Légy keresztény, maradj Ókovács

Ókovács Szilveszter és Máthé Zsuzsa életében meghatározó az év utolsó hónapja. Decemberben látták meg egymást, az első közös karácsonyukra a másikat, a másodikra első gyermeküket kapták, akinek éppúgy örültek, mint később a kisöccse, majd húgai érkezésének is. Az immár „nagykorú” házaspárt a hétköznapok ünnepi pillanatairól, a családról, az embert megtartó közösségről és a jövő reménységéről kérdeztük.

 – Milyen egy történész és egy művész házassága?

Máthé Zsuzsa: Érdekes kettős vagyunk, sok különbséggel: Szilveszter veszprémi születésű, én budapesti vagyok, ő első generációs értelmiségi, az én nagypapám egyetemi rektor volt, ő katolikus, én reformátusként keresem az Istent. Az opera világa is teljesen ismeretlen volt számomra, még ma is csak tanulgatom ezt a műfajt. Ami mégis közös nevező az értékrendünk mellett, az a közéleti érdeklődés. A mi konyhánkban gyakran téma az asztal körül a politika és a tágabb értelemben vett közélet, a gyerekeink is ebbe nőnek bele, meg is „fertőzödött” már közülük több.

Ókovács Szilveszter: Zsuzsi ugyanannyira történész, amennyire jogász is, azzá tette két egyetem. És újságíróvá vagy micsodává, médiaszemélyiséggé tette az élet. De amikor személyes témában ír, szinte művésznek látom, vagy amikor olvas, amikor művészetet fogad be, elemez és szeret. Magamra is differenciáltan tekintek: a művészi létet próbálom őrizni, kevés gyakorlati sikerrel, betüremkedett a közélet, a média és a hivatalnoklét is – és amit végképp sose hittem volna: a főnökség – nekem ezt kell tanulnom még évek múltán is.

Az Ókovács–Máthé házaspár (Fotó: Máthé Zsuzsa)

 – Mióta tartoznak össze?

Ókovács Szilveszter: 2003 decemberében, a napra pontosan 28 éves Zsuzsit pillantottam meg, és azóta.

Máthé Zsuzsa: Igen, a kapcsolatunk most lesz nagykorú, 18 éve találkoztunk egy hóeséses, adventi napon.

– Hogyan találtak egymásra?

Ókovács Szilveszter: Hiába dolgoztunk ugyanannál a lapnál, sosem találkoztunk a szerkesztőségben. A Kossuth Rádió karácsonyi összejövetelén láttam meg őt. Életem legfontosabb pillanata volt, tulajdonképpen karácsonyra kaptam Zsuzsit. Egy évvel később már házasok voltunk, megszületett az első gyermekünk, és megvettük azt az akkor még lerobbant házat, ahol ma is lakunk. Mindez korántsem volt ennyire egyszerű, de az iránya, vagyis inkább a sodrása világos volt.

Máthé Zsuzsa: Mai napig sem értem, mi ütött akkor belém.

Szilveszter vadidegenként odalépett hozzám a fogadáson és azt mondta, elvisz kocsival a városba, ahová ajándékot indultam venni. Nem szoktam ilyet csinálni, de valamiért beültem mellé – aztán megváltozott az életem.

Viharos gyorsasággal történt minden, korábbi kapcsolataink szétszakadtak, és a következő év tavaszán pedig már jelt adott magáról az első gyermekünk. A menyasszonyi ruhám éppen hogy csak feljött rám, megismerkedésünk első évfordulója előtt tíz nappal pedig egy karácsonyi díszítésű, éjjeli szülőszobában megszületett az első gyermekünk. Az első karácsonyunkra egymást, a másodikra Őt kaptuk ajándékul és nagyon boldogok voltunk! Ahogy nemsokkal utána a kisöccse, majd húgai érkezésénél is.

Szilveszter: Tulajdonképpen karácsonyra kaptam Zsuzsit (Fotó: Máthé Zsuzsa)

– Mit jelent az önök számára a döntés, a másik mellett való elköteleződés?

Ókovács Szilveszter: Például ezt az interjút is. De mivel gyermekeink is vannak,

ez az összetartozás, és mi úgy éljük meg, tényleg örökre eldőlt.

Ha ki kell emelni még valamit, akkor az a másik kiérlelt dolgainak támogatása. Azért a kiérlelteké, mert azokban mindig ketten vagyunk ott, hisz beszéltünk már otthon róla. És számomra az is támogatás, ha Zsuzsi darabokra szedte valamilyen ügyemet, és a véleményem védéséből tanultam sokat.

Máthé Zsuzsa: Sok minden van mögöttünk, sűrű volt ez a 18 év. Költözés, az otthonunk felépítése, sorozatban három, majd egy ráadás negyedik gyerkőc születése, a nagycsaládos életforma mindkettőnk számára ismeretlen tanulása, sok átalvatlan éjszakával, gyerekbetegéggel és persze sok nevetéssel, öleléssel. Aztán volt rengeteg munka, csalódásokkal és sikerekkel, nálam pedig egy komoly betegség is, kétségbeeséssel és reménnyel. Olyan sok minden történt már, hogy olykor azt érezzük, több ember életét is belepréseltük már a mienkbe. És most is őrült gyorsasággal peregnek a napok, amikben talán a kiégéstől, az életközepi krízistől kell most magunkat megóvni. Ebben a pörgésben azonban hihetetlen jó érzés, hogy van egy biztos pont: egymásnak a másik. Ez a bizalom, hagyatkozás mindennél többet jelent.

Zsuzsa: Amit én legjobban szeretek Szilveszterben az az ő kiapadhatatlan optimizmusa (Fotó: Máthé Zsuzsa)

– Hogyan egészítik ki egymást különbözőségeikkel és hasonlóságaikkal együtt?

Ókovács Szilveszter: Mintha első és második látásra sem hasonlítanánk. Nagy tolerancia kell az élethez, de nagyon megéri, mert ahogy befelé haladunk, egyre több a közös téma, az azonos tulajdonság. Ebben a különbözőségoldásban kulcsszerepe van a humornak, ami segít feloldani nehéz helyzeteket is.

Azon is csak viccelni lehet, hogy az én testi lassúságomat Zsuzsi extra pörgéssel ellenpontozza.

Máthé Zsuzsa: Amit én legjobban szeretek Szilveszterben, az az én szkepszisemmel szemben az ő kiapadhatatlan optimizmusa. Ez nagyon sokszor segített már nekem is, miközben az én pragmatizmusom talán őt támogatja, mert hihetetlen szétszórt tud lenni. És olyan jó, hogy a dilemmáinkat, legyen szó gyereknevelésről, a nagyobb családban fejtörést okozó élethelyzetekről vagy munkahelyi kérdésekről, meg tudjuk beszélni egymással, és ha megoldhatatlannak tűnne is elsőre a dolog, együtt mindig sikerül valamit kisütni. 

Ókovács család: apa, anya, két fiú, két lány (Fotó: Máthé Zsuzsa)

– Négy gyermeket nevelnek, hogyan veszik az akadályokat a mai világban?

Máthé Zsuzsa: Alapvetően három kamaszunk van és egy kicsink, aki már szintén kezdi levedleni a tojáshéjat, de utolsó szülött státuszánál fogva mégis „a” kicsiként dédelgetjük mindannyian.

Ókovács Szilveszter: Másfél év múlva egyébként éppen úgy adódik majd, hogy lesz alsós, felsős, gimnazista és egyetemista gyerekünk is – na jó, az egyetemi felvételit előbb ehhez még abszolválni kell.

Két lány, két fiú, kétféle hasonlóság kívülről, négyféle különbözőség belülről. Gyönyörködni való univerzum ez, csak legyen türelmünk és időnk a szemlélődésre!

– Mi a családi (együtt)működés titka?

Máthé Zsuzsa: Nagyon sok esetlegesség van az életünkben, a munkánk is kiszámíthatatlan, a nagyobb gyerekeknek is egyre több saját útja, ügye van, ezért igazi ajándék minden olyan este, nap, amikor mind a hatan együtt lehetünk. Külön programok, persze vannak, nem fiú-lány alapon, egyszerűen az élet alakítja őket. Ezekben a „szűkebb körű” ötletekben az a jó, hogy a hangzavaros nagycsaládi együttlétből egy más hangulatú, intimebb közegben lehet beszélgetni egymásal. Mondják, hogy a kutatások szerint egy nap körülbelül hét perc minőségi időt töltenek a szülők gyerekeikkel, ha ez nem is épp ennyi, de biztos sokkal több kéne belőle.

Egyébként ezekből a percekből, órácskákból élünk, ez hajtja a lelki motorokat mindannyiunkban.

Ókovács Szilveszter: Ha vannak bosszús pillanatok, nehezebb gyereknevelési helyzetek, változó, hogy ki, de valamelyikünk mindig megőrzi a józanságát, hátralép eggyel, és az tényleg segítség. Tapasztalatból mondom: a csendes lelkifröccs ér annyit, mint a hangos kiakadás, viszont esete válogatja, melyikhez kell nyúlni. Egyébként megbocsátó típus vagyok, sőt, felejtős is, a rossz, de már meghaladott dolgokat egyszerűen kikukázza az agyam.

Ókovács Szilveszter mindig talál partnert a családból egy-egy előadásra (Fotó: Máthé Zsuzsa)

– Vannak-e fix anyás, apás programok?

