Világbotrány, ami 2006-ban Budapesten történt – Skrabski Fruzsina a Vasárnapnak

Mindig azt érzem, állandóan magyarázni kell, hogy a 2006-ban megsérült emberek teljesen átlagosak, nem szélsőséges lázadók. Még jobboldali emberektől is azt hallom, hogy ilyen nem történhetett meg – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Skrabski Fruzsina rendező-producer. Leszögezte, a vádak ellenére a filmmel nem az a célja, hogy beálljon a kampányba, de az tény, hogy számára Gyurcsány elfogadhatatlan, nem szeretné, hogy visszatérjen a politikába, és megismétlődjön a rendőrterror. Alkotásai miatt gyakran érik támadások, talán éppen azért, mert sokak számára kényelmetlen témákat visz filmvászonra…

– A Magyar Mozgókép Szemle legjobb rövid dokumentumfilm díját nyerte el a Népirtás Pozsonyligetfalun – melynek producere vagy –, pedig egy egész csapat szlovák történész igyekezett titeket gáncsolni. Miért?

– Elég kemény témához nyúltunk. Működött egy láger Pozsonyligetfalun, ahová először zsidókat hurcoltak, majd amikor véget ért a II. világháború, Pozsony magyar és német lakosságát, illetve néhány szlovák családot telepítettek oda. Nemcsak kínozták, hanem ki is végezték ezeket az embereket. Önszorgalomból gyilkoltak.

Olyan kegyetlen volt ez a társaság, hogy nem csak a láger lakóit, de egy hazatérő német civil katonákkal teli vonat utasait is kivégezték Prágában a mozdonyvezetővel együtt.

Csupán passzióból… Per is indult a parancsnok ellen, de komoly következménye persze nem lett. Ezzel a történettel még kevesen foglalkoztak, nem feldolgozott téma, ezért gondoltuk, hogy fontos lenne bemutatni. A film megnyerte az egyik szlovák fesztivál fődíját. Ennek hírére egy szlovák történészcsapat azonnal felkereste a fesztivál igazgatóját, és azt állították nekik, hogy mi valótlanságokat mutattunk be a filmben. Pedig ez nem igaz! Minden elhangzott vagy bemutatott jelenetet, információt hitelesen alá tudunk támasztani. Ezt követően aztán

bármelyik fesztiválra beválogatták a filmet, a történészcsapat minden alkalommal feljelentést írt a szervezőknek.

Néha sikeres volt a ténykedésük: előfordult, hogy miattuk kizárták az adott rendezvényről a filmünket. A Magyar Mozgókép Szemle vezetőjének is írtak, de ő visszautasította a támadást azzal, hogy nincs ok a kizárásra, ugyanis mindenben megfeleltünk a pályázati feltételeknek.

Skrabski, Kiss Sándor fotó

Készül az Áldozatok 2006 című film. (Fotó: Kiss Sándor)

– Mi alapján választod ki a filmtémáidat?

– Mindegyiket másért. Például a Biszku Béla kommunista politikusról készült film esetében volt bennem dac a személyes érintettség miatt. A nagyszüleim ugyanis szerepeltek a kitelepítési listán, a múzeumigazgató nagyapámat kirúgták, emiatt depressziós lett. Menekülniük kellett Surányba. Később megvakult, majd meghalt, még azelőtt, hogy én megszülettem.

Mindig azt éreztem, hogy tőlem a kommunisták vették el a nagyszüleimet. Volt bennem egyfajta revansvágy, és meg akartam kérdezni, hogy miért csinálták ezt az egészet.

Az Elhallgatott gyalázatban bemutatott megerőszakolt nők történetének is családi vonatkozása van. Nem konkrétan ugyan, de édesapám felmenőinek a falujában is történtek ilyen szörnyű eseteket. A nagynénjeit szerencsére nem bántották, de csak annak köszönhetően, hogy befalazták őket egy kis szobába, ha jöttek a katonák. Szeretem mindig megkérdezni a bűnösöket, olyan ez, mint egy szembesítés, számonkérés. Bár a Traumákon innen és túl című filmem ebben kivétel. Ott nem kerestük meg a nehéz sorsú gyerekek szüleit, nem kérdeztük meg tőlük, hogy miért tették, amit tettek a saját vérükkel. Az másról szólt.

– Honnan jött az ötlet, hogy borzalmas gyerekkort megélt felnőttek sorsát mutasd be, köztük olyan hírességét is, mint Bagi Iván költő-humorista?

– Ezt a filmet Böjte Csaba testvér inspirálta azzal, hogy egyszer megkérdezte: miért mindig csak rossz dolgokról készítek filmet. Gondolkodtam, hogy valóban kellene készíteni egy filmet valami jóról is, de úgy, hogy az izgalmas is maradjon. Alapvető tendencia ugyanis, hogy sajnos a pozitív történetek sokkal kevésbé érdeklik az embereket. Ebben a filmben sikerült ötvöznöm a tragédiát és a jót, hiszen a riportalanyaink gyermekkora sanyarú volt ugyan, de aztán jóra fordult az életük.

Csaba testvérrel is forgattunk az egyik gyerekotthonban. Ő tulajdonképp pszichológiai csodát vitt és visz véghez a gyerekekkel, hiszen a legnehezebb sorsból emeli ki és teszi vidámmá őket. De valójában az összes filmbéli hősünk egy pszichológiai csoda,

hisz nagyon kemény helyzetből álltak fel. A filmben is hivatkozom Jordan Peterson kanadai pszichológusra, aki a 12 szabály az élethez című könyvében azt írta: ha minden bántalmazott gyereke bántalmazott lenne, akkor matematikailag egy idő után mindenki bántalmazóvá válna. De szerencsére csak nagyon kevesen viszik tovább ezt a rossz mintát. Valójában a jó uralkodik a rossz felett.

Skrabski Facebook

A szintén bántalmazottként felnövő Bagi Iván megmutatja a házat, ahol felnőtt. (Fotó: Skrabski Fruzsina Facebook-oldala)

– A forgatás során sikerült rájönnötök arra, hogy mitől válik valaki bántalmazóvá?

– A legtöbbjüknek szintén rossz volt a gyerekkora. Őket is elhagyták vagy bántalmazták, de a gyerekükkel ellentétben ők képtelen voltak ezt feldolgozni. Benne maradtak ebben a borzalmas lelkiállapotban. Többen közülük pszichésen is súlyosan betegek voltak. Normális ember ilyeneket nem tesz. Anyaként számomra felfoghatatlan, hogy például Bagi Ivánt hogyan volt képes az édesanyja beadni egy nevelőintézetbe, ahol sittes gyerekekkel zárták össze, és kegyetlenül bántak vele, miközben három utcányira lakott tőle. És még csak nem is látogatta…

– A film egyik jelenetében egy asztalhoz ülteted Böjte atyát és Kádár Annamária pszichológust. Csaba testvér azt mondja, hagyjuk a múltat, ne kapargassuk ezeket a sebeket. Kádár Annamária viszont azt vallja, ki kell beszélni. Te melyik álláspontra jutottál?

– Ezt a filmet „antipszichológiai” dokumentumfilmnek tartom, hiszen a pszichológiai egyszeregyet felülírtuk. Ugyanakkor több pszichológus is szerepel benne. Bennem is ez a kettősség él. Biztos, hogy sok mindenben tudnak segíteni a szakemberek, de

a mi interjúalanyaink egyike sem pszichológus segítségével dolgozta fel ezt a traumát, hanem baráti vagy családi segítségnyújtással. Azzal, hogy megélhették, végre szereti őket valaki. Láttak egy jó mintát, és ezekbe a lehetőségekbe belekapaszkodtak.

Böjte Csaba otthonaiban sem kezeli pszichológus a gyerekeket. Már többször jártam árvaházban, és mindig az az élményem, hogy „tapadnak” a betévedő látogatóra, hihetetlenül szeretetéhesek, és az ember azt érzi, hogy legszívesebben mindegyiket hazavinné. Böjte Csabánál viszont teljesen felszabadult, vidám gyerekekkel találkoztunk. Persze esetükben sokuknak vannak szüleik, csak nem képesek valamiért nevelni őket. A legtöbbjük önként választja Böjte atyát, és örülnek, hogy ott lehetnek, mert otthon nagyon nehéz körülmények várnák őket.

– Érnek személyes támadások a filmjeid miatt?

– Előfordul, persze. Biszkut is sok öreg kommunista védte, és durván nekem támadtak, de ez a közösségi médiában már megszokott. Inkább a vlogjaimat szokták szétszedni, de ott provokálok is. Mindig meghúzom valakinek a fülét virtuálisan. Például

amikor Heller Ágnes filozófus azt nyilatkozta az egyik svéd televízióban, hogy micsoda fasizmus tombol nálunk, akkor megkérdeztem tőle: miért olyan gonosz, hogy hazugságokat állít Magyarországról?

Ezen nagyon sokan felháborodtak, és nekem estek, hogy szegény aranyos Ági nénit miért bántom.

– Említetted, hogy szereted megszólítani filmjeidben a bűnelkövetőket. Gyurcsányt vagy Gergényit faggatod majd a 2006-os rendőrterrort bemutató, Áldozatok 2006 munkacímmel készülő filmedben?

– Mindenképp megpróbálom, de hogy kötélnek állnak-e, az majd kiderül. Az akkori nyilatkozataik mindenképp szerepelnek majd a filmben. Azzal a filmmel kapcsolatban is sokan nekem estek. A fő vád, hogy beleálltam a kampányba, és csak gyurcsányozni akarok. Pedig ez nem igaz. A film csak és kizárólag a jogsértésekről szól. Egész Európában nem történt ilyen. Sehol nem láttunk még arra példát, hogy utcán sétáló vagy környéken kávézó embereket bántsanak. Pedig akkor ez történt.

Olyanok is áldozatul estek, akiknek semmi közük nem volt sem az ’56-os megemlékezéshez, sem a tüntetésekhez. Világbotrány, ami 2006-ban Budapesten történt, de sokan még mindig nem hiszik el.

Mindig azt érzem, állandóan magyarázni kell, hogy az ott megsérült emberek teljesen átlagosak, ugyanolyanok, mint te vagy én, és nem szélsőséges lázadók. Még jobboldali emberektől is azt hallom, hogy ilyen nem történhetett meg. Az viszont tény, hogy számomra Gyurcsány elfogadhatatlan. Nem szeretném, hogy visszatérjen a politikába, és megismétlődjön a rendőrterror. Hiába telt el 15 év, az igazságszolgáltatás az akkor történteket nem tette helyre. Ezért ma is időszerű erről beszélni. Egy olyan filmet szeretnék készíteni, ami által mindenki szembesülhet a valósággal, akár külföldi, akár magyar.

Mizsei Bernadett

„Ez Gyurcsány demokráciája. A szemem világát már soha, senki nem adja vissza…”

„Mi már száz éve ellenszélben biciklizünk” – Milyen a mai vajdasági magyarok helyzete?

„Én nem hiszem Istent, hanem tudom, hogy van” – Dörner György a Vasárnapnak

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!