A dicsőítés kommunikáció Istennel. Sok esetben azonban úgy vagyunk ezzel az isteni beszélgetéssel, hogy jobban szeretünk helyette tenni-venni. Ilyenkor olyan, mintha kicsit befognánk a saját fülünket. Isten szavára nem vagyunk kíváncsiak, mert azt hisszük a szeretetcselekedeteink előrébb valók az imára szentelt időnél. A dicsőítés alapfeltétele, hogy a belső szoba élő pérbeszédéből induljon el. Enélkül az egész hamis lesz.
Odaült Jézus lábához
A Lukács evangéliumában egy szép példát találunk az Istennel tölthető idő fontosságára. „Abban az időben Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: »Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.« Az Úr azonban így válaszolt: »Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha«”. (Lk 10,38-42)
Annyi fontos dolgot végezhetnénk
Sok esetben olyan feleslegesnek érezzük, hogy leüljünk imádkozni. Sajnáljuk az arra fordítható időt, hiszen mennyi praktikus, hasznos teendőt elvégezhetnénk közben. Az evangéliumi történetben Jézus mégis arra hívja fel a figyelmünket, hogy fontosabb időt töltenünk Istennel, mint sürögni-forogni Isten országáért.
Van olyan ismerősöm, aki csak egyszerűen „munkaimának” hívja ezeket a megállás nélküli szorgos állapotokat. Inkább segítenek tíz emberen, szinte beleroskadva a rengeteg, másokért vállalt áldozatvállalásba, mintsem hogy odaüljenek Jézus lábához.
Az eucharisztikus kongresszus tapasztalata
Az eucharisztikus kongresszus egyik nagy tanúsága sokunk számára, hogy érdemes lelassítanunk, és fontosabbnak értékelnünk az imaidőinket az elvégezhető feladatainknál. Azt is megtapasztalhattuk, hogy amikor dönteni tudunk Jézus melleTt, az elvégzendő munkáink is könnyebben sikerülnek.
Észrevétlen dicsőítő lehetsz az Oltáriszentség előtt
hirdetés
A jelenlétből elinduló dicsőítés
Amikor zenével dicsőítjük Istent, sokszor nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy a zenei megformálás, a dicsőítésvezetéshez szükséges praktikus eszközök meglegyenek. Ám ilyenkor kevesebb időt szentelünk arra, hogy töltekezzünk Isten jelenlétéből.
Nem képes dicsőítést vezetni az az ember, aki nem Isten jelenlétéből, a belső szoba kettesben töltött együttlétéből érkezik, hogy a közösség Isten iránti magasztalását vezesse. Hamar kiderül, ha valakinek nem élő a kapcsolata, a barátsága Jézussal. A zenei játéka csak performansz lesz, amely mentes Isten jelenlétének valóságától. Ez pedig egy pillanatra sem vonzó, még kevésbé nevezhető hitelesnek.
Az arányokra kell ügyelni
Bizonyára Jézus nem azt akarta mondani Mártának, hogy engedje el a házimunkát, és rohanhat a háztartás, ahova csak akar. Inkább az arányokra akarta a figyelmünket irányítani. A fontosabb tehát, hogy élő kapcsolatban legyünk Jézussal. Ha odaszántunk az életünkből erre a töltekezésre, minden más – akár zenei – területen is lendületet, életet fogunk megtapasztalni.
Teréz anyáról mesélik, hogy a szegények, betegek és haldoklók szolgálatára elkötelezett szerzetesnővér annál több időt töltött az Oltáriszentség imádásában a munkáját megelőzően, minél több feladat várt rá aznap.
A dicsőítés útja a kereszt útja
Van még egy érdekes mozzanat, amely elsőre marginális megjegyzésnek tűnik, mégis valódi súlya van. Jézus mozgásban van, halad. Menetelésének célja Jeruzsálem. Az evangéliumból megtudjuk, hogy több alkalommal is megjövendöli, milyen sors vár majd rá: megölik, de harmadnapra feltámad. Ez a mozgás egy olyan vektorral jellemezhető, amelynek irányát az Atya vágya szabja meg, az erejét pedig Jézus szeretete és engedelmessége az Atya terve iránt. A dicsőítés útja elképzelhetetlen Jézus tökéletes keresztáldozata nélkül. A golgotai tett a dicsőítés örök etalonja marad. Ennek mikéntjét csak a Matertől tudjuk megtanulni.
Amikor a dicsőítésvezetésre készülünk vagy akár Istent akarjuk dicsőíteni, előbb le kell ülnünk az ő lábaihoz, és meghallani, amit mondani akar számunkra. Ebben a kommunikációban sok minden egyszerűvé és tisztává fog válni az életünkben. A legnagyobb nehézségek közepette is ki fogjuk tudni mondani a hála és a dicsőítés ujjongó szavait.
Gável András
A kiemelt kép forrása: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
