A lengyel liberálisok arra biztatják az embereket, hogy ne vallják magukat katolikusnak a népszámláláson

Így akadályoznák meg, hogy egy túlságosan homogén Lengyelország képe rajzolódjon ki az adatok összegzése után.

Liberális lengyel aktivisták arra kérik az embereket, hogy a közelgő népszámlálás során legfeljebb akkor vallják magukat római katolikusnak, ha tényleg azok – írja a Guardian nyomán a Mandiner. Az előző, egy évtizeddel ezelőtti népszámláláson a válaszadók 96 százaléka állította, hogy római katolikus.

Az aktivisták vélekedése szerint azonban ez a szám hamis, mert sokan automatikusan jelölték be a római katolikus vallás melletti négyzetet, valamint a fiatalok egy része nem is saját maga töltötte ki a kérdőívet, hanem a szüleik.

„A tíz évvel ezelőtti népszámlálás nagyon homogén Lengyelországot fest le, holott az országban nagyon sok ember nem jár templomba”

– mondta a kampány vezetője, Oskar Żyndol.

Az aktivisták a közösségi médiában is kampányt indítottak „Számítani szeretnék” szlogennel, hogy arra ösztönözzék a lengyel lakosságot; katolikus helyett vallják magukat „csak” kereszténynek, ateistának vagy deistának.

A kampányt az az életellenes szervezet is támogatja, amely az életvédő szabályok erősítése kapcsán kirobbant tüntetések egyik legfőbb szereplője volt.

Ismerve a lengyel nemzeti oldalt, azért bízhatunk benne, hogy hamarosan fog indulni egy ellentétes előjelű kampány is.

 

Ez már nem az a Lengyelország, amelyik pápát adott a világnak

Az elmúlt 30 évben majdnem felével csökkent a vallásosság a lengyel fiatalok körében

 

Kiemelt képünkön életellenes tüntetők Varsóban. Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre