Molnár Miklós atya: „A szív bőségéből…”

Nagyböjt van. Ez az időszak a lelkünk gyógyulásának ideje is. Azért, hogy a fő célját elérje, vagyis egyre közelebb kerüljünk Istenhez, szükségünk van arra, hogy a testet, s akár a szellemi tevékenységet is kicsit félretéve, utat adjunk a lelkünknek a kibontakozásra. Az imádságainkban, a csendben, a hiányokat megélve tudjunk Isten elé lépni. Van, aki azt hiszi, most fontosabb dolga is van, de ő nem tudja, hogy az életet az istenkapcsolat tudja egyedül megfelelő irányba vinni. Az Istennel töltött idő megtisztítja a gondolatainkat, a szándékainkat, a szívünket.

A böjt ideje megtanít bennünket arra, hogy valójában nem szabad túl könnyűvé tenni a mindennapjainkat, nem szabad a kényelemnek, a vágyainknak elburjánzania az életünkben, mert ezek a lelkünk kárára vannak. A lelkiélet egyik legfőbb ellensége a kényelem.

Alattomosan és szinte észrevétlenül tudja kiüresíteni a cselekedeteinket, megmérgezni a szándékainkat és tétlenné formálni az életritmusunkat. Számos felesleges dologgal tölti ki ezeket, amelyekre igazában semmi szükség, mégis úgy érezteti, mintha alapvető szükségleteink lennének. Amikor a jótékonyságunk, vagy a simogatásunk már csak formalitás aminek meg kell lennie, amikor azért akarok jót tenni, hogy kiposztolhassam, vagy azért nem teszem a jót, hogy még lazulhassak egyet, meg-megpillanthatjuk a kényelem romboló hatását az életünkben.

Ahogy tisztul a kép, lassan megértjük azt is, hogy nem minden igényemet jó kielégíteni, hogy nem szabad minden vágyamat teljesíteni, és, hogy nem minden válik javamra, amihez jogom van. Nagyban és kicsiben is látjuk, mennyire sok ember szenvedését okozza, amikor mindent szeretnék, amihez hatalmam, erőm, lehetőségem van.

Jó esetben, ahogy így megtisztul bennem a lélek, felismerem, hogy körülöttem emberek vannak, akik iránt felelősséggel tartozom. (Milyen hasznos is lesz ezt megélnünk, ahogy közelednek a választások! – Persze, ez egy másik történet!)

Ez a szent idő arra is megnyitja a szívemet, hogy ne bújjak el ez elől a felelősség elől!

Ma szeretjük semmibe venni, hogy nem csak magunkért élünk, sőt leginkább másokért kellene élnünk. Viszont ez bűn. Ahogy végre az is megszületik bennem, hogy komolyan vegyem a hivatásom ezen vetületét, készséges leszek arra is, hogy megfontoltan beszéljek, gondolkodjak és cselekedjek. Tudva, hogy a másik ember életében mekkora károkat tehetek. De mekkora lehetőségem is van arra, hogy őt építsem, éltessem! 

A böjt ezért vezet minket a másikért való cselekvések felé, mint az alamizsna, vagy a szeretet végtelen kreativitással bíró útjai.

A Biblia szava szerint a böjti idő ezért az igazság helyreállításának az ideje. Meg kell halljam az eddig elnyomott hangokat is, oda kell figyelnem a másik ember igazságára is. Micsoda rombolásra késztetem a másikat, ha nem akarom meghallani az ő igazságát! Ezt ki-ki a saját vérmérséklete szerint vagy magával, vagy másokkal szemben fogja kiélni…

Jézus emlékeztet minket, hogy a bűn nem kívülről származik, hanem bennünk, a mi szívünkben születik meg. Nem az alkalom szüli a tolvajt, – ahogy Barsi Balázs atya mondta, – hanem a tolvaj szüli az alkalmat. Vagyis, aki a szívét megtisztítja, az tud majd igazában jót tenni. Aki képes arra, hogy elmerüljön Isten jelenlétében, az lesz képes életet fakasztani. Akinek a szívében így megszületik Krisztus békéje, az tud majd békét teremteni maga körött is. Hiába kezdünk okoskodásba, hiába igyekszünk a külcsínt lehengerlővé formálni, maholnap minden, ami nem a szív mélyéről született és nem Isten szerint valósult meg, el fog porladni.

Csak annak van örök horizontja, amely onnan belülről, tiszta szándékkal, igaz szeretetben és Krisztusban születik meg.

Címlapkép unsplash.com

Molnár Miklós atya: Az ember tragédiája

Molnár Miklós atya: Mi a hiteles?

Molnár Miklós atya: A rejtett célokról

Iratkozzon fel hírlevelünkre