Vannak emberek, akik úgy gondolják, a cél szentesíti az eszközt. Az biztos, hogy nemes célt nem lehet elérni bűnös eszközökkel. Ahhoz hasonlít ez, mintha azt remélném, hogy a másik szeretetét meg lehet nyerni hazugsággal. Ahogy elérem, hogy az általam mutatott képbe beleszeressen a másik, rögtön érezhetem is, hogy nem engem szeret, csak az illúziót. Amikor a nemes célért aljas eszközöket használok, szükségszerűen eltévesztem a célt. Elérek valamit, de azt lehet, hogy nem is szerettem volna igazán elérni!
A coachok vagy a pedagógia képviselői, illetve számos más szakember, biztosan így fogja kezdeni a tanácsát, ha a célhoz akar téged segíteni: jelöld ki a célt, és válassz hozzá eszközt; találd meg, melyik út vezet oda! Az eszköz gyakran buktatja le azt, aki rejtett célokat szolgál. Ha például egy kampányban hazugságokat találsz, rögtön sejtheted, hogy nem a szolgálat, hanem a hatalom és a pénz vonzza az elkövetőt. Vehetünk konkrét példát is: amikor egy szakadár csoport elöljárója azt hazudja, hogy katolikus, vagyis egységben van az Anyaszentegyházzal, máris sejtheted, hogy a szándékai nem tiszták. Jézus az ilyenre azt mondja: „Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. (…) A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.” (Jn 10,1.10)
Vagy amikor vitatkozom az érzékenyítésről, elő-előkerül, hogy a „toleránsok” szerint ehhez naturális megjelenítés kell, holott a kisgyermek számára még egy meztelen felnőtt látványa is, vagy a naturálisan elmagyarázott gyermekfogantatás is megrázó tud lenni! Valójában az érzékenyítéshez nem kell a felnőtt problémákat ecsetelni. Amire szükség van, az az elfogadás fejlesztése a gyermekben, korának megfelelően, személyét érintő dolgokban, vagy éppen, hogy a saját hibáival, nehézségeivel segítsem megbarátkozni. Lehetne még sorolni, de nem teszem. Látjuk már, hogy a választott eszközök, gyakran csak arról tanúskodnak, hogy valójában mit akarnak elérni a használói!
A cél nem szentesítheti az eszközt, mert ez esetben nemegyszer az eszköz veszi át a cél szerepét. Lehet, hogy nyakatekerten hangzik! Vegyünk egy egyszerű példát. Amikor valaki ki akarja fejezni a szeretetét, akkor esetleg ezt ajándékokkal is megteheti. Ez esetben a szeretet kifejezésének eszköze (útja) az ajándék. Ám, ha valaki nem akarja a szeretettel járó fáradalmakat, áldozatokat meghozni, s csak elintézi a szeretet gesztusát egy ajándékkal, valójában azt hazudja, hogy szereti a másikat, de a cél, igazában a másik átverése lesz, nem a szeretet kimutatása. Az eszköz, amellyel a szeretetet akartam imitálni, vagyis a másik átverése válik céllá.
Nagyon kell vigyáznunk magunkra, hogy kapcsolataink ne üresedjenek ki, mert ha gyakran élünk a „cél szentesíti az eszközt” hazugságával, igen gyorsan a nihilben találhatjuk magunkat. A becsületünket játsszuk el, sőt, nemegyszer az általunk képviselt eszmét, ha élünk ezzel az elvvel. A magyar közéletben, de vallási szervezetekben is, ezzel nagyon sokat rombolunk, minimális eredményeket elérve.
Bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjek menni ezzel a hazugsággal! Ugyanis, gyakran a háttérben jelen van egy félelem is, hogy például „nem lehetek őszinte, mert…”. A pszichológusok kutatásai azt bizonyítják, hogy nagyon is lehetek őszinte, sőt, általában, még ha komoly dologban hibázom is, de őszinte vagyok, a felém megélt bizalom erősödik.
hirdetésFormáljuk át a gondolkodásunkat, és mindenekelőtt, a szent célokat tűzzük ki magunk elé, s válasszunk olyan utat, amely elvezet minket ehhez a végponthoz, ahova igyekszünk. Legyünk őszinték önmagunkhoz, és a ránk bízottakhoz egyaránt!
Molnár Miklós atya
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
