A rabszolgakereskedelem nem a múlté – a prostitúcióban is testet öltött

A prostitúcióra kényszerült nőket számos megaláztatás éri: ütik-verik, éheztetik és folyamatosan megerőszakolják őket. Megégetik a testüket, eltörik a karjukat, a lábukat, megtapossák, megrugdossák őket – nyilatkozta lapunknak Csapó Emma, a Kiút Veled Egyesület korábbi elnöke, aki harminc éven át segített nehéz sorsú lányokon, asszonyokon. Még ma is többükkel tartja a kapcsolatot, és igyekszik felhívni a figyelmet arra: bárkiből lehet prostituált, ha bezárják, éheztetik, megverik, és többen megerőszakolják. Ilyen esetben ugyanis egy ember két-három hónap alatt elveszíti a személyiségét. (Az alábbi interjú helyenként megrázó részletességgel tárgyalja a problémát, alkalmas a nyugalom megzavarására!)

– Mi késztet arra egy ilyen törékeny nőt, mint te, hogy szembe nézve az alvilággal, az egyik legnehezebb missziós munkát válassza: prostituáltakat próbáljon megmenteni?

– Gyerekkoromban olvastam A nyomorultakat. Számomra nagyon megindító volt Fantine, Cosette édesanyjának sorsa, aki prostituáltnak állt, hogy el tudja tartani törvénytelen gyermekét. Ez volt az első, de nagyon meghatározó élményem. Aztán sok évvel később az életben is kapcsolatba kerültem hasonló sorsú nőkkel. A rendszerváltás idején végeztem a teológiát. Hitoktatóként a VIII. kerületi Tolnai Lajos utcai iskolába kerültem, ahol középsúlyos értelmi fogyatékos és cigány gyerekek tanultak. Kiváló iskola volt egyébként, a tanárok nagyon szerették a gyerekeket, akik hihetetlenül nehéz sorsúak voltak.

Sokuknak az anyja prostituált, az apja strici volt. Nem egy kislány maradt ki nyolcadikból, mert őt is kiállították a szülei az utcára.

Ezt történt Szilvivel is, aki nagyon a szívemhez nőtt. Ő is fogyatékos volt, és nagyon ragaszkodó. Hamar megszerettük egymást. Sokat beszélgettünk, eljártam hozzájuk. Nyolcadikos volt, amikor az édesanyja kivette az intézetből. Egyik vasárnap mentem a hittanos gyerekekkel a templomba, és Szilvi ott állt a kapujukban. Úgy tett, mintha észre sem vett volna minket. Ez többször is előfordult. Egyszer, amikor talán senki nem felügyelt rá, a nyakamba ugrott, és azt mondta: „Bárcsak maga lenne az anyám!” Akkor elmondta, hogy utálja ezt az egészet, de muszáj csinálnia. A saját szülei kényszerítik.

– Tudtál tenni valamit Szilviért?

– Beszéltem az igazgatónővel, de azt mondta, nem tudunk mit tenni. Szélmalomharc lenne. Felsorolta, hogy ki mindenkinek strici az apja és prostituált az anyja. Így mentem az önkormányzathoz, a gyerekjólétihez, a plébániára… De leráztak. Úgy fogták fel, hogy ez egy lehetőség a lányoknak, majd férjhez mennek, vagy kijutnak külföldre.

És azt mondták, jobb, ha nem foglalkozom ezzel, mert még jól agyon is vernek.

Ebben az időben találkoztam a Jó Pásztor Nővérekkel, akiknek az elesett lányok mentése, pasztorálása a hivatásuk. Partnereket kerestek maguk mellé ehhez a misszióhoz. Így kezdtem el egy nővérrel dolgozni, és vele alapítottuk a Kiút Veled Egyesületet.

Számos fiatal lány a saját szülei áldozatává válik (Fotó: Pixabay.com)

– Hogyan tudtátok megszólítani őket?

– Casaro Sylvia nővér, akivel együtt dolgoztam, Argentínából jött, ahol börtönökben végzett missziót. Neki már akkor nagy tapasztalata volt az ilyesmiben. Abban az időben többen álltak egymás mellett egy helyen. Arra mentünk, rájuk mosolyogtunk. Egyesek visszamosolyogtak, mások elfordultak. Hetente kimentünk. Egy idő után már rájuk is köszöntünk. Néhányan visszaköszöntek. Akin láttuk, hogy esetleg lehetne vele beszélni, pár szót váltottunk vele.

– Nem féltél?

– Sokan mondták, hogy ebből baj lehet. De mi inkább a lányokat féltettük. Mindig vigyáztunk arra, hogy ne sokáig tartsuk fel őket, és csak addig beszéljünk, amíg a strici is megengedi vagy nincs ott. A gond az, hogy beárulják egymást a lányok, és egyik strici is jelent a másiknak. Nagyon kellett vigyázni. Mindig megkérdeztük őket, hogy meddig maradhatunk. Vittünk nekik kávét, teát vagy valami édességet, télen kesztyűt, sapkát, sálat.

A célunk az volt, hogy legyen a stricin és a klienseken kívül mással is kapcsolatuk. És hogy tudják: vannak, akiknek ők fontosak, akik megbecsülik őket.

Sokszor a lányok javasolták, hogy inkább üljünk be egy presszóba, vagy menjünk fel hozzájuk. Ezt persze csak akkor tudtuk megtenni, ha nem volt ott strici, és nem is volt várható az érkezésük. Vittünk nekik könyveket és filmeket is, mert nem mindegyik tudott olvasni. A Názáreti Jézus című film akkora hatással volt az egyik lányra, hogy napokon keresztül zokogva nézte azt a négyórás videót. Amikor találkoztunk vele, azt mondta nekünk:

„Ti azt nem mondtátok nekem soha, hogy Jézus ennyire szeret engem.”

– Voltak durva helyzetek?

– Előfordult, hogy megfenyegettek minket. És nem csak a futtatók. A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke sem nézte jó szemmel a munkánkat.

Csapó Emma, a Kiút Veled Egyesület korábbi elnöke (Fotó: Csapó István)

– Milyen biztató dolgot tudtatok mondani a lányoknak ilyen kilátástalan élethelyzetben?

– Próbáltuk mindegyiküknek átadni azt az üzenetet, hogy Jézus szereti őket, és biztosan nem ezt az életet szánta nekik, sőt terve van velük. Közben megismertük a sorsukat. Mindegyiké tragédia volt.

– Értetek el sikereket?

– Egyre több lányt ismertünk meg, egyre többet foglalkoztunk velük. Az egyesület azon dolgozott, hogy legyen irodánk, ahol beszélgethetünk velük, és ügyes-bajos dolgaikat intézhetjük. De mivel pályázatokból éltünk, egy-egy helyiség csak addig lehetett nyitva, amíg tartott a pénzünk, aztán be kellett zárni, és új helyet kerestünk. Próbáltuk orvoshoz eljuttatni őket, vagy visszavinni a családjukhoz, ha egyáltalán rendelkeztek normális családi háttérrel. Nagy változásokat így nehéz volt elérni.

Mi elsősorban azt tartottuk fontosnak, hogy kialakítsuk velük a kapcsolatot, és érezzék, hogy mi emberszámba vesszük őket.

Az egyikük egyszer megkérdezte: „te tényleg szóba állsz velem?” Vagy ha ajándékot vittünk, rákérdeztek, hogy tényleg ingyen adjuk-e. Annyira kiszolgáltatottak voltak… Szeretet és megbecsülés nélkül éltek.

– Akiket nem a saját szüleik kényszerítenek prostitúcióra, hogyan kerülnek ilyen kiszolgáltatott helyzetbe?

– A legtöbb érintett olyan közegben nő fel, ahol sosem szerették, sosem becsülték meg. Amikor egy strici kinéz magának egy lányt, agyondicséri, végtelenül kedves hozzá, mindent megad neki, ígér fűt-fát, így könnyen beleviszi bármibe. Sajnos mára a szex is túl szabadossá vált, nincsenek korlátok. Nincs semmiféle visszatartó erő. Az is előfordul, hogy az egyik lány viszi bele a másikat. Azt hazudják ugyanis egymásnak, hogy ezzel rengeteg pénzt lehet keresni. Csak azt nem teszik hozzá, hogy ebből viszont soha nem szabadulhatnak. Sőt, pénzt sem keresnek vele valójában, mert mindent elvesznek tőlük.

Tévhit, hogy a prostituáltak jól keresnek. A futtatóik valójában minden bevételüket elveszik (Fotó: Flickr.com)

– Mi lesz a sorsuk, ha bekerülnek ebbe a szörnyű rendszerbe?

– Először mindig nagyon kapósak. De csak addig, amíg meg nem unják őket a kliensek. Utána továbbadják mindegyiküket, ugyanis folyamatosan veszítenek a vonzerejükből. Már nem olyan frissek, nem olyan szépek. Sosem tudják, hogy hová kerülnek: egy éjszakai bárba táncolni vagy egy zárt kuplerájba. Folyamatosan adják-veszik a lányokat, és mindig kevesebbet adnak értük.

– Ez valójában 21. századi rabszolgakereskedelem?

– Pontosan. Mi is vettünk egyszer egy lányt, hogy ki tudjuk szabadítani.

– Mennyit ér egy emberi élet?

– Negyvenezer forintért adták. A 2000-es évek elején. Négyen dobtuk össze a pénzt, hogy ki tudjuk fizetni. Később sajnos visszament a nagyszüleihez, és ők újra kiállították, hiába szabadítottuk ki.

Egy másik lányt Borsodban konkrétan kivettek a piacra, felállították egy pódiumra, és kiabálták, hogy „Eladó a lány! Ki mennyit ad érte?”

És a 90-es évekről beszélünk! Az ő sorsa is tragédia volt. A saját családjától intézetbe került, onnan nevelőszülőkhöz. Amikor az asszony nem volt otthon, a férje kikezdett vele. A feleség persze a lányt hibáztatta, és kivitte a piacra eladni. Azt mondta, neki nem kell olyan lány, akin ő próbál segíteni, és ilyen gonoszságot tesz a háta mögött.

– Mi lett a sorsa?

– A piacon megvette egy asszony feleségnek a fogyatékos fiának. Persze megszökött tőlük. Amikor a rendőrök megtalálták, visszavitték az igazi szüleihez, de ott olyan borzalmasak voltak a körülmények, hogy önként visszament az intézetbe.

– Ennyi testi és lelki gyötrelem után bizonyára nagyon nehéz őket visszaintegrálni a társadalomba.

– Annyira megalázzák, tönkreteszik őket, hogy már nehéz a szabadulás. Sokakat az tart vissza, hogy esetleg felismerik őket, vagyis hiába lépnek ki, a bélyeg örökre rajtuk marad. Mások azt beszélik be maguknak, hogy úgysem értenek máshoz. Félnek az új, idegen közegtől. Ők azt az életet, azokat az embereket ismerik, akik körül veszik őket, bármilyen kegyetlenek is.

Nagyon sok betegséggel küzdenek, testivel és lelkivel is. Elvesztik az önbecsülésüket, a memóriájukat.

A prostitúcióba került nőket számos megaláztatás éri: ütik-verik, éheztetik és folyamatosan megerőszakolják őket. Megégetik a testüket, eltörik a karjukat, a lábukat, megtapossák, megrugdossák őket. Sokszor meg is fáznak az utcán. Ebből a sok betegségből nehéz és hosszadalmas a gyógyulás. Ahhoz, hogy egy lány kikerüljön a prostitúcióból, rengeteg ember munkájára van szükség.

női arc, Pixabay

A megaláztatásból és bántalmazásból való felgyógyulás akár évekig is eltarthat – ha egyáltalán sikerül… (Fotó: Pixabay.com)

– Vannak azért olyanok is, akik megpróbálnak megszökni?

– Előfordul, de ritka, hisz ha elkapják őket, még rosszabb lesz minden. Nagyon komoly segítségre van szükségük a szökés pillanatától. Olyan helyre kell költözniük, ahol biztosan nem találja meg őket a strici.

– A rendőrség miért nem lép közbe? Egyértelműen látható, hova állítják ki a lányokat és kik a körülöttük keringő stricik.

– De az sokszor is egyértelműen látható, amikor odaadja a strici a pénzt a rendőrnek… Ahogy az is egyértelmű volt – amikor egy-egy lányt bekísértem a rendőrségre –, hogy milyen közvetlen módon köszöntek a rendőröknek. Nyilván volt már korábban velük kapcsolatuk, és nem csak hivatalos… Ez persze a biztosuraknak roppant kellemetlen.

Ha igazi változást szeretnénk elérni, akkor a lányokra való igényt kellene megszüntetni. Egy egész társadalomnak kellene elhatározni, hogy nem használjuk ki többé a nőket.

Néha jómódú családok gyerekei is prostituáltakká válnak. Ez hogyan lehetséges?

– Ismertem egy gazdag családot, amelyik több lányt is örökbe fogadott, de túlságosan szigorúan, igazi poroszos rendben nevelték őket. Az egyik lány a Zeneakadémiára járt, ahol megismerkedett egy zenész fiúval. A srác elhívta a balatoni nyaralójukba, és felajánlotta, hogy a helyi bárban táncolhat, ha szeretne. A lánynak persze tetszett ez a szabad élet. Így vitték bele.

A fiú aztán nem engedte haza, eltörte a karját, bedrogozta.

Ismertem egy másik nagyon okos, gyönyörű lányt is, aki esténként bárba járt táncolni. Onnan vitték ki külföldre, ahol 20-22 órát kellett táncolnia naponta. Ezt nem lehet bírni persze, ő is csak úgy tudott teljesíteni, hogy folyamatosan adagolták neki a drogokat. Ő és a társai még abban a pár órás pihenőidőben sem tudtak aludni, mert a szobáik a bár felett voltak, ahová felhallatszott a hangos zene. És ha olyan vendég érkezett, aki kifejezetten őket akarta, azonnal fel kellett kelniük.

Ez a lány teljesen kikészült, a végén már azt se, tudta, hogy éjjel van vagy nappal. Egyszer nyitva felejtették az ajtót, kirohant a mulatóból, és összeesett az utcán.

Elvitték kórházba, majd a pszichiátriára került. Végül a magyar konzul segített neki hazajutni. De később itthon is elkallódott. Nem volt biztos családi háttere. A szülei elváltak, mindkettőnek új párja volt, valójában egyikőjüknek sem kellett. Tény, hogy nyilván nem is könnyű ezekkel a meggyötört lányokkal. Az ő apja arra panaszkodott például, hogy a lánya egész éjjel fent van, zenét hallgat, nem tud tőle aludni, dolgozni. Az ő esete nagyon megviselt, láttam, hogyan lesz roncs egy gyönyörű lányból.

– A prostituáltak társadalomba való reintegrálása nyilván azért is nehéz, mert lenézik, megítélik őket.

– Sokan azt gondolják, hogy a prostituált maga választja ezt az utat, sőt, nagyon sok pénzt keres vele, és akkor hagyja abba, amikor akarja. Ebből azonban egyik sem igaz! Ha látunk valahol egy prostituáltat, tekintsünk rá úgy, mint egy olyan nőre, aki rettenetesen sokat szenvedett, és akinek hihetetlenül nagy szüksége van a szeretetre.

Bárkiből lehet prostituált, ha bezárják, éheztetik, megverik, és többen megerőszakolják. Ilyen esetben egy ember ugyanis két-három hónap alatt elveszíti a személyiségét, az önbecsülését, a reményét, egyszerűen mindent…

És ez a sok szörnyűség mind elkerülhető lenne, hisz mi, emberek okozzuk egymásnak. Senki nem születik prostituáltnak, az egyik ember teszik azzá a másikat. Nem lenne prostitúció a világban, ha szeretnénk és becsülnénk egymást, a szülők pedig igazi szülők lennének.

Mizsei Bernadett

Elkapták a munkanélküli férfit, aki prostitúcióra kényszerített nőket

Hamis ígéretekkel csábítanak el pakisztáni keresztény lányokat

Valóra vált rémálom: amikor nem jön haza a gyerek…

(Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com)