Andrásfalvy Bertalan: A másik féllel akkor lehet kibékülni, ha tiszteljük is
– Átélte a második világháborút, ’56-ban, a Kossuth téri sortüzet. Hogyan látja az egy hete kirobbant ukrán-orosz háborút?
– Elkeserítő! A háborúból semmi jó nem származhat. Elborzasztanak az Ukrajnáról szóló képsorok: a szétlőtt épületek és a menekültek sokasága. Oroszország és Ukrajna háborúja egész Európát érinti. Figyelem a híradásokat, de nem vagyok teljesen tisztában minden részlettel – ilyen háborús helyzetben amúgy is nagyon sok a bizonytalanság.
Sajnos azt kell mondanunk, hogy a kialakult és jelenleg is folyó háborús helyzetért az ukránok is felelősek.
– Megakadályozható lett volna a háború kitörése?
– Jobb lett volna, ha Ukrajna NATO-tagsága fel sem merül. Az oroszok az aggályaikat pedig már nem a diplomácia eszközeivel kívánják megoldani.
Más okok is bőven lehettek, amelyek a háborúhoz vezettek. Néprajzkutatóként úgy látom, hogy talán az új ukrán nyelvtörvény – melyet az orosz nyelv ellen hegyeztek ki – valamint az orosz kisebbségek hátrányos megkülönböztetése út volt a konfliktusok elmélyüléséhez. Nincsenek pontos adataim, de úgy tűnik, mintha az ukrán vezetés nem vette volna figyelembe kellő súllyal az országában élő kisebbségek jogait.
A magyar politika elkötelezettsége ellenére a Kárpátalján élő magyar kisebbségek jogai is sok szempontból kérdésesek Ukrajnában.
A 21. században az anyanyelv használatának, a nemzetiségi iskolának, a hagyományok követésének teljesen magától értetődőnek kellene lennie. Még akkor is, ha az adott kisebbség orosz. Ha korábban az ukrán vezetés nyitottabb a nyelvi és kulturális autonómia kérdésében a szakadárok fennhatósága alatt álló területeken, akkor talán másképpen alakulnak a dolgok.
– Múlt héten Vlagyimir Putyin elismerte ezt a két szakadár államot, de ez nem jelenti a problémák megoldását.
– Semmiképpen sem, az önkényes rendezések többnyire nem jók a lakosságnak. Mi magyarok többször átéltünk hasonló megpróbáltatást, háborús inváziót, országunk feldarabolását. Hogy mit hoz a jövő Ukrajna esetében, az még kérdéses. Az azonban nem lehet vitás, hogy mindenki békét szeretne.
Olyan békét, ahol az etnikai, kulturális függetlenséget is megadják mindenki számára. 
– Mennyire lát erre esélyt?
– Nem vagyok túl derűlátó, de a lehetőséget fenn kell tartani, hogy a kérdés rendezhető. Ugyanakkor félelmetesnek tartom azt, ahogy Vlagyimir Putyin ezt a háborút megkezdte, valamint ahogy ő fogalmazott: el akarja pusztítani a „neonáci” ukrán kormányt.
Ez a kijelentése teljes ellentmondásban áll a párbeszéddel, a közös rendezéssel és a béke akaratával.
A másik féllel akkor lehet kibékülni, ha tiszteljük is. Emberéletekről van szó ennek súlyát pedig érezni kell a Kremlben is.
Oroszokat, ukránokat, magyarokat ugyanazok a jogok kell, hogy megillessenek, bárhol is éljenek. Az őslakos kisebbségeket támogatni kell abban, hogy a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Hogy a háború milyen pusztításokat végzett e téren Ukrajnában és azon belül Kárpátalján, azt jelenleg megbecsülni sem tudjuk.
Sokaknak oda lett a reménye és a jövőbe vetett bizalma.
– Kárpátalja magyarsága teljesen el fog tűnni?
– Ezt most még nem lehet tudni.
Egy háború által feldúlt országban a kisebbségi lét sehol sem kecsegtet túl sok jóval.
Minden attól fog függeni, hogy a fiatalok hol látnak maguk előtt olyan jövőképet, amelyért örömmel tesznek. Most az a legfontosabb, hogy a menekülteket támogatni kell, és az erőszakot meg kell fékezni. Enélkül az élet nem tud rendeződni.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
