A hírnök

Az a kegyelem ért, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke lehetek. Az egyik legnagyobb misztérium az eucharisztia. Ám ha belegondolunk, nem is biztos, hogy annyira nehéz lenne megérteni. Ötvennyolc és ebből tizenhét aktív, megtért keresztény évnek kellet ahhoz eltelnie, hogy közelebb kerüljek az oltáriszentséghez.

Ha az értelem útján közelítünk a titok felé, nem is olyan megfejthetetlen misztériummal van dolgunk. Gondoljunk bele abba, hogy Isten a semmiből létrehozza az univerzumot, az élettelen anyagból az élő szerveződést, és az élővilágból kiemeli az embert, és mindenkit egyedüli teremtményként teremt meg. A világ teremtése nem nagyobb dolog, mint az egyéni személyünk megteremtése. Ez az Isten támasztotta fel az Úr Jézust a halálból, és minket is fel fog támasztani. A mi jövőnk már megtörtént. Mi nem olyanra várakozunk, ami még csak lesz majd valamikor. 

Józan észszel sikerül

Az egyéb vallások várakoznak, de a keresztények jövője már megtörtént. Mi pontosan tudjuk, hogy mi fog történni velünk a feltámadásban. Ennek a hatalmas teremtő Istennek, az Atyának annyira nehezére esne, hogy abba a kis fehér ostyába – akár napi több száz milliószor egy vasárnapon – a nyelvemre kerüljön? Ha így gondolkozunk a józan eszünkkel, közelebb kerülünk ehhez a misztériumhoz.

Természetesen kellenek a személyes eucharisztikus élmények. Velem kettő is történt. A kilencvennégy éves édesanyámat arról kérdezgettem: hogyan emlékszik vissza az 1938-as eucharisztikus kongresszusra, amikor még tízéves lányka volt. Ő pedig felvidult arccal mesélte, hogy csodálatos élmény volt látni azt az együtt dobogó, hatalmas nagy embertömeget. Egy volt az emberek szíve.

Édesanyám emléke azt erősítette bennem, az Oltáriszentség a közösségben megélt mély hitet jelenti. Ezért olyan fontos, hogy sokan eljöjjünk szeptemberben a kongresszusra.

hirdetés

Az ország számára ez az alkalom egy gyönyörű megújulás lehet. Példát tudunk majd adni ennek a szerencsétlen, romokban heverő, Szodoma és Gomora szintre jutó Európának.

Éppen a mi kis országunkat vagy lengyel barátainkat támadja ez az idiotizmus. A józan ész teljes felrugása történik. Erre is egy ellenválaszt fogalmazunk meg a jelenlétünkkel szeptember második hetében. Teljes megújulás lehet ez az egész magyar nemzetnek. Nem kell akkor majd attól félni, hogy jövőre majd hogyan alakulnak a közös dolgaink. Szükségtelen lesz aggódunk amiatt, hogy esetleg győz az ostobaság és a gonoszság.

Temetés a feltámadás örömével

Édesapám nyolcvannyolc évesen a halálán volt szív- és légzési elégtelenségben. Éppen abban a kórházban feküdt, ahol én dolgoztam. A kezelőorvosa jelezte, hogy az éjszakát már nem fogja kibírni. Hívtam egy kedves atyát, hogy jöjjön el, áldoztassa meg, és erősítse meg őt a betegek szentségével. De nem tudta megáldoztatni, mert apu eszméletlen állapotban feküdt. Nem lehetett a nyelvére tenni az Oltáriszentséget, mert félrenyelhette volna. 

Rossz érzéssel távoztam. Felhívtam a jezsuita nagybátyámat, aki Miskolcon szolgált, hogy jöjjön el és áldoztassa meg édesapámat. Ő azt mondta, hogy a testvére meg fogja várni a másnap reggelt, amikorra fel tudott utazni. Már kilenckor a kórházban voltunk. A nagybátyám rászolt édesapámra, hogy „itt vagyok, a testvéred, meg szeretnélek áldoztatni, ébredj fel”, mire apu kinyitotta a szemét és tiszta tudattal válaszolt. Megáldozott, visszacsukta a szemét, és egy pár órán belül elment az Úr Jézushoz. Hatalmas öröm volt bennem emiatt. A temetését is elárasztotta a feltámadás öröme.

Csókay András és felesége a IV. Szent Kamill mentős zarándoklaton Mátrverebély-Szentkúton (Fotó: Vasárnap.hu/Szennyes Krisztián)

Isten jobban szeret engem, mint én magamat

2014. február másodikán nagyon nagy tragédia érte a mi családunkat. Elvesztettük a tízéves kisfiunkat, aki késői gyermekként koronázta meg a diákszerelmünkből házassággá lett kapcsolatunkat. Voltak válságaink, de volt megtérés is Krisztushoz. Marcikának éppen a születésnapját ünnepeltük. Vártuk a keresztszülőket, akik meg is érkeztek. Már sötétedett. Nem találtuk a Marcit. Azt hittük, elbújt valahol, hogy megvicceljen bennünket. Hiába hívogattuk, nem jött elő. Kiléptem a teraszra, ahol van egy kisebb medence, benne nagyjából egy húszcenti téliesített víz. És ott találtam meg a gyermekemet, hason fekve, megfulladva. 

Kikaptam a vízből. Elkeseredetten próbáltuk újraéleszteni – másfél órán át. Semmi eredmény. Tudomásul kellett vennünk, ahogy aztán imádkoztunk a kis teste fölött, hogy legyen ő az evangéliumi naimi ifjú vagy a kis Lázár, és mégsem történt semmi. Nem jött válasz. El kellett fogadnunk azon a békés napon, Gyertyaszentelő Boldogasszony vasárnapján, hogy a kisfiunk meghalt. Nagyon nehéz helyzet volt. Imádkoztunk felette, rátettük a kis testére a rózsafüzért, és mindig hozzátettük, hogy „köszönjük, hogy eddig velünk volt”. De ez csak az értelmünkkel mondtuk, de a szívünk nem érte utol ezt a nagylelkű köszönetet.

Egyet tudtam ebben a helyzetben: Isten jobban szeret engem, mint én magamat. Isten a gyermekemet is jobban szereti, mint ahogyan én tudom a gyermekemet szeretni. Ki kell tartanunk a hitben, amikor bajban vagyunk. És meg fogjuk kapni az istentapasztalatot. Ha értelemmel kitartunk az imádságban – lehet, hogy nem indul szívből –, de le fog menni a szívünkbe, és megkapjuk a megtapasztalást.

Csókay András tanúságtétele a IV. Szent Kamill mentős zarándoklaton Mátrverebély-Szentkúton (Fotó: Vasárnap.hu/ Szennyes Krisztián)

Az istenszeretőknek minden a javukra válik

Ötvennyolc évesen szentségimádáson voltam a bazilikában. Ott térdeltem az Oltáriszentség előtt, és egyszercsak megjelent az eucharisztiában az Úr Jézus alakja, aki mellett megláttam a kisfiamat, akinek átölelte a vállát. Marci csak annyit mondott: „Jól látod, apu!” Négy percig tartott ez a jelenés. Tonnák estek le a szívemről, mert megértettem azt a szentírási mondatot, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik. Még az is, ha meghal a gyermekünk vagy ha őrületes Covid-járvány van. Minden a javunkra válik, ha szeretjük Isten és bízunk benne.

Benső utazás egy gyógyítóval mindannyiunk Tábor-hegyére

A tragédia drámává szelídül

Ha van istentapasztalásunk vagy értelem útján eljutott mély hitünk, akkor történhet bármi velünk, megerősödünk a hitben és közelebb kerülünk az Istenhez. Ez a boldogság titka. Minden más múlandó. Az istentapasztalat kiemel bennünket. Ahogyan Barsi Balázs ferences mondja: „a tragédia drámává szelídült.” Ahol van katarzis, de van felemelkedés is. Jézus Krisztussal mélyülni fog a hitünk. Ha az értelem útján továbbhaladunk, megértünk bizonyos dolgokat. Azt is megértjük, hogy mi történik az utolsó vacsora termében a feltámadás után.

Megjelenik Jézus, de nem akárhogyan. Mi, keresztények hiszünk a test feltámadásában. A Feltámadott nem úgy néz ki ekkor, mint haláltusája közben a kereszten. Az egy bonctermi preparátum volt. A Mester frissen, üdén, fiatalon toppan be, és azt mondja, hogy vegyétek a Szentlelket, és békesség nektek. Leül, halat eszik, és megölelhető! Döbbenetes. Az ölelés a szeretet legfontosabb jele. Úgy fogunk tehát feltámadni dicsőséges testben, ahogyan Isten minket elképzelt: frissen, üdén, fiatalon. Minden félelem és stressz a halálra vezethető vissza. A feltámadás azonban egy megszületés az örök boldogságra. 

Ellenőrzött misztika

A misztikus tapasztalatainkat ellenőriznünk kell, nehogy téves útra vigyenek bennünket. Három szűrőn kell ezeket átvizsgálnunk. Legyen hirtelensége, rendkívülisége, és illeszthető legyen az evangéliumba! Egy-egy ilyen ellenőrzött élmény nagy lendületet adhat nekünk. Merjünk nagyot gondolni! Beszéljünk az eucharisztiáról! Küldetésünk van. Nem elég „keresztény gettókba” tömörülnünk, és egymással jól meglennünk! És ott van Jézus ígérete: „ha valaki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom az én mennyei Atyám előtt”.

