Molnár Miklós atya: Egyek a szeretetben

A házasság egy férfi és egy nő életszövetsége, amelyre Isten áldását adja. Már a kezdetén megmutatkozik, hogy az önátadásban található meg az igazi teljessége. Erről többször elmélkedtünk, ezért csak röviden tenném hozzá, hogy mint hivatásnál, az életünk kiteljesedésének az útjáról beszélünk, azonban, Isten nélkül nem leszünk képesek arra, hogy igazán megvalósítsuk ennek lényegét. Minden hivatásra csak úgy tudunk alkalmassá válni, ha az Úrral együtt igyekszünk benne élni.

A házasság útját a keresztények Krisztus és az Egyház közti kapcsolattal hozzák össze. Már a teremtéskor a férfi társát az ő oldalából alkotta meg Isten a Biblia tanítása szerint, vagyis egyenlővé tette vele.

Éppen így, Jézus megnyílt oldalából születik meg az Egyház, mert, ahogy Szent Pál mondja, Krisztus teste az Egyház. Vagyis, mély egység van köztük. A házasságban a másik által válok önmagammá. Az önazonosságomat a másikkal való kapcsolatomból határozom meg: „én az ő társa vagyok”.

Az Egyház közössége, úgyis leírható, hogy mi vagyunk azok, akik Jézushoz tartozunk. Azonban ez az egység csak az áldozatos szeretetben születhet meg, mert az hozza létre a közösséget. Hiszen, nem csak egy elméleti egységről beszélünk, hanem arról, hogy valamiképpen egy test és egy lélek leszünk. Ebben nem oldódik fel a személyiségünk, mert a szeretetben lényegi szerepe van a saját önazonosságunknak.

Három alappillért szoktunk meghatározni, amin nyugszik ez a megszentelt életállapot. A szabad döntés, ami a szeretetben éri el a célját. A kizárólagosság, mert hiszen a teljes önátadás csak akkor valósulhat meg, ha nem megosztott a szívem. Ez más néven a hűség, ami nem az ágyban, hanem a szívben kezdődik. A harmadik, pedig a házasság egyik alapvető célját érinti, azt, hogy nyitott vagyok azokra az életekre, amelyekkel Isten megajándékozza a házasságomat.

Az igazi szeretet, ugyanis mindig termékeny. (Ez alól azok a párok sem kivételek, akiknek a biológiai meddőséggel kell megküzdeniük, hiszen itt nem csak a gyermeknemzésről van szó, hanem arról is, ahogyan egymást gazdagítjuk a szeretetünkkel.)

Ahhoz, hogy e szent életszövetséget élni tudjuk, szükségünk van arra, hogy megismerjük egymást. Nem csak kölcsönös szeretetet, hanem tiszteletet is ígérünk egymásnak. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy azokban a nehéz napokban, amikor éppen nem mindenestül értjük meg egymást, vagy éppen kimerülten egymásba akadunk, akkor is megfelelő módon becsüljük a másik személyét.

Ilyenkor nem engedjük magunkat egy szint alá süllyedni, vagy a másikat megvetni, hanem keressük az utat, amely közelebb visz hozzá. A tisztelet segít abban, hogy megértsük a másikat, hiszen ha feltételezem, hogy az ő személye most is értékes, az ő érzései most is fontosak, vagy az ő véleménye most is tiszteletben tartandó, akkor már legalább a cél megvan, ahova hidat kell építenünk. Ha így éljük a házasságot, nap-nap után egymásban újabb kincseket fedezhetünk fel.

A kölcsönös szeretet képessé tesz, hogy a kis részletek szépségét is meglássuk. Alkalmassá tesz arra, hogy a másik minden rezdülésében gyönyörködjünk. A párok közti szépséges metakommunikáció az egymásra hangoltság gyümölcse. Ahogyan engedem, hogy a társamnak is legyen tere, s a távolságban sem félek az elvesztésétől, egyszerre átélem, hogy az elfogadás csak igazi embereknek adatik meg.

Akik színlelnek, hogy megnyerjék a másikat, vagy erővel akarják maguk mellett tartani, sosem élhetik át ezt a nagyszerű érzést. Ahogyan a két tökéletlen, mégis szépséges személy egymásnak nyújtja át a legjobbat, amit magából ki tud hozni. Ez a házasság szentségének emberi, s egyszerre mélységesen isteni titka.

Molnár Miklós atya: Egység a szeretetből

Molnár Miklós atya: Az értelmesen végzett munka gyümölcséről

Molnár Miklós: Az Isten elköteleződése felénk

A kép forrása: unsplash.com

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre