Pénzbírságot kell fizetnie a székelyföldi magyar feliratok ellen pereskedőknek

községháza

A Székelyudvarhelyi Bíróság hétfői ítélete értelmében tízezer lej (750 ezer forint) perköltséget kell fizetnie a székelyföldi magyar feliratok ellen pereskedő Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek (ADEC) Katona Mihály korondi polgármesterrel szemben elvesztett pere után.

Az első fokú ítélet kivonatát kedden tették közzé a romániai bíróságok portálján, a beperelt egyesület a hivatalos közlés utáni 30 napban fellebbezhet ellene.

Az egyesület előbb azért perelte be a polgármestert, hogy távolítsa el a Községháza feliratot a polgármesteri hivatal homlokzatáról, majd miután ezt a pert megnyerte, azért, mert úgy vélte, hogy a polgármester nem hajtotta végre a jogerős ítéletet, és nagy összegű késedelmi díj megállapítását kérte a bíróságtól. Utóbbi pert azonban jogerősen elvesztette. A polgármester által elindított per, melyben a kedden közzétett ítélet született, a korábbi perköltségek megtérítéséről szól.

Nemkívánatos az, ami a magyarra emlékeztet

Az ADEC három pert indított a korondi polgármester ellen. Az elsőben a községháza homlokzatára felfestett „Primarie – Községháza” felirat eltávolítását kérte, arra hivatkozva, hogy a román primarie kifejezésnek nem a „községháza”, hanem a „polgármesteri hivatal” a pontos fordítása. Szerinte a községháza szó a magyar közigazgatásra emlékeztet, ezért nemkívánatos. A védelem a perben egyfelől a szótárra hivatkozott, másfelől arra, hogy a középület bejárata mellett a román törvények által megszabott felirat is megtalálható.

Az egyesület keresete nyomán a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2016 szeptemberében elrendelte a homlokzatra felfestett felirat eltüntetését. A polgármester ezt azonnal végre is hajtotta, de amikor kézhez kapta az ítélet indoklását, amelyben az állt, hogy a „községháza” szó román megfelelője a „casa comunala”, (a magyar szó tükörfordítása) lenne, a „Casa comunala – Községháza” feliratot festette fel a homlokzatra. E felirat mintegy fél évig állt a hivatal homlokzatán.

Ezt követte az ADEC második pere, amelyet a korábbi jogerős ítélet végrehajtásának vélt elmulasztása miatt indított, és amely végén a Marosvásárhelyi Táblabíróság megállapította, hogy a polgármesternek a 2016-os ítélet kihirdetésétől a módosított felirat eltávolításáig eltelt napok mindegyikére a havi minimálbér 20 százalékának (416 lej) megfelelő bírságot, valamint a felperesnek napi 100 lejes késedelmi díjat kell kifizetnie.

Az akkori ítélet azonban csak a bírság kiszámításának a képletét közölte, ezért az ADEC újabb pert indított a bírság pontos összegének a megállapítására. Ezt a pert azonban jogerősen elvesztette. A Marosvásárhelyi Táblabíróság 2020 márciusában azt az ítéletet hozta, hogy a polgármesternek egyáltalán nem kell fizetnie.

Méltánytalanság, amire még külföldön is felkapták a fejüket

Az ADEC korondi pereskedése, és a kilátásba helyezett tetemes összegű (mintegy 456 ezer lej, 34,2 millió forint értékű) bírság országos és nemzetközi visszhangot váltott ki. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a „rosszindulat netovábbjának”, „méltánytalannak és aránytalannak” tartotta a büntetést, amely szerinte a magyar közösségi vezetők rendreutasítása céljával született. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) leszögezte: a korondi önkormányzat és Katona Mihály polgármester nem követett el törvénysértést, hiszen a magyar feliratok használatát egyetlen romániai törvény, európai vagy nemzetközi megállapodás sem tiltja.

Az ADEC elnöke, Dan Tanasa blogger decemberben parlamenti képviselői mandátumot nyert a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre