Dobrev Klára és a rántott hús

Van Dobrev Klárának egy kedvenc példabeszéde, amelyet rendre elővesz kampánykörútján. A dologban az a jó, hogy egységbe forrasztja a videókon látható, unottan ácsorgó DK-rajongókat és a magamfajta konzervatív külső szemlélőt: egyformán nem bírjuk követni a gondolatmenetet.

„Ma Magyarország egy olyan családra hasonlít, akik ülnek a vasárnapi ebédnél, és a papa rántott húst eszik, a gyerek is esetleg. A nagymamának zsíros kenyeret adnak, a rokkantnyugdíjas nagynéni szintén zsíros kenyeret kap, a munkanélküli nagyfiú pedig még csak zsírt se, csak száraz kenyeret”

lamentál a miniszterelnökjelölt-jelölt, majd felteszi a kérdést: mit fog gondolni egy ilyen helyen felcseperedő (rántott húst evő) gyerek az őt felnevelő közösségről? Hát nem az lesz az első dolga, hogy elmenekül innen? Bezzeg a balti országok, ott minden másképp van, példát mutatnak ezen a téren is.

Ott kezdődik, hogy az Eurostat legutóbbi adatai szerint 2019-ben Magyarország aktív korú népességének 4,5 százaléka élt külföldön, míg a litvánok esetében ez az arány 6,7 százalék, a letteknél 6 százalék, az észteknél pedig 5,7 százalék. Értem én, persze, hogy amikor a balti országok lakosai vállalnak külföldön munkát, az az üdvös mobilitás és a vállalkozó szellem megnyilvánulása, míg a magyarok esetében a munkaerő szabad vándorlása nem más, mint fejvesztett menekülés az Orbán-rezsim fojtogató diktatúrája elől (lásd a külföldre költöző íróinkat, akik tényleg szinte csak az évenkénti újabb és újabb könyvbemutatóikra látogatnak haza nagy remegve, vagy legfeljebb még a magyar egészségügy igénybevétele céljából, hisz ki az a politikai menekült, aki ne ruccanna haza fogkőlevételre), de azért csak megnyugtatóbb lenne, ha Dobrev Klára nem próbálná ilyen nyilvánvalóan átverni választóit.

Zavarba ejtő az is, hogy szűk két éve a Demokratikus Koalíció még közleményben mutatott rá igen határozottan: „mi, európai magyarok szégyennek érezzük, hogy egy átlagembernek már a rántott hús is elérhetetlen luxus.”

Úgy tűnik, innen jutottunk el a koronavírus-válság közepette oda, hogy a dobrevi parabolában szereplő átlagcsaládban már az apa és a gyerekek is vígan majszolják a wienerschnitzelt. Ezt talán nevezhetjük nem várt helyről érkező elismerésnek.

Aztán ott van a példázatban szereplő egészséges, de munkanélküli „nagyfiú”, akinek rejtélyes okokból alanyi jogon járna a cordon bleu. Mivel 2010-ben a magyar nagyfiúk és nagylányok 18,9 százaléka volt munkanélküli, míg a Covid sújtotta 2020-ban 8,7 százalék (miközben a balti bezzegországokban a fiatalok 12,3–13,4 százaléka van állás nélkül), megállapítható, hogy az elmúlt években hal helyett hálót kapott a magyar ifjúság jelentős része, ami mellé halászni is megtanulhatott. Mégiscsak fenntarthatóbbnak tűnik ez a módszer, mint a dobrevi elképzelés, ahol életerős férfiakat etetne anyuci-apuci püspökfalattal a család összegürcölt pénzéből.

Nem tűnik továbbá logikusnak a történet azon mozzanata, hogy bármely fiatal azért költözne külföldre, mert fejlődő szervezetére tekintettel neki adtak otthon rántott húst, munkanélküli bátyjának viszont nem.

Egyszerűbb megoldásnak tűnik, ha ilyenkor elővesz a fiatal egy kést, és a saját adagját kettévágva megkínálja fivérét.

Tény, hogy a dékás macskás influenszer is Rómába költözött, hogy ott reggelizgessen egy kedélyes kávézóban nap mint nap, onnan röpködjön haza, és onnan posztoljon felháborodott Facebook-bejegyzéseket a magyar kormány szociális érzéketlensége miatt, tehát így is lehet, de talán hatékonyabb megoldás, ha pufogás helyett az ember olykor-olykor beéri egy olcsóbb otthoni reggelivel és kevesebb utazgatással, majd az árkülönbözetet a hó végén egy összegben rendszeresen átutalja egy-egy rászoruló családnak, amelyikről tudja, hogy nem tömény szeszre konvertálják a támogatást. Simán működik a dolog, abszolúte nem kell hozzá középosztály-kizsigerelő adórendszer: egyéni felelősségvállalás kérdése az egész. (Ha a dékás megmondóemberek is hasonlóan cselekszenek suttyomban, az persze derék, akkor csak így tovább.)

Egyébként pedig apánkról évtizedekig úgy tudtuk, él-hal a zsírért és a csirkenyakért, ellenben nem bírja a rántott húst, abból legfeljebb néhány falatot gyűr le. Valamiféle furcsa keresztallergiáról lehetett szó, mert amióta nem szocialista a pénzügyminiszter, simán lecsúszik neki is egy egész bécsi szelet.

 

A szerző további cikkei itt olvashatók.

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Dobrev Klára

Iratkozzon fel hírlevelünkre!