Életet mentett, ezért börtönbüntetésre ítélték az orvost

Szeptember 30-án az argentin legfelsőbb bíróság jogerős ítéletet hozott az argentin orvos, Leandro Rodríguez Lastra ellen, aki 2017-ben megmentette egy 23 hetes magzat és édesanyja életét. A férfit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

2017-ben egy 19 éves, öt hónapos terhes fiatal lány komoly fájdalmakkal érkezett az argentin Cipoletti városában található Pedro Moguillansky kórházba, ahol Leandro Rodríguez Lastra is dolgozott. A lány rosszullétét egy mizoprosztol tabletta okozta, amelyet azért vett be, hogy megölje a méhében fejlődő magzatot, amely ekkor már fél kilogrammot nyomott. A lány súlyos állapotban volt, amikor az orvoshoz került, aki úgy döntött, nem végzi el rajta az abortuszt, mert azzal az ő életét is veszélybe sodorná.

A férfi stabilizálta az anya és a magzat állapotát, majd két hónappal később, amikor a magzat elérte a hét hónapos kort, az orvosi testület döntésének értelmében császármetszéssel világra segítette a gyermeket, akit később nevelőszülőknek adtak.

Október 4-én Rio Negro bírósága egy év két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és két év négy hónapra eltiltotta a közegészségügyben való szolgálattól az orvost. Az őt védő ügyvéd, Damián Torres több ízben fellebbezett, de a felsőbb bíróságok látszólag nem voltak hajlandók foglalkozni a kérdéssel.

Torres szerint annyi megnyugvást találhatnak az ítélettel kapcsolatban, hogy nem letöltendő börtönbüntetést szabtak ki, és az eltiltás is csak a közegészségügyre vonatkozik: Lastra magánrendelőben továbbra is praktizálhat.

Torres, mint az életpárti orvosok elkötelezett védőügyvédje, bejelentette, hogy idén decemberben készül kiadni egy könyvet, amelyben a lelkiismereti okokból való tiltakozásról értekezik. A könyv célja, hogy a különböző szakmájú embereket eligazítson az abortusszal és a genderideológiával szembeni lelkiismereti tiltakozáshoz való jogi kérdésekben, hogy több ember ne essen ezen ideológiák jogi áldozatául.

Forrás: ACI Digital

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!