Sorra mutatja be az egyesült baloldal a szakpolitikai programjait, így került sor nemrégiben arra, hogy az energiapolitikai elképzeléseikről is fellebbentették a fátylat. Aki ismeri Szél Bernadett eddigi tevékenységét, nem lepődött meg a hallottakon.
A volt LMP-s, jelenleg független képviselő lett ugyanis az energiaügyi kérdések egyik felelőse az összefogásban. Az LMP egykori társelnöke gyorsan ki is jelentette, hogy ha kormányra kerülnek, az a hosszú távú céljuk, hogy 100 százalékban megújuló forrásból származó energia biztosítsa az ország ellátását. Ez a mondat persze jól hangzik, de valójában semmilyen realitása nincs. Ha a baloldal tényleg nekilátna, hogy megvalósítsa ezt az ígéretét, akkor jelentősen csökkenne az ellátásbiztonság és brutálisan emelkednének az árak.
Az előbbi állításra jó példa, amit Nyugat-Európa egyes országaiban látunk, ahol (Ausztriában és Németországban például) tartós áramkimaradásokra készíti fel a lakosságot a kormány. Ezt nem azért teszi, mert nincs energia, hanem mert a megújulóból származó energia nem feltétlenül akkor áll rendelkezésre, amikor arra szükség van. Így van ez a nap és a szél esetében is és
ahol túlzottan nagy ezeknek a termelőknek az aránya a rendszerben, ott egyszerűen számítani kell arra, hogy nem lesz mindig áram.
Éppen ezért van szükség minden ilyen esetben olyan termelőkre is, amelyek ki tudják egyensúlyozni a megújulók jelentette ingadozásokat. Erre tökéletes és karbonsemleges megoldás az atomenergia, amely a hazai zöldpolitikusok szemében szintén szitokszó valamilyen oknál fogva. Az áramkimaradások és ingadozások ráadásul a lakosságnak kellemetlenek, az iparnak pedig kifejezetten károsak. Többmilliós berendezések beállításai veszhetnek semmibe egy-egy leállás alkalmával és maga az áramszünet is kiesés a termlésből, így a nagy gyárak könnyen számszerűsíthetik az ebből adódó veszteségeiket.
hirdetésHa pedig ez sorozatossá válik, dönthetnek úgy, hogy továbbállnak abból az országból, amely nem képes fedezni az energiaigényüket.
A megújulókra való teljes átállás másik hozadéka a brutális árnövekedés lenne, amelyet Nyugat-Európában már szintén jól láthatunk. Ez egyrészt annak az egyszerű közgazdasági alapvetésnek köszönhető, hogy ha a kínálat szűkösebb, mint a kereslet, akkor növekszik az ár. Ráadásul a megújuló forrásból előállított energia a technológia miatt sajnos még mindig nagyon drága és biztosak lehetünk benne, hogy a szolgáltatók nem nyelik le a többletköltségeket, hanem áthárítják a fogyasztókra. Ebben az esetben az államnak két lehetősége van:
vagy hagyja, hogy ezt megtegyék, és így akár 50-60 százalékkal is többet kellene hogy fizessenek az emberek az áramért. Kiindulva a rezsicsökkentéssel kapcsolatos baloldali nyilakozatokból, jó eséllyel ez várna ránk.
Ha pedig valamilyen támogatási formával beavatkozna, és legalább a legkiszolgáltatottabbaknak kedvezményeket adna a jelenleginél is jóval drágább energiából, máshonnan kellene elvennie az ehhez szüséges forrásokat.
Összességében elmondható, hogy a baloldal az energiapolitika területén (is) zsákutcába vezetné az országot. Persze ez nem véletlen, hiszen míg a polgári kormány attitűdje az emberekkel együtt kormányzás, igényeik, kéréseik meghallgatása és az alapján a döntések meghozatala, addig a baloldali politikusok továbbra is kitartanak amellett, hogy ők tudják és értik a legjobban a világ dolgait, és a „buta nép” idővel majd rájön, hogy nekik volt igazuk. A helyzet azonban fordított, és felmerül a kérdés: vajon hány választás kell még, hogy a baloldalon erre rájöjjenek?
