. Semmihez, ami itt van. Őszintén szólva, már nem érdekel a sorsa ennek az országnak.”

Minden művész (írók, zenészek, képzőművészek, színházi és filmes alkotók) kétségbeesetten tarthatná a markát, a párezer nézőt vonzó filmekre szánt milliárdokból tucatjával hozhatnának létre értékes műveket. Kevés annál undorítóbb magatartás van (látunk rá példát manapság nem egyet), hogy amíg csurran-cseppen az adófizetők pénzéből, addig szeretik a hazát és a népet, amelyik az adójából lehetővé teszi a sokszor teljesen érdektelen önkiteljesítésüket (vagy legalábbis nem utálják ennyire nyilvánosan őket), amint azonban elapad a pénzforrás, már gyűlölik is őket. Nem szívesen idézek amerikai elnököket, mert most éppen nem annyira kedvelem őket, de egy Kennedy nevű president (talán az ő szava odaát is ér valamit) azt mondta: „Ne azt kérdezd, mit tud tenni érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért!” A jobbágyok munkájából élő középkori földesúrban nagyobb tisztelet élt a parasztjai iránt, mint ezekben a mi modern művészkéinkben az őket eltartó néppel szemben.

Végül pedig egy kis kakukktojás, külföldiekkel, akik a tetteikkel szólják el magukat.

Idejöttek ezek a német antifák, hogy a kitörésnapi rendezvények ürügyén megneveljenek minket, ami abból áll, hogy a saját hazánkban randalíroznak, magyar embereket vernek a nyílt utcán.

Ránk akarják kényszeríteni a beteg ideológiájukat és mellesleg esetleg belerángatni egy háborúba. Ugyanazt csinálják, mint a nácik, csak a két bécsi döntésre várunk hiába…

A címlapkép forrása: Unsplash.com