Természetesen, mi keresztények nem helyezhetjük minden elé a földi hazánkat. Már csak azért sem, mert Szent Pál arra figyelmeztet: „A mi hazánk azonban a mennyben van.” (Fil 3,20). Ha pedig fontossági sorrendként tekintünk erre a kérdésre, azt találjuk, amit a régiek bölcsen így rangsoroltak: Isten, haza, család. Ha valamely része ennek a sorrendnek felborul, akkor az nehézségeket fog okozni.
Például egy igazságtalan hazát a földön vagy egy bezárkózott, szeparálódott családot. Így, ha helyes bennünk az értékek sorrendje, akkor Isten lesz elől, amely elvezet a Biblia alapszemléletéhez a társadalomról: „Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött” (1Pét 2,13). Arról is szól az Újszövetség:
feladatunk, hogy a társadalmat építsük, előre vigyük, ott, ahol élünk.
A mulandó javakat azért kell használni, hogy az örök javakat előteremtsük. Ezzel meghatározva a földi társadalmak célját is: előmozdítva az emberek jólétét, az számukra ne a romlás útjává váljon, hanem a felemelkedés eszközévé.
Ha egy társadalom a jólétbe ér, azzal nagy kockázatot vállal. A kényelem a lelki élet legnagyobb ellensége, mert hazug módon arra ösztökél, hogy ne legyünk tevékenyek a jóban, és, hogy megrekedjünk azon a szinten, ahol tartunk. Amikor minden rendben van, a legritkább esetben szeretnénk önmagunkat felülmúlni. Márpedig az istenkapcsolat erre akar vezetni minket, hogy ne a mulandó, hanem az örök javakat keressük. Kell, hogy a jólétünk egy olyan egészséges társadalomban kezdjen megszületni, amely az ebből fakadó javakat nem a saját kárára, hanem ennek az örök értékű célnak a szolgálatába állítja!
Egyetlen forradalom, vagy szabadságharc, de még egy sikeres kormányzat sem érheti el ezt a végső célt, ha nem Isten áll minden előtt.
hirdetésNézzük meg, hogy a kereszténység előtt hova jutottak a társadalmak! – Persze, értem én, hogy évtizedek óta szeretnék, hogy elhiggyük: a kereszténység volt a legnagyobb gátja a fejlődésnek, de merjünk már egy kicsit önállóan is gondolkodni! Szóval, mi volt előtte? Közoktatás, közkórház stb. biztosan nem. A keresztény alapeszme arra szeretne minket elvezetni, hogy szabadok legyünk, de nem csupán a földies értelmében, hanem valóságosan. Ha visszanézzük a történelmet, mindig akkor kezdett egy társadalomban a romboló hatás érvényre jutni (akár kereszténynek mondta magát az uralkodó, akár nem), amikor ez a sorrend felborult. Amikor előre került a nemzeti vagy a magánérdek.
Amíg a hitünk szerinti szemléletmóddal a nemzet önvédelme, s ugyanakkor a másokért is cselekedni kész lelkület jelen volt, addig nem csak a békét tudták őrizni, de az együttműködés is megerősítette a nemzeteket.
Nemzeti ünnepünkhöz elérkezve érdemes ezeket megfontolni! S, ha lehet, már csak a magunk és a nemzetünk érdekében is, érdemes úgy választani magunknak a jövő útját, hogy az hosszútávon tudjon a békéért, a konstruktív jólétért, a nemzetek közötti igazságosságért tevékeny életet biztosítani nekünk.
Molnár Miklós
A szerző korábbi írásait itt olvashatja.
(Kiemelt képünkön: Hagyományőrző katonák a nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékműnél, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésen 2020. június 4-én. Fotó: MTI/Varga György)
