Az egykori Securitate levéltárában több magyar vonatkozású iratanyagot őriznek, mint az ÁBTL-ben összesen

A Kádár-korszak idején az ügynökhálózat az új viszonyokhoz igazított. A nagy és látványos kirakatügyek helyett az állambiztonság titokban, csendben bomlasztotta a közösségeket. Az ügynökkérdésről Szekér Nórával, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) kutatójával beszélgettünk.

– A rendszerváltozás óta nagy figyelem kíséri a szocialista rendszer ügynökeit. De voltaképpen mit is lehet tudni róluk?

– Mint minden titkosszolgálat, a kommunista állambiztonsági szervek is használtak olyan nem hivatásos, velük szolgálati jogviszonyban nem álló személyéket, akik fedőnéven, titkos együttműködésben segítették a társadalom megfigyelését, kézben tartását.

A köznyelvben rájuk vonatkozóan talán a besúgó, ügynök kifejezés terjedt el leginkább.

A szervek hivatalos szóhasználatában őket nevezték hálózatnak, hálózati személyeknek. Fontos hangsúlyozni, hogy amikor ügynöki, hálózati tevékenységről beszélünk, az a szervekhez való viszony tekintetében, az együttműködés jellegében és intenzitásában igen sokféle tevékenységet takar.

Hogy ki mennyit ártott, vagy ebben a szerepben éppen mennyire volt maga is a rendszer áldozata, ezt az esetek többségében csak az adott ügynöki tevékenységre vonatkozó iratanyag pontos elemzésével lehet megítélni.

– Akkor ezek szerint maguk az ügynökök is nagyon sokfélék lehettek?

– Igen, már a kapcsolat jellegét tekintve is nagy volt a különbség. Az úgynevezett alkalmi operatív kapcsolatokat  például csak esetenként vonták be egy-egy ügy kapcsán. A titkos munkatársak az operatív terv kidolgozásában is részt vettek, javaslatot tettek a titkos nyomozás irányára, sőt, akár ügynöki beszervezésekre is. Voltak sokan,  akiket ugyan beszerveztek, de jelentést egyáltalán nem adtak, vagy csak ímmel-ámmal, lényegében szabotálták az együttműködést, míg mások túlbuzgó módon nem csupán meghatározott utasítások alapján gyűjtöttek az információkat, hanem „kéretlenül” is jelentéseket adtak. Volt jó néhány olyan ügynök, akinek a tevékenysége különösen káros volt, több tucat dossziét töltöttek meg jelentéseikkel és olykor igen komolyan tudtak ártani:

börtönbe juttattak sokakat, sőt akár a halálbüntetés kimondásához is hozzájárultak.

– Az ügynöki szerepkör elfogadása sokaknál lelkiismereti problémát is okozott. Feltételezem, ezzel is manipulált az állambiztonság?

– Természetesen, maguk a szervek is operáltak az „ügynöklét” nyomasztó jellegével. Ha valakinek az aktivitását vissza kívánták fogni, nemegyszer éltek azzal az eszközzel, hogy az illetőt beszervezték ügynöknek, mert sejtették, inkább megszakítja a kapcsolatait barátaival.

A szervezetnek pedig pont ez volt a célja.

Tehát amikor ügynökökről és ügynöki tevékenységről beszélünk, akkor a rendszerrel való együttműködésnek – a legnagyobb lelkesedéstől akár az öngyilkosságig is elvezető önemésztő kényszerig bezárólag – nagyon sokféle formáját fogjuk össze egyetlen egy fogalommal.

A fenti példákból is látható, hogy nehéz ezt a sokféle magatartásformát rejtő fogalmat a megfelelő árnyaltsággal definiálni.

– Az elmondása alapján valóban nem könnyű „behatárolni” az ügynököket. Mégis, valamilyen definíció mégiscsak létezik rájuk vonatkozóan.

– Igen, a levéltárunkra vonatkozó, 2003-ban hozott törvény alapján a hálózati személynek tekinthető az, akinek fedőnéven, kézzel írott – tehát beazonosítható – jelentése vagy kézjegyével ellátott beszervezési nyilatkozata megmaradt, vagy bizonyíthatóan előnyben részesült – pénzügyi vagy egyéb ellenszolgáltatást kapott – hálózati tevékenységéből fakadóan.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem tudományos, hanem  egy jogi meghatározás.

Itt  fontos kiemelni a vagylagosságot is. Vagyis a fent felsorolt pontokból, ha egy is teljesül, akkor az illető személyről jogszerűen hozható nyilvánosságra, hogy hálózati tevékenységet folytatott. Ezek a levéltárba került iratanyagok egyébként ma már a kutatók számára korlátozás nélkül hozzáférhetőek, az érintettek – vagyis akikről az ügynök jelentett – szintén megismerhetik őket.

– Hozzávetőlegesen hány ügynök végezhetett munkát a szocialista időszak évtizedeiben?

– Mivel nem maradt fenn az ügynököknek teljes, hiteles nyilvántartása, és mivel az iratanyag egy jelentős része ma sem áll a rendelkezésünkre, így erre egészen pontos választ nem tudunk adni. Még a sokat emlegetett mágnesszalag is „csak” 58 ezer nevet tartalmaz.

Az iratanyagokból, a belső statisztikákból készült becslések alapján 1956 előtt 30 ezer fő fölöttire tehető éves szinten az ügynökök száma.

1956 után ez a szám 8-10 ezer fő körül mozgott. A teljes időszakban, 1945-től 1989-ig 150-200 ezer hálózati személy lehetett, a levéltár őrzésében található hálózati kartonokon megközelítőleg 24 ezer személy szerepel.

– Hogyan választották ki az ügynököket?

– Itt ugyancsak nagyon sokféle szempont érvényesült. A beszervezendők kiválasztása szempontjából markáns különbség van a Rákosi-, és a Kádár-korszak titkosszolgálata között. Az ötvenes évek „totális elhárításának” időszakában nagyon magas a beszervezettek száma. Ekkoriban a megbízhatóság, a rendszerhez való hűség fontos szempontnak számított.

Egy 1953-ból származó jelentés szerint az ügynökség 51 százaléka párttag volt.

Amíg a politika a társadalom nyílt megfélemlítésére törekedett, látványos és elrettentő koncepciós perek sokaságával kívánta kordában tartani a társadalmat és az államvédelem ehhez nyújtott segítséget, addig a hálózatnak ez a jellege megfelelt a feladatnak.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

– A Kádár-rendszerben, feltételezem, megváltozott ez is.

– Igen, Kádár konszolidációs politikája már sokkal differenciáltabb ügynökhálózat felépítését tette szükségessé. Az új viszonyokhoz igazított állambiztonsági „jelszó” a bomlasztás lett. Korábban „ki kellett ugrasztani a nyulat a bokorból”, vagyis a rendszerkritika vagy akár csak az arra való hajlam legapróbb jelére már politikai tartalommal ügyeket: összeesküvéseket és látványos koncepciós eljárásokat kellett kreálni. Kádár idején pont fordítottá vált a feladat:

meg kellett akadályozni, hogy politikai ügyek legyenek, elejét kellett venni, hogy a rendszerrel szembeni elégedetlenségből nyílt tiltakozás formálódjon.

Az erre irányuló szándékot fel kellett térképezni és a közösségeket, ahol ilyesmi megfogalmazódott, fel kellett bomlasztani. Ebben a munkában nagyobb feladat hárult az ügynökhálózatra, mint korábban. A hatékonyság jegyében – ahogy azt egy 1955-ös belügyminisztériumi parancs megfogalmazta – olyan ügynököket kellett beszervezni, akik „alkalmasak az ellenséges kör bizalmának megnyerésére”. 1956 után például párttagokat már csak külön engedéllyel vontak be a titkos munkába, viszont az ügynökök jelentős része – persze nem kizárólag – a rendszerrel szemben álló közösségekből került ki, mivel értelemszerűen nekik voltak jobb hírszerzési lehetőségeik.

– A fennmaradt források mennyire árulkodnak arról, hogy kit hogyan, mivel zsarolva szerveztek be?

– Állambiztonsági szóhasználat szerint, aki azonosulni tudott a szocializmus eszmeiségével és ezen az alapon vállalta az együttműködést, azt „hazafias” alapon szervezték be, akinél ez a meggyőződés hiányzott, azt kompromittáló adatok alapján vették rá az ügynöki munkára. A zsarolás lehetősége itt igen tág volt, a házasságtörés vagy egyéb erkölcstelenség elkövetésének leleplezésétől kezdve kisebb-nagyobb bűncselekményekben való hírbekerülés, továbbtanulás vagy munkahelyi előmenetel ellehetetlenítéséig, vagy akár jobb állás, külföldi megbízatás, útlevél és egyéb ajánlatok meglebegtetéséig terjedt.

Itt azonban megint óvatosnak kell lenni, mert előfordul, hogy nyilvántartásban „hazafias” alapon történő beszervezés szerepel, a valóságban azonban kőkemény zsarolás állt a háttérben.

Az állambiztonságnak pedig ebben a tekintetben nem voltak gátlásai, sokszor igen tisztességtelen eszközökkel élt.

– Ennyi évtized távlatából erről maradtak fenn adatok?

– Igen, a beszervezés végrehajtásának folyamatát az úgynevezett „B”- (Beszervezési) dossziékból lehet nyomon követni. Ide gyűjtötték a kiszemelt személy tanulmányozása során összegyűjtött anyagokat, a beszervezés során a róla készült jellemzéseket, a beszervező tiszt jelentéseit és a nyilatkozatot arról, hogy vállalja az együttműködést. Ide csatolták később a tartótisztjének róla szóló jelentéseit, sőt az esetleges kizárásával kapcsolatos anyagokat is. Az ügynöki jelentéseket külön dossziékban, az úgynevezett „M” (Munka)-dossziékba gyűjtötték.

– Említette, hogy a hálózati emberek 20-25 százaléka ismert. Így a levéltárban őrzött iratanyag mennyire feleltetethető meg a múlt eseményeinek?

– A dokumentumok hiányosan maradtak fenn, mivel a szervek folyamatosan semmisítették meg az iratanyagokat. A közvélemény számára a legismertebb megsemmisítés a rendszerváltáshoz kötődik, de sok dokumentum pusztult el az 1956-os forradalomban is. Ezekhez a történelmi eseményekhez kapcsolódóan túl, folyamatosan selejtezték az iratokat.

Azokat a dossziékat, amelyekre úgy látták, már nem lesz rájuk szükség, lezúzták, különösebb politikai szándék nélkül.

Nehéz arra pontos választ adni, hogy ez az iratok hány százalékát érintette, de egyes becslések szerint a levéltárban őrzött 4000 körüli iratfolyóméter az összmennyiség egy harmadát teszi ki. Jellemző adalék, hogy Romániában – ahol nem folytak ilyen mértékű iratmegsemmisítések

az egykori Securitate levéltárában több magyar vonatkozású iratanyagot őriznek, mint az ÁBTL-ben összesen!

A valóság megismerhetőségének kérdéséhez az is hozzátartozik, hogy ezek az iratok az állambiztonság erősen célzatos munkájának eredményei. Politikai szándékhoz igazítottan, sokszor koncepciózusan dokumentálták az eseményeket. Sajátos fogalomhasználattal, igen torzító, főként az események kriminalizálására törekvő nyelvezetben. Itt nem a valósághoz való hűség, hanem egy előirányzott politikai feladatnak való megfelelés volt az irányadó. Éppen ezért ezeket a dokumentumokat erős forráskritikával kell kezelni.

 

Tóth Gábor

Át kell törni az elhallgatás falát – Kiss Réka a Vasárnapnak

Aki a politikai rendőrségnek nem tetszett, internálótáborba került – Bank Barbara a Vasárnapnak

A kommunizmus nürnbergi pere még várat magára – Hantó Zsuzsa a Vasárnapnak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!