Vadászna-e Jézus lájkokat a metaverzumban?

„Minek kellene nekem a templomokban annak a 3 embernek szórólapozni, amikor itt húszezer ember olvas?” – hangzik a vihogós-kiröhögős szmájlikkal körbedíszített kérdés a katolikus influenszer Facebook-oldalán (kevéssel egy szélsőbalos vörös ököl képe alatt) arra a kiváló felvetésre válaszul, hogy a nagyobb vidéki templomokban „a hívek vegzálásával kellene terjeszteni a progresszív teológiát”.

A költői kérdés azért találó, mert a maga tömör egyszerűségével tökéletesen összefoglalja, mi a baj az úgynevezett keresztény progresszióval. Vegyük sorra.

Először is, a teológus asszony azt állítja a részben hitehagyott vagy ateista (ezért terepi tapasztalatokkal nemigen rendelkező) olvasótáborának, hogy egy nagyobb vidéki katolikus templomban is mindössze hárman lézengenek. Hogy ma már a kutya se megy ilyen helyekre, a csuhásokhoz. Ez azonban (mivel szándékos hazugságot nem feltételezünk) két dolgot jelenthet: vagy nem jár a szerző Magyarországon misére, és ezért nincs tisztában a tényleges létszámmal – amit nem feltételeznék egy hittanárról, de mégiscsak különös, hogy nekem még életemben nem sikerült ennyire üres padsorokba belefutnom, pedig hétköznapokon is el-eljárok, hogy az Eucharisztikus Kongresszus eseményeit ne is említsük –, vagy nagyon is templomjáró a szerző, és náluk valóban maroknyian vannak, de katolikus influenszer létére mégse visz magával még egy embert, hogy legyenek legalább négyen.

Engem sajnos egyik lehetőség se győz meg a progresszió igazáról: sem az, ha olyan állításokkal hergeli közönségét a teológusnő, amelyekre nincsenek számszerű bizonyítékai (lásd még „a papok a szószékről uszítanak a melegek ellen” mantrát, amire biztos akadt már sajnálatos példa az univerzumban, részemről viszont még sehol nem találkoztam vele, de nagy valószínűséggel maga Perintfalvi Rita se, máskülönben nem ismeretlen informátorok homályos jelentéseire hivatkozna folyton), sem pedig az, ha úgy akarja valaki megreformálni a világegyházat, hogy a saját pangó kis egyházközösségében nem igyekszik kovász lenni.

És akkor itt jön be a következő probléma. Ha a gondolatkísérlet kedvéért pár másodpercig feltételezzük, hogy a progresszíveké az üdvözítő út, akkor a „minek koslassak én a három elveszett bárányka után, amikor itt van körülöttem húszezer követő” felfogás csöppet mintha ellentétben állna a Jó Pásztor tanításával. De olyasmire sem utal a Szentírás, hogy ahol ezrével lájkolnak egy posztot a virtuális térben, ott volna közöttük Jézus Krisztus – ott viszont pont jelen van, ahol akár csak „ketten vagy hárman” összegyűlnek a nevében. Lehet lesajnálni a konzervatív özvegyasszonyt, aki ha esik, ha fúj, elmegy a szentmisére, akár hajnalban, akár sötét téli estén, és szentáldozáshoz járul nap mint nap – csakhogy volna a Bibliában egy olyan mondat is, hogy „Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él”. Facebookos interakciókért nincs ilyesmi beígérve. Nem árt ezt néha tudatosítani, főleg ha valaki a keresők keresztény pártfogójaként pozicionálja magát.

Persze az is egy opció, hogy mindenki a saját otthonában elterülve görgeti az üzenőfalakat a saját kis individuális kijelzőjén (az ölben macska dorombol, a hangszóróból lágy chillout zene szól), és hisz vagy nem hisz a maga módján – csak az sajnos nagyon nem egy-ház. Aki valóban szívén viseli a keresők sorsát, az nem hallgatja el, mennyire más szint ehhez képest (már csak a chillout szempontjából is) például az, amikor egy hétköznap este a gyertyákkal megvilágított templomban csöndes szentségimádáson vesz részt az ember. (Meg se szólal a pap, nem kell félni.)

Mindemellett megkérdőjelezhetővé teszi a templomi közösségbe tartozás helyetti facebookozást az a tapasztalat is, hogy amennyiben odatéved a sokszínűségpárti influenszer oldalára egy konzervatív (aki ugye meggyőzendő lenne arról, hogy a progresszívek képviselik az igazi krisztusi szeretetet, de még ráadásul az elfogadást és a toleranciát is), és időnként higgadtan s visszafogottan hozzáfűzi egy-egy bejegyzéshez a saját véleményét vagy az Újszövetség 1-1 mondatát, akkor az a hívő katolikus egy idő után rejtélyes módon letiltódik. Kussoljon, mintegy. (Nem érdemes tagadni, vannak képernyőképeim.) Mármost mifelénk az egyházközösségben is akadnak, akik időnként kötekednek, de még senkinek nem jutott eszébe szilenciumra ítélni őket – valamivel hitelesebb lenne a progresszió, ha legalább idáig eljutna.

Amikor Jézus ott állt Pilátus előtt, egyetlen felfelé mutató hüvelykujjat se kapott a tömegtől. A gúnyos, köpködő kommenteket némán tűrte, a gyalázkodókat pedig szelíden Atyjának irgalmába ajánlotta. S lám, így lett máig is 2,4 milliárd követője.

Címlapkép: Unsplash

Iratkozzon fel hírlevelünkre!