Már látható a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes koncertfilmje

Az ünnepi eseményen Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Pákozdi István plébános mondott ünnepi köszöntőt. Az este meghívott előadói – Borka Zsolt és Gável András – közösen adták elő dalaikat a nem kis létszámú kórussal.

A FEGE zenekara azt bizonyítja, hogy akkor is továbbvitték a reményt és az életet énekkel és imádsággal, amikor az élet éppen nehezebb volt – mondta az államtitkár, aki szerint mára olyan helyzet alakult ki, amelyben a keresztény könnyűzene immár mindenkié, hiszen az idősek ezen nőttek már fel, a gyermekek pedig szintén ebből a zenei stílusból táplálkoznak. Soltész Miklós buzdított minden könnyűzenei dicsőítő csoportot, hogy a világban missziós küldetéssel hirdessék Krisztus örömhírét.

Soltész Miklós: A keresztény könnyűzene nem lehet öncélú

A Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes pedig éppen ezt teszi nagy elszántsággal és generációkon átívelő, áthagyományozott hivatástudattal. A megosztott koncertfelvétel is azt bizonyítja, hogy a keresztény könnyűzene ma is megtartja a fiatalokat az egyházban. – Elsősorban az oltár mellett nőttek föl, és ma is az oltár mellett van a helyük. Megtalálják a helyüket a liturgiában” – jelentette ki a a harminc évnyi zenei szolgálatát ünneplő zenei közösségről Pákozdi István plébános a rendezvényen mondott köszöntő szavaiban. Hozzátette: a kezdetben elvetett mustármag csodálatos fává terebélyesedett.

Soltész Miklós: A keresztény könnyűzene nem lehet öncélú

Érdemes tehát a koncertfilm megnézésére, meghallgatására rászánni az életünkből azt a hetven percet, amely egy kicsit montázsként tárja elénk a hazai keresztény katolikus könnyűzene elmúlt harminc évének változatos darabjait.

Olykor azt érezzük majd, mintha megállt volna velünk az idő, máskor pedig a napjainkban találjuk újra magunkat.

Hallhatjuk majd a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó magyar nyelvre lefordított hivatalos himnuszát autentikus, nagyzenekari kíséretben. Egyebek mellett felcsendül a meghívott vendégelőadó Borka Zsolt Advent című éneke, illetve a Tápláló szent kenyér kezdetű dal az Eucharisttól, valamint Hernády Balázs Szent titok című szerzeménye is. Együtt énekelik a FEGE korábbi kórustagjai a mostani résztvevőkkel a régi és a mai dalokat egyaránt.

 

 

 

 

Az oltárnál nőttek fel, az oltárnál a helyük

A keresztény könnyűzene ünnepe a felső-krisztinavárosi templomban

Soltész Miklós: A keresztény könnyűzene nem lehet öncélú

A kiemelt kép forrása: FEGE (Facebook)

'Fel a tetejéhez' gomb