Számos plébánia titulusa az, hogy „Magyarok Nagyasszonya”. Én is egy ilyen plébánián szolgálok. Amikor boltban számlát kell kérni, és diktálni kezdem a nevünket, gyakran jönnek vissza ilyen, vagy ehhez hasonló kérdések: „magyar asszonyok mije?” „magyarok nagyasszony, hogy is?” – Vajon tudjuk-e még, hogy kihez tartozunk?
Vannak riasztó közvéleménykutatások, amikor az utca emberét megkérdik egy-két alapvető fontosságú dátumról, személyről, stb., és hamar kiderül, hogy többeknek elképzelésük sincs ilyen témákról. Valahogy, mintha az általános és alapműveltség veszendőben lenne! Persze, vélhetően sokkal többen tudnak tájékozódni a hazánk múltjában, mint ahányan nem, mégis van egy alapvető közöny, amely terjed az emberek között az iránt, hogy kik vagyunk, honnan jöttük, mik a hagyományaink, stb.
Minket Szent István Szűz Máriának felajánlott, s ő elfogadta ezt.
Így Mária országa lettünk, és nemzetünk az ő oltalma alá került. A héten emlékeztünk meg erről, hiszen Szt. X. Piusz pápa óta október 8-án hálát adunk ezért az átadottságért. Ez által menekültünk meg a történelem viharos századjain keresztül, hogy most szabad országban élve, igazán képesek legyünk építeni, és megőrizni nemzetünk kultúráját. Van-e szándékunk arra, hogy hűségünkkel adózzunk Égi Édesanyánknak, aki kegyes volt elkísérni minket ebben a közel ezer évben? Vagy hálátlanná leszünk?
A szülők, a tanárok, a boltok, a plázák, az internet népe, a hírességek és celebek, többsége lassanként idegen kultúrák szokásait veszi át, s egyre ritkábban adjuk tovább gyermekeinknek a saját örökségünket. Talán divat is, amely majd elmúlik, hogy efelé hajlunk, s nem is lenne egészséges azt mondani, hogy csak egyszerűen hagyjuk el ezeket a benyomásokat! Mindig is voltak kultúrák, amelyek hatottak ránk, s amelyek formálták a néphagyományok elemeit. Sőt, önmagában nem is képes lerombolni mindent az, ha pl. tököt faragunk! De érdemes hagyni azt, amit lassanként kikoptat belőlünk mindez? Vajon fogunk-e még emlékezni arra, hogy milyen gyökerekbe kapaszkodunk? Hogy miként gyászolunk, miként örvendünk idehaza? Ez az ünnep azt mutatja, hogy lehetséges őrizni s közben fejleszteni a ragaszkodásunkat az őseink hagyományához! Feladatunk, hogy megtaláljuk azt az egyensúlyt, amelyen keresztül a magyarságunk és a kereszténységünk élővé lesz, és inspirálóvá! Ebben éppen István királyunk lehet jó iránymutató! Ő képes volt megőrizni és fejleszteni mindazt, amit örökül kapott.
Amikor megismerjük a múltat, megértjük mi alakította a jelenünket, akkor egyre inkább világossá válik, hogy bizonyos dolgok merre visznek minket a jövőben. Megértjük, hogy a hit építi az embert és a bűn rombolja, hogy az átadottság vezet el a belső szabadságra, s az önzés zár börtönbe. Ahogy ezekre ráeszmélünk, azt is egyre tisztábban látjuk, hogy első királyunk útmutatása számunkra is a teljesség felé vivő út. Szabaddá válunk a döntésre, hogy vajon mi melyik utat szeretnénk magunknak és gyermekeinknek választani!
Ünnepeljük az átadottságunkat! Forduljunk népünk küzdelmes helyzeteivel, elesett, vagy beszűkült életet élő honfitársainkkal, félelmeinkkel Magyarország Nagyasszonyához, Máriához hogy mi is tovább építsük mindazt, ami keresztény és magyar!
hirdetésMolnár Miklós atya
Kiemelt képünk forrása: MTI/Vasvári Tamás
