Türelem és elszántság

– Milyen utat járt be a Kommentár az utóbbi 10 lapszámban, vagyis azóta, hogy átvetted a lap főszerkesztői feladatait?

– A Kommentár folyóirat 2006-ban indult – alapítóinak szándéka és azóta is érvényesülő célja az volt, hogy a hazai konzervatív gondolkodásnak legyen egy olyan folyóirata, amelyben saját mércét teremthet önmagának, amelyben egyetértésben-vitában kovácsolhatja ki a maga eszmei alapjait; s ebből persze idővel kívánatos politikai eredmények is szülessenek. Ugyanis, amint Richard Weaver mondta,

„az eszméknek következményeik vannak”.

A lap idén lép 15. évfolyamába; ez kellően hosszú idő ahhoz, hogy természetes módon több korszakot lehessen megkülönböztetni benne.

A 2006. februári indulás ars poeticáját (Méltóság és indulat) és a 2018-as nyári „újraalapítás” nyilatkozatát (Türelem és elszántság) érdemes összevetni egymással, hogy a kettő között bejárt utat rögzíthessük. Az előbbi – minden joggal és bátorsággal – úgy fogalmazott akkori missziójáról, hogy „valahol a végén talán feldereng egy olyan ország képe, amelyben immár nem az alapkérdésekről kell vitázni, mert kialakult konszenzus védi közösségeinket és hagyományainkat.” Nos, nem függetlenül a 2018-as választások kimenetelétől (ami a szerkesztőség összetételét sem hagyta érintetlenül), azt kellett megállapítanunk, hogy – idézem az utóbbi, „új” manifesztumunkat –

hirdetés

„a derengést mára itt-ott jól látható körvonalak váltották fel. Magyarország jó ideje a saját útját járja, így csak most igazán nagy a tét”.

Ez a helyzet részünkről ritmusváltást és az előzőeknél jóval nagyobb felelősségvállalást igényelt: a szerkesztőség kibővült, a külalak megújult, és negyedévessé váltunk, amely jobban segíti a fókuszált gondolatok kulturális-politikai célba juttatását. Nincs tehát hagyományszakadás, féltékenyen őrizzük a lap kontinuitását (nem indult például új folyam, a szerkesztőbizottság integráns, az alapítók sokkal közelebbről figyelik a lépéseinket), és azon dolgozunk, hogy az eredeti szándék hatványozottan érvényesüljön most, amikor időben közelebb jutottunk céljainkhoz.

2018 nyara és 2020 ősze között kereken tíz lapszámunk jelent meg az új külalakkal, illetve azzal a többlet-feladatvállalással, amely elsősorban kulturális területen (ideológiateremtés, történetmesélés, tudományos munka) érvényesül – bár én hiszek benne, hogy a hosszú távú kulturális munka egy idő után egészen konkrét politikai következményekkel jár. Ezen idő alatt közel 200 írás jelent meg nálunk, teleírtunk több mint 1500 oldalt, ez megfelel egy tucatnyi könyv terjedelmének. Az egyes blokkösszeállítások, amelyek mindig a lap közepén jelennek meg és annak szellemi fennsíkját jelentik (ehhez csatlakozik a címlapkép figuratív kialakítása és a lapbelíveken elszórt idézetek, mint afféle gondolati spórák sora), rendre olyan témákról szóltak, amik középtávon meghatározóak és közös világnézetünk számára jelszavasíthatók. Sorrendben:

Konzervatív korszak, Forradalom, Nemzeti szuverenitás, Mi a jobb?, Többségi demokrácia, Európai civilizáció, Teremtésvédelem, Nemzeti összetartozás, Testpolitika, Posztliberalizmus.

Meglévő fogalmakat akarunk elmélyíteni, vagy éppen új kifejezéseket elterjeszteni: előbbire példa a „konzervatív korszak” és a „többségi demokrácia”, utóbbira a „teremtésvédelem” és a „posztliberalizmus”. Ha ezek meg tudnak gyökeresedni, akkor a nyelvi küzdelemben előretolt sáncokra teszünk szert -márpedig aki a nyelvben hegemóniát tud szerezni, az jó alapadottságokkal fog bírni a kulturális hegemónia birtoklásához.

A megújult Kommentár folyóirat első tíz száma (Forrás: a Kommentár folyóirat Facebook-oldala)

– Jelentősen megváltozott a lap külalakja is: amolyan oszlopszerűen nyújtózkodó formát kapott, telis-tele lett fotókkal, képes anyagokkal, grafikus elemekkel.

– Az olvasási szokások, különösen a folyóiratkultúrához való hozzáférés tekintetében, jelentősen megváltoztak a 21. század első két évtizede során.

Nemcsak az internetes tartalmak elterjedéséről és emblematikus lapok – egyébként mindkét oldalt érintő – megszűnéséről van szó (Holmi, Századvég), hanem arról is, hogy a kultúra általánosan vett sebessége megnövekedett. Ahhoz, hogy egy lap olvasott tudjon maradni, kénytelen-kelletlen tartania kell az ütemet, és olyan formátumban szükséges megjelennie, ami vonzóvá teszi.

Éppen ezért a Kommentár korábbi, könyvszerű kiállítását megváltoztattuk, magazinos külsőt adtunk neki, a belíveken pedig a szövegtengert úgy oldottuk fel funkcionális-illusztratív elemekkel (kopf, rovatkezdő kép, fotók, karikatúrák, kiemelések a margón, szövegdobozok), hogy egy-egy lapszám karakterterjedelme még nagyobb is a korábbi lapszámokénál. Újdonság az is, hogy színkódokat alkalmazunk: az évi négy szám kísérőszínei mindig illeszkednek a megjelenés évszakához – kora tavasszal élénkzöld, májusban magenta, nyár végén narancssárga, télen pedig mélykék színben jelenünk meg.

Kialakult, emlékezetes arculatunk van, esztétikai és politikai értelemben egyaránt, ráadásul e kettő szerintem feltételezi is egymást.

A lapterv, a tördelőszerkesztés, a végső vizuális megvalósítás és a nyomdai előkészítés Arany Imre grafikus (Layout Factory) műve, aki több folyóirat tördelője és a Ráció Kiadó munkatársa. Az ő esetében nemcsak a legmagasabb fokú szakmai (koncepcionális, művészeti, technológiai, tipográfiai, vizuális) felkészültség adott, hanem az emberi elköteleződés is, sőt biztosan nem haragszik meg, ha azt mondom: kapcsolatunk baráti-bajtársi. Vele dolgozni nekünk nagy üzembiztonságot és büszkeséget jelent. Imre nem csupán kiemelkedően kreatív, hanem a határidőket tekintve aggályosan pontos is egyben – s aki grafikai-nyomdai munkával foglalkozik, tudja, hogy ez milyen fontos és ritka tulajdonság.

– A Kommentár képregényalkotó illusztrátora, Fábián István rajzolta a 10., „új” lapszám amerikás borítóját. Honnan jött az ötlet?

– Fábián István, azaz Fabe megtalálását a Vasárnapnak köszönhetjük, amellyel egyébként is partnerkapcsolatban vagyunk, amit legutóbbi lapszámunkban egyoldalas hirdetés is nyomