Genderfluid M&M’s

fluid

Az M&M’s csokoládékat gyártó Mars cég a napokban bejelentette: újra fogják gondolni a reklámfigurák karakterét. A színes csokifigurák ezentúl „gender fluidok” lesznek, és nem a nemükre, hanem a „személyiségükre” fektetik majd a hangsúlyt.

A csokoládégyártó cég szerint a mai modern világban szükség van a karakterek megújítására. Az eddig egyértelműen férfi és női karakterek ezentúl nem lesznek nemileg szabályozva, és a nemük helyett sokkal inkább a személyiségükre fektetik majd a hangsúlyt.

A hat csokoládéfigura közül a zöldet érinti a legnagyobb változás. A figura túlzott szexualitásáért sok kritika érte a gyártót. Többek között ezért is döntöttek úgy, hogy a nőies karakter magassarkú csizmáját fehér sportcipőre cserélik. Ezáltal új személyiségével „erőlködésmentes önbizalmat” fog sugározni, és egy erős, független nő benyomását kelti majd, akit nem csak a csizmájáról ismerhetünk majd fel.

A zöld M&M-figura kapcsolata sokkal harmonikusabb lesz a másik lánnyal, a barnával, akinek szintén el fog tűnni pár centi a tűsarkából.

A piros, korábban agresszivitást mutató karakter sokkal szelídebb és kedvesebb lesz a többi cukorkával.

A változtatások mellett fontos újítás lesz, hogy minden előtag eltűnik a karakterek neve elől. A Mars szerint ez azért kell, hogy inkább a „karakterek személyiségére, mintsem a nemére koncentráljunk”. Az M&M’s weboldalán jelenleg csak a barna figura neve előtt van ilyen előtag (Ms. Brown).

A vállalat abban reménykedik, hogy ezzel az új arculattal felhívják a figyelmet az „önkifejezés és a közösségi érzés” jelentőségére.

Forrás: CBS News, Pro Vita e Famiglia 

Címlapkép: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre