Egy kis demográfiai fröccs

apa lánya család

A minap egyik ismerősömtől kérdeztem, hogy szerinte Magyarországon mit lehetne tenni a népesedési adatok javulásáért. Az illető – ereje teljében lobogó férfi – gondolkodás nélkül rávágta:

sokat kell szeretkezni!

Nem éppen ezzel a szóval fejezte ki magát, de mi, körülötte álló nők pontosan értettük. A javaslat első hallásra igen kézenfekvő megoldásnak tűnik, de továbbkutakodva a mikéntet kiderül, hogy rengeteg ágbogot rejt a megvalósítás.

Először is: végy egy férfit és végy egy nőt.

Már ez is nehézkes ügy, mert manapság kockázatos csak úgy le-férfizni vagy le-nőzni valakit (vigyázat: egyetlen betű különbözteti meg a le-nézéstől), ugyanis nyugatos kultúrkörökben ruha teszi az embert. Ezzel szemben, ha azt látod, hogy a bevásárlóközpontban valaki miniszoknyában és neccharisnyában, a tőr típusú műkörmeivel akarja kikaparni egy éppen csak serkedő szakállú ember szemét, nem biztos, hogy nő-bántalmazta férfit akarsz megmenteni az utókor számára.

Másodsorban sem könnyű a helyzet, mert a nők szeretik hozzátenni, hogy vegyél el…

és egyetlen nőt, aki lehetőleg én vagyok. A lányok legnagyobb része szeret(ne) házasodni, a férfiaknak viszont húzódozni illik. Fordult ugyanis a kocka, s míg a 19. században a vőlegény még agyon-epekedte magát, amíg hozzájutott az aranytojást tojó tyúkocskához, a 20. századi szexuális forradalom óta sokak számára férfias ismérv, ha kéretik magukat.

Így csökken az esélye annak, hogy időben szülessenek utódok.

Szintén a minap, az egyik kolléga személyes tapasztalatát osztotta meg, amelyben a keresztlánya – modell kinézetű teremtés – a nyolc éve a párom-, a barátom-, a pasim-ként bemutatott szerelmének – kellemesen kigyúrt szobor – a következőt mondta: ha karácsonyig nem veszel el, én lelépek! A leány múlékony magabiztossággal adott ultimátumot választottjának, mivel nem ismerte még a sztereotípiát, miszerint az a nő, aki egy papír-probléma miatt dobja a fiúját, nem is szereti igazán, és mindegy neki, kinek adja oda magát, mert biztosan valami pénzeszsákot akar találni. 

A nők ráadásként a nyakukba kapták a radikális feministákat felbujtó háttértudósokat, kik elhitették velük, hogy akkor modern és független a nő, hogyha ő is kinyilvánítja, hogy nem a papír teszi a szerelmet, és marad magában.

Viszont ha mindenek ellenére ellenállhatatlan vágyat érez és szeretne gyermeket szülni, akkor boldogan és dalolva teljesítse a feladatot: a legtrendibb, ha apa, társ, és egyéb segítség nélkül teszi.

Szabad és haladó megoldásnak számít a válás is, ami ugye sokkal egyszerűbb, ha nem mondatott ki előtte a fogadalom, hogy holtomiglan-holtodiglan együtt megyünk végig az úton. A bizonytalanok részére üzenet érkezett, mégpedig Pál apostol levelesládájából, ami megvédhet a meggondolatlan kenyértöréstől: „A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” (kor. 7. 3–4.)

A keresztény tanítás szerint a házasodás élethosszig tart, ezért a párválasztás nem szórakozás, hanem komoly munka. Kicsi az esélye annak, hogy a hétvégi dizsiben életre szóló vágy pattan ki két fiatal között, amit házasság és gyermekáldás követ; de legyünk optimisták:

ha azon céllal mennek oda, hogy akár ez is megtörténhet, akkor minden okés.

Nemrég újraolvastam egy párkapcsolati kultúrával foglalkozó kutatás összegzését, amelyben a fiatalok és kora középkorúak társkeresési szokásait vizsgáltuk. Az egyik válaszadó – főiskolai hallgató, in floribus – elmondta, miként halt el az érdeklődés, midőn közölte szimpatikus urakkal, hogy ő bizony hosszútávon gondolkodik, és családot akar. E kérdésben a nők nagy része jóval konzervatívabbnak mutatkozott a férfiaknál, és kinyilvánította, hogy házasságban, hűséges partnerrel összekötve életét szeretne gyermeket szülni.

A nemrégiben Budapesten megrendezett demográfiai csúcstalálkozón nyomatékkal említették a fenti témákat. A zárszóban kinyilvánították: elutasítjuk, hogy a világ gyarmatosítókból és gyarmatosítottakból áll – amely a szellem és lélek gyarmatosításának elutasítását is jelenti. Például azt a mesterséges ráhatást, amely a közösségi médiafelületeken az (új) ember-prototípusok mutogatásával történik.

A propaganda-filmekre rengeteg pénzt költenek, amelyet fizetett influenszerek osztanak-szoroznak, és sugallják a mintakövetést.

A sorba olykor beállnak gyanútlan, érvényesülni kívánó alkotók, celebek, sőt képzett és kiképzett lelki tanácsadók, akik a maguk eszközeivel igyekszenek felhívni a figyelmet – többnyire saját magukra. A témák között szerepel a klíma védelme a gyermekvállalás ellenében, valamint kedves, de terméketlen homoszexuális párok életének bemutatása; amely irány ugyancsak inkább lebeszél, mint rábeszél a családalapításra.

nagycsalád

Milyen is a nagycsalád? (Forrása: Unsplash.com)

A befolyásolás ezen agresszív formája egyfajta türannoszra emlékeztet – értelmezte a helyzetet az egyik konferencia-felszólaló –, aki szerint a kisebbség jelenleg ráerőlteti elképzeléseit a többségre, s a szívós marketingnek köszönhetően a polgárok önként hajtják fejüket a hurokba – vagyis hagyják kihalni magukat. Megoldásként a házasodást és „családkoalíciók” megteremtését javasolta.

De azzal még mindig nem jutottunk el, csak a hálószoba ajtajáig. Fejtegette ismerősöm a kezdetinél bővebben álláspontját. Beszéd közben izgatottan tekintgetett körbe, mintha keresne valakit. Végül megtalálta:

egy hibátlan szépségű tündért, aki a kerti padon fekve, ezüst színű macskanadrágba bújtatott lábait tekergette.

Gondoltam, most már beszéljük ki, amit ki kell, és megkérdeztem, mi a véleménye arról, hogy a konferencia szintén férfi előadója a demográfiai problémák fő gyökerét a pornográfia elterjedésében látja, ami veszélyesebb a Covid-nál is. Szerinte a pornó azért veszedelmes üzletág, mert a fiúk jelentős része e filmek révén válik kezdő férfivá, és azt hiszi, hogy a látottak (és  kapcsolódó üzenetei) szükségszerűen alkalmazandók bármely párkapcsolatban. Beszélgetőtársam kikerekedett szemmel hallgatta a folytatást, hogy ily módon a szexuális forradalomnak nemcsak nők váltak áldozatává, hanem férfiak is, mivel a radikális liberálisok elhitették velük, hogy akkor igazán férfiasak, ha minél több és nagyobb strigulát képesek behúzni életük folyamán.

E ponton ismerősöm szerényen elhallgatott, majd meghajolt a körülöttünk tébláboló, ezüstbugyogóba öltöztetett hatalom akarata előtt, és türelemmel kísérte kislányát a kapu felé. Egy óvoda bejáratánál beszélgettünk, éppen a beszoktatási hét volt. Segítünk anyának – csacsogta a gyerek, s a napot apa és lánya együtt teljesítette. Ők már elindultak a megoldás útján.

Horváth Júlia Borbála
kulturális antropológus

A tömeges nemváltoztatás semmiféle értelmes célt nem szolgál

Kiemelt képünk forrása Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!