Rétvári: Az EU-s lopakodó hatáskörelvonásnak sok országban az alkotmánybíróságok állják útját
A hatáskör-átruházás elvének megfelelően az unió kizárólag a tagállamok által a szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör tehát, amelyet a szerződések nem ruháztak át az Európai Unióra, az a tagállamoknál marad. Ebből következik az is, hogy az uniós jog elsőbbsége kizárólag azokon a területeken állhat fenn, ahol az unió hatáskörrel rendelkezik, ennek kereteit pedig az unió alapszerződései rögzítik.
A tagállami szuverenitás kérdésköre már a 20. században is fel-feltűnt. Példaként említhető 1986-ban a német alkotmánybíróság Solange II.-ügyben hozott határozata. E szerint
az uniós jogi aktusokat mindaddig nem vizsgálják felül, amíg azok az alapvető jogok védelmének olyan szintjét érvényesítik, amely lényegileg megfelel a német alkotmány szerinti alapjogvédelemnek.
A francia Alkotmánytanács három úgynevezett Maastricht-ítélete közül mindegyik érvelésében előfeltételezte a tagállami szuverenitás létezését. Az ítéletek szerint a szuverén alkotmányozó hatalom hatályon kívül helyezheti, módosíthatja vagy ki is egészítheti az alkotmány szakaszait, vagy meglévő alkotmányos elveket és szabályokat érvénytelenítő új szakaszokat is helyezhet a francia alkotmányba.
Az olasz alkotmánybíróság 1973-as ítéletében (Frontini-ügy) elismerte a közösségi jog primátusát, viszont utalt arra is, hogy az olasz alkotmány 11. cikkében kimondott szuverenitáskorlátozás nem hatalmazza fel a közösségi intézményeket olyan hatáskörrel, amely akár az emberi jogok, akár a nemzeti alkotmányos rend alapvető elveinek sérelméhez vezethetne.
A dán legfelsőbb bírói szervezet 1998-as ítéletében fenntartotta a dán bíróságok azon jogát, hogy megvizsgálhassák nem lépték-e túl az uniós intézmények az alapszerződésekben definiált hatásköri kereteiket a jogi aktusaik meghozatalakor.
Napjainkra az uniós intézmények olyan területekre is kiterjesztik hatáskörüket, amelyekre egyébként nem kaptak felhatalmazást a tagállamoktól.
Azzal érvelnek, hogy hatékonyabb, eredményesebb a közösségi szabályozási szint. Pedig sokszor csak politikai célok vezetik őket. Az elmúlt években azonban egyre-másra kongatták meg a tagállami alkotmánybíróságok a vészharangokat.
2020 tavaszáig nem nagyon volt példa arra, hogy egy tagállami alkotmánybíróság ellentmondjon egy uniós szintű legfelsőbb bírósági döntésének. 2020-ban a német alkotmánybíróság határozata viszont nagy hullámokat kavart, egyesek már legitimációs válságot vizionáltak. A karlsruhei taláros testület ugyanis lényegében elmarasztalta az Európai Unió Bíróságát, amiért az 2015-ben helybenhagyta az Európai Központi Banknak (EKB) kötvényvásárlási programját. Ráadásul Németország nem éppen azon tagállamok közé tartozik, ahonnan ilyen támadást várható lett volna.
A német testület felülbírálta az Európai Unió Bíróságának korábbi döntését, kifogásolta, hogy az EU Bírósága nem volt kellően alapos a döntéshozatalában, így nem lehet megállapítani, hogy az EKB programja arányos válasz-e a kívánt makrogazdasági célok eléréséhez. Az ítélet fontos megállapításokat tett elvi éllel.
A tagállami szuverenitás felszámolására a lengyel alkotmánybíróság adott egyértelmű visszajelzést 2021. októberben.
A testület eljárása Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kezdeményezésére indult azután, hogy az EU a tagállami szuverenitás részét képező igazságügyi területen kívánt a lengyel állam működésébe beavatkozni. A taláros testület kimondta, hogy az uniós tagságból nem következik, sem az, hogy az uniós jog minden területen megelőzi a nemzeti jogot, sem az, hogy az uniós intézményrendszer fórumai a tagállami fórumok felett állnának. Azt is rögzítette az alkotmánybíróság, hogy ezek ellentétesek a lengyel alkotmánnyal.
A lengyel döntésre válaszul 2021. október 15-én az Európai Parlament olyan állásfoglalást fogadott el, amely egészen eddig példa nélkülinek számított.
Az állásfoglalás szerint Lengyelország alkotmánybírósága nem bír jogi legitimitással, nem tekinthető függetlennek, és még a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult.
Idén év elején a román miniszterelnök került új helyzetbe a román alkotmánybíróság tavaly decemberi állásfoglalása miatt. A román testület állásfoglalásban mondta ki Románia alaptörvényének elsőbbségét az európai uniós jog felett. A testület az Európai Bíróság egyik decemberi ítéletével kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy az nem hajtható végre az ország alkotmányának módosítása nélkül. Nem ez volt egyébként az első ilyen tartalmú megnyilvánulása a román testületnek, már korábban 2020 nyarán is határozatában utasította el a közösségi jog elsőbbségét.
A magyar Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozata szintén érinti a tagállami szuverenitás kérdéskörét. A magyar testület eljárásának ugyanakkor nem a közösségi jog elsőbbségének vizsgálata volt tárgya.
Az Alkotmánybíróság ítélete azt mondja ki, hogy amíg a bevándorlásra vonatkozó uniós szabályrendszer érvényesülése hiányos, addig Magyarországnak joga van ezen hatáskör gyakorlásához.
A probléma kétség kívül egyre nyilvánvalóbb. Tavaly év végén az Európai Unió Bíróságának elnöke, Koen Lenaerts volt kénytelen visszautasítani, hogy a testület az unió lopakodó hatalomgyakorlásának eszköze lenne. Brüsszel egyre agresszívabban erőltetett föderatív EU képe mentén hozott döntései nyomán azonban kétségkívül felmerül a lopakodó hatáskörgyakorlás gyanúja, és joggal vetődhet fel a kérdés is, vajon ez lesz az elkövetkező éveket meghatározó ütközési pont?
Rétvári Bence
A szerző az Emmi parlamenti államtitkára
