Kari Jobe megkapta a Grammy-jelölést a „The Blessing (Live)” című koncertfilmért

Még 2020-ban készült el a The Blessing (Live) háromórás dicsőítő felvétele – a pandémia miatt közönség nélkül. Aki megnézi a dicsőításfolyamot, feltehetően azon fog gondolkozni, hogy az előadók odaadottságán és átszellemültségén egy pillanatra sem tapasztalhatók a vírusjárvány miatti lecsupaszított körülmények. Az album olyan jól sikerült, hogy Grammy-díjra jelölték.

A világhírű istentiszteleti vezetőt, Kari Jobe énekesnőt a The Blessing (Live) című albumáért Grammy-díjra jelölték a legjobb kortárs keresztény zenei album kategóriában. A jelölés egyáltalán nem véletlen. Az album nemrég nyerte el a GMA Dove Award elismerését az év legjobb dalaként. 

A keresztény előadót immár harmadik alkalommal jelölik GRAMMY-re. A 64. GRAMMY-díjátadó január 31-én, hétfőn lesz látható a CBS-en .

„Wow, milyen csodás látnunk és ünnepelnünk, amit Isten tett, és továbbra is tesz a The Blessing révén –vosztotta meg örömét Kari Jobe, amint a jelölésről értesült. Az énekesnő elmondta: „Nagyon különleges körülmények között rögzítettük ezt az albumot, éppen ezért megtisztelő, hogy Grammy-díjra jelölték! Köszönöm a Recording Academy-nek és a csodálatos producereimnek, Henry Seeley-nek , Austin Davis-nek és Cody Carnes-nak és az egész hihetetlen csapatomnak! Hála a szerzőknek is, akik segítettek megalkotni ezeket a dalokat. Köszönet illeti a kiadómat és a menedzsmentet, akikkel szeretek együtt dolgozni” – hálálkodott a dicsőítésvezető értesülhetünk a keresztény könnyűzenei magazin híradásából.

A legutóbbi album óta három év telt el, mire ez a lemez elkészült. Kari Jobe és a csapat élőben rögzítették a felvételt a pandémia 2020-as évében. Nem volt jelen a közönség, bár mindenkinek nagyon hiányzott a közösen dicsőítő testvérek tábora.

Az ily módon, egyedülállóan rögzített élő album 15 számmal és több mint három órányi dicsőítéssel ajándékozza meg a hallgatóit. Az album címe a világslágerré vált „The Blessing”-ből származik, amelyet annak idején Kari Jobe, Cody Carnes és az Elevation Worship közösen adtak elő és rögzítettek. Természetesen az sem véletlen, hogy ezt a dalt a legjobb kortárs keresztény zenei előadás/dal Grammy-díjra jelölték, és 2020-ban az év istentiszteleti dala díját is elnyerte, valamint a RIAA Gold Digital Single minősítést is méltán kiérdemelte.

A The Blessing (Live) olyan dalokat tartalmaz, amelyeket Cody Carnes, Austin Davis, Jacob Sooter, Jonas Myrin, Elyssa Smith, Steffany Gretzinger, Chris Brown, Steven Furtick, valamint a Passion – Kristian Stanfill és Brett Younker – közösen írt. Érdemes tehát belehallgatni a szuperalbumba. Készüljünk fel arra, hogy nem fogjuk tudni hamarabb abbahagyni a háromórás dicsőítő folyamot!

 

 

 

The Blessing – a dal, amellyel Isten szeretete körbeölelte a Földet

Az egyház él a zárt ajtók mögött is!

Dobner Illés és Évi a zsoltár szavaival dicsőít

A kiemelt kép forrása: Kari Jobe/Facebook

Iratkozzon fel hírlevelünkre