Ókovács Szilveszter: A három gimist reggelente én viszem a váci piaristákhoz, ahová iskolába járnak. Ennek a morgós, álmoskás útnak megvannak a maga rituáléi: rendszeresen hangoskodunk a Csendesrét lakópark mellett autózva, búcsúzáskor elhangzik a

„Légy keresztény, maradj Ókovács” és a „Maradj keresztény, légy Ókovács” szózat,

valamint latinul köszöntjük a főbejáratnál álló szobrot, majd Zsombi fiam angolul csendre int…  Aztán ott vannak a premierek, előadások, ahová hivatalból is járok, és igyekszem a családtagjaim közül mindig partnert találni. Kettesben lenni jó, és mivel én öt útitárs közül kaphatok bárkit, jópofa dolog, hogy nincs rossz „szereposztás” – viszont a beszélgetések felcserélhetetlenek.

Máthé Zsuzsa: Szilveszter inkább a filmnézést, színházat hozza a gyerekek életébe, én szeretem felnyalábolni, kicsit megmozgatni őket. Egy közös bicajozás a Duna-parton vagy egy kiadós séta ugyanolyan jó lehetőség arra, hogy a „Mi történt ma veled? Semmi.” típusú párbeszédeken túllépve fontos dolgokat megtudhassunk egymásról, nem csak a kapott jegyeket, praktikus információkat. De azt is nagyon szeretem, ha valamelyik gyerekkel mehetek a heti nagybevásárlásra, vagy ha segítenek a főzésben. A közös krumplihámozás például az egyik legjobb alkalom arra, hogy barátként beszélgethessünk.

– A generációk közötti kapcsolat mennyire fontos a családjukban?

Ókovács Szilveszter: Amikor a gyerekeink születtek, a tágabb családban még nem volt máshol kisgyermek, ezért vonzottuk a családtagjainkat, nemcsak a nagyszülőket, a tágabb rokonságot is. Érdekes volt megtapasztalni, hogy

a kisgyerekek olyanok, mint a meggyújtott tábortűz a hűvös éjszakában, mindenki szeretne a melegük mellé kucorogni. Örömet adnak, felpezsdítik a köréjük gyűlőket.

Máthé Zsuzsa: Én vagyok a család „kapcsolattartója”, igyekszem figyelni arra, hogy ne veszítsük egymást szem elől a távolabbi rokonokkal sem. A nagyszülőkkel, testvéremékkel pedig egészen szoros a kapcsolat, amit eddig csak a koronavírus tudott megtépázni. A tavalyi volt az első olyan karácsonyunk, amikor nem a nagycsalád ülte körbe nálunk az ünnepi asztalt szenteste, hanem hatosban gyújtottunk gyertyát. Érdekes volt ez a „kiskarácsony”, de óriási öröm és ajándék, hogy idén már visszatérhettünk a hagyományos, „nagykarácsonyhoz”.

Zsuzsa, az édesanya hacsak teheti, felnyalábolja a családot, és kiviszi őket a szabadba (Fotó: Máthé Zsuzsa)

– Min munkálkodnak, milyen jövőt remélnek, és  milyen életet szeretnének saját maguknak és gyermekeiknek?

Ókovács Szilveszter: Azért dolgozom tíz éve az Opera élén, hogy ötven év múlva is értékeljék az emberek a művészet legnagyobb és legkomplexebb teljesítményét, az operát és a balettet. Ha lesz nézőnk még akkor is, mert addig volt szépség, értelem, tehetség és szorgalom, no és épület és támogatás is, akkor az európai kultúra is megmarad. És akkor Magyarország is, keresztény világunk is. Összefüggnek a dolgok: ha most építünk, fejlesztünk, emelünk minőséget és kreatívak vagyunk, az 25-50 év múlva fordul majd igazán termőre. Aki ezt nem hiszi, gondoljon Ybl Miklósra: olyan Operaházat tervezett nekünk, amely 138 évvel később is minden este készpénzt termel az utódok számára már csak a saját neoreneszánsz szépségével is!

Máthé Zsuzsa: Minden munkám során, újságíróként, bloggerként, a családügy területén dolgozva és most, a kereszténydemokrata értékrendet népszerűsítő Szent István Intézet vezetőjeként is az élet tisztelete és szeretete, a családok védelme, megerősítése motivál. Ha az életet jobban tiszteljük, értékeljük, meggyőződésem, hogy egymást is jobban megbecsüljük, erősödik a szolidaritás, oszlik a korunkat jellemző közöny.

A családok, a legszorosabb emberi kötelékek pedig segíthetik megőrizni emberségünket egy mesterséges intelligenciáktól vezérelt, virtuális tér felé szorító világban is. Istenhitünk pedig a józanság lelkével ajándékoz meg bennünket, amely engedi felismerni az ártó, emberellenes ideológiákat, és megtalálni az utat egy egyszerűbb, békésebb, szeretetteljesebb élethez.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!