Jézus-ima

Amikor a sziámi ikrek miatt kerestek meg Bangladesből, először azt láttam, hogy a szétválasztásukra semmi esély. De jött egy gondolat a Jézus-ima közben (kilégzésre Jézus, belégzésre Krisztus), amit a kisfiam halála óta mindig mondok. Ez az ima levisz a lelkünk mélyére. Kiüresít és átsegít azokon a zónákon, ahol beömölnek a rossz gondolatok: a félelmeink, az elkövetett bűneink, a sérelmeink. A mély imádkozásban létrejön a találkozás Jézussal. Ezt a sátán nem akarja, ezért ránk dobálja a rossz emlékeinket. 

Emiatt sokszor inkább feljövünk a felszínre, és felszínesen kezdünk el viselkedni. Elkezdünk jó cselekedeteket csinálni, de kizárjuk magunkat abból a lehetőségből, hogy létrejöjjön a bensőséges találkozás a bennünk élő Krisztussal. Nem tudunk kiüresedni. Ha kibírjuk a nehéz zónát, megadatik a megtapasztalás is. Ezt pedig szüntelenül gyakorolnunk kell, nem elég az ösztöneinkre hallgatni.

Istenszeretet nélkül nincsen helyes emberszeretet. Szükség van az Úr Jézus állandóan megújuló szeretetére.

A mélységben az igazság jön velünk szembe

Ezekben a helyzetekben nem csak teológiai élmények érnek bennünket, hanem egész egyszerűen az igazság jön velünk szembe. AZ igazságban benne van a munkánk, a tudományunk igazsága is. Ebben a mélységben születik meg az intuitív gondolat és a kreativitás. Még a házasságunk rendezéséhez is itt kapunk útmutatást. A tudományos ötlet szintén itt jelenik meg.

Csókay: Krisztus arca a tudományban is szembenéz velünk

2017. november 30-án elkezdtem imádkozni Dakkában a Jézus-imát. A lehetetlennek látszó helyzetben az Úr Jézus bemondta az első meghatározó ötletet, hogy hogyan lehetne megcsinálni mégis ezt a műtétet. Az érpályán keresztül történő érlezárás bravúrja megvalósíthatóvá változtatta az esélytelent. Aztán még négy ötlet érkezett az első alapötletet követően. 

„Váltóállító” sátán

A szétválasztó műtét két éve volt. Eközben két alkalommal is olyan helyzet adódott, hogy úgy látszott, elveszítjük a gyerekeket. A Jézus-ima akkor is a segítségemre volt. A szentek közbenjárását kértük, és a rossz jóra fordult. ÉLetben maradtak a gyerekek. Nagyboldogasszony napján az egyik gyermek a halálán volt, de aztán jobban lett. Nagyon sokan imádkoztak értünk szerte a Kárpát-medencében. A háttérima hatott, bár nagyon nehéz megérteni, hogy az hogy hat. 

Ahol ilyen erővel belép az Úr Jézus, azt nem jó szemmel nézi a „váltóállító” sátán, aki mindig féligazságokkal egy kicsit akar csak eltéríteni az igazságtól. Elhiteti magáról, hogy nem létezik. A pszichológia tudománya által ügyesen a mitológia tárgykörébe helyezte át magát. Így már azonban nem kell komolyan venni, viccelődni is lehet vele.

A sátán másik nagy bravúrja: ha valakiben mégis kételyek támadnak a létezéséről, akkor mindig a „jó” képében jön el. Elhiteti, hogy megoldást fog adni a problémáinkra. Mindig az emberi rosszra való hajlamok – gőg, hiúság, önzés – által türemkedik az életünkbe. Bangladesben is betüremkedett közénk. Nem tetszett neki a háttérima. Annak ellenére, hogy kifejezetten kértem, hogy a siker szó nem hangozhat el a műtéttel kapcsolatban, mégis elhangzott, és az egész világ így beszélt róla. Ennek következtében azonban leállt a háttérrima. A gyerekek pedig elkezdtek haldokolni.

Évekig tarthat a szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja

Szüntelenül imádkozzunk

A szakmai tudásom kevés volt. Ezt erősítette meg a Jézus-imában kapott tudományos ötletem és a Kárpát-medencei háttérima. Az Úr Jézus azt mondta nekem imában, hogy értesítsem a katolikus hírportálokat, hogy óriási baj van a kommunikációban, és az imát abba ne hagyják. Beindult az ima, és a gyerekek elkezdtek azonnal javulni. Azóta is mindig kérem az imádságot a gyerekekért.

A rosszul kommunikálókkal viszont rettenetes veszekedés indult el. Ezen a ponton hibát követtem el. Leálltam a sátánnal vitatkozni, ahelyett, hogy csak tettem volna, amit Jézus várt tőlem. Ha a sátánnal akarunk megküzdeni, biztos, hogy veszteni fogunk, mert okosabb nálunk. Csak Jézus kezét fogva tudjuk a harcot ellene megvívni. Így biztosan győzni fogunk. Imádkoznunk kell szüntelenül, még ha az fáradságos is.

Az ima az egyetlen utunk, hogy megmentse Magyarország Európát!

A mentősök, akik Isten arcába néztek

Ha Jézust kiiktatják a tudományból, az modern keresztényüldözés – Csókay András a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián