Véget vetnének a varsói keresztény kormányzásnak a globális körök

Nem véletlen, hogy Donald Tusk hazatér és Lengyelországban politizál tovább.

Az elmúlt hetekben több rövidhír is megjelent arról, hogy Donald Tusk az Európai Néppárt elnöki székét korábbi pártja, a lengyel Polgári Platform vezetői posztjára cseréli. A lépés nem váltott ki komolyabb visszhangot, pedig a háttérben komoly mozgások indultak el a nemzeti-konzervatív lengyel kormány elmozdítása érdekében.

Mielőtt a jelenlegi eseményekkel foglalkoznánk, érdemes felidézni az Európai Néppárt elnökének karrierjét. Tuskot 2003-ban választották az akkor még jobbközépnek mondott Polgári Platform (PO) élére, majd 2007-től töltötte be a miniszterelnöki tisztséget Lengyelországban. Kormányzása konzervatív, keresztény vonalon indult el, majd miután 2011-ben újraválasztották, egyre több gesztust tett a baloldali, liberális, főleg nyugat-európai és amerikai köröknek. Az egyre mélyülő V4-es együttműködést is háttérbe szorította a Berlinnek és Párizsnak való megfelelési kényszere, a terve ugyanis az volt, hogy Európát idővel a német–francia–lengyel hármas vezeti majd. Később persze kiderült, hogy ezt egyedül ő vette komolyan, állítólagos szövetségeseinek pedig Tusk csak arra volt jó, hogy a V4-es együttműködést megbontsa.

(Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka)

Aztán 2013-ban jöttek kormánya sorozatos botrányai, és a PO konzervatív szavazói is elkezdtek lemorzsolódni, pontosabban átpártolni a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságossághoz (PiS).

Végül Tusk nem is várta meg, hogy a 2015-ös választáson súlyos vereséget szenvedjen, hiszen 2014-ben azok, akiknek oly sok szívességet tett miniszterelnökként, Brüsszelbe ejtőernyőztették. Itt az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács első kelet-közép-európai elnökeként két ciklust, vagyis öt évet töltött el. Az általa vezetett időszakhoz kötődik a migrációs válság kezelésének a kudarca és a Brexitről szóló népszavazás is, amely során Nagy-Britannia úgy döntött, hogy nem kíván az EU tagja maradni.

Tuskot azonban a kudarcok ellenére 2019-ben sem küldték messzire: a legnagyobb európai pártcsalád, az Európai Néppárt (EPP) elnöke lett.

Ahogyan az EU-t, úgy az EPP-t sem sikerült összetartania, (még most is tartó) vezetése alatt ugyanis a politikai formáció annyira távol került az alapvető értékeitől, hogy a Fidesz évekig tartó huzavona után úgy döntött: elhagyja azt. Tusk persze az EPP élén sem cselekedett másképpen, mint lengyel miniszterelnökként: folyamatosan gesztusokat tett a Brüsszelben uralkodó szélsőliberális és baloldali elitnek.

Most azonban Lengyelországban van rá szükség. A nyugati elit ugyanis mindenáron szeretné megakadályozni, hogy 2023 után is a nemzeti alapokon nyugvó PiS-kormány vezesse a 40 milliós, jelentős gazdasági potenciállal bíró országot. Ennek érdekében pedig mindent elkövet. Míg korábban, a baloldal összeomlásával a „varsói gyors” futott be Budapestre,

most a „budapesti gyors” érkezett meg Varsóba: a politika teljes spektrumát érintő összefogás körvonalazódik a következetesen konzervatív, keresztény, szuverenista politikát folytató és kiemelkedő népszerűségnek örvendő kormánypárttal szemben.

A recept ismerős a magyar fülnek, csakhogy Varsóba haza kellett vinni azt, aki az arcát adja ehhez a játékhoz. Ez lesz Donald Tus, és innentől kezdve így érdemes figyelni az ő tevékenységét, megszólalásait. Magyar szempontból ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik ott. A lengyel kormány ugyanis jelenleg Budapest legszorosabb szövetségese, amellyel az összes brüsszeli vitát közösen vívja meg. Vagyis az egész nemzeti alapokon nyugvó Európát favorizáló tábor nagyot vesztene, ha újra Donald Tusknak hívnák a lengyel miniszterelnököt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!