Vége a Dalnak – megvan az év dala

Andelic Jonathan a Dal 2021 döntőjében mérettette meg magát és az Áldom című dalát

Idén a jubileumi, 10. dalválasztó show-ban 40 dal mutatkozott be a válogatók alatt, amelyet több mint 400 dal közül válogattak ki. Az elmúlt 6 hétben a közönséggel együtt a legjobb nyolc dalt választotta ki a zsűri. A Dal 2021 döntőjében kiderült, melyik lett az ország dala ebben az esztendőben.

A döntő produkciói és extra kihívásai

Mező Misi szerint a döntőben nehezebb dolga volt a zsűrinek, hiszen Magyarország nyolc kiváló dala mérettette meg magát. Az előadók már ismerik a színpadot és a számot, amit elhoztak. Nekik csak annyi dolguk maradt, hogy mondjanak el egy imát. A Magna Cum Laude frontembere családszeretete is megmutatkozott, amikor az egyik kamerába tekintve hazaköszönt három gyermekének.

Az eddigiektől eltérően közvetlenül a produkciók után a zsűri csupán véleményezett. Csak az összes dal elhangzása után pontozott. A zsűri minden tagjának van egy darab 4-es, 6-os, 8-as és 10-es pontszáma, amelyeket különböző daloknak adhattak a pontozás során.

A döntőbe bekerült nyolc produkció előadóikkal sorrendben: Swing à la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos: Maradok; Katona Petra: Viszlát Múlt; Andelic Jonathan: Áldom; Bari Laci: Féltelek; Radics Gigi: Egy vagy velem; Mudfield: Nincsen szerencsém; Süle Zsolt: Befúj; Kaukázus: Egyetlen szó.

Vincze Lilla, a zsűri egyetlen női tagja szerint egy olyan nehéz szituációban, amelyben most mindannyian élünk, minden, a Dalban hallható zene egy kicsit gyógyító zene is. Emiatt különleges megtiszteltetés volt számára, hogy részt vehet a zsűri munkájában.

Keresztény könnyűzene és hitvallás a döntőben

Önmagában is meglepetés és nagy szó volt, hogy a döntőbe jutott Andelic Jonathan Áldom című dala. A dicsőítő előadó nagyon hálás volt az összefogásnak, amelynek révén a legjobb nyolcba került a dinamikus ruhába öltöztetett, alapból is erőteljes ének. Visszatértek a táncosok, picit még direktebb, játékosabb, diszkósabb lett a zenei alap. 

„Ebben az országban, ha valaki kijelenti, hogy Jézus, az valami bigott figura szokott lenni. Örülök, hogy végre valaki fel merte vállalni ezt a vallásos témát – véleményezte pozitívan a dalt Nagy Feró, aki reményének adott hangot, hogy a legjobb négybe is bekerülhetne majd. Ennek ellenére a legkevesebb pontszámmal jutalmazta a produkciót.

Nagy Feró: Kell írni húzós keresztény nótákat is

„A legnagyobbat tetted, hogy ennyi ember előtt vállaltad a hitedet, és kimondod az Isten nevét. A legrizikósabb produkciót vállaltad. Ez nem a te, a producered vagy a mi érdemünk, hanem egyedül a Jóistené” – jellemezte Jota előadását Mező Misi, aki ezzel valóban a lényegre tapintott rá.

A hitét szintén bátran megvalló Bari Laci a döntőben is csodálatos formáját hozta. A zenekar a megnyerő akusztikus verzióval ajándékozta meg a közönséget és a nézőket. A zsűri méltatta, hogy az énekes büszkén vállalta a mesterét, és biztatta, hogy maradjon meg ezen az úton. „Ez produkció volt” – méltatta az előadást Ferenczi Gyuri a zsűriből.

A Dal akusztik online versenyének első helyezését a közönségszavazatok alapján Andelic Jonathan zsebelhette be.

A közönséggel együtt választjuk ki az ország dalát – Mező Misi a Vasárnapnak

A szakmai zsűri és a közönség közösen döntött

A keresztény dal az ötödik helyen végzett, így a közönség ezúttal nem tudta bemutatni a dalválasztó show során eddig megtapasztalt, keresztény hiten alapuló egységet, amely a támogató sms-ek számában öltött testet. Ezúton is gratulálunk Jotának! Köszönjük, hogy mindannyian Jézussal vagyunk, Jota!

A döntőben a zsűritől a legtöbb pontot Bari Laci Féltelek című száma kapta – hozzátehetjük, megérdemelten.

Az énekes a döntőhöz is úgy állt, hogy az számára már egy jutalomjáték volt. Valójában azonban a közönség érezhette jutalomnak, hogy újra hallhatta a szíveket érintő dalt a miskolci szemtelenül fiatal és tehetséges előadótól.

Mindent Istennek köszönök meg – Bari Laci a Vasárnapnak

A közönségszavazás eredménye alapján a legjobb négy közül végül a Kaukázus Egyetlen szó című dala lett az év legjobb produkciója.

A Dal 2021 jubileumi dalversenye ezzel véget ért, de bízhatunk abban, hogy folytatódik jövőre egészen új és reménységet, szeretetet sugáró dalokkal, amelyek között talán újra megméretteti magát egy dal a keresztény könnyűzene kincsestárából.

 

 

Veled vagyunk, Jota! – Andelic Jonathan a Dalban

A kiemelt kép forrása: Facebook / Oleg Borisuk

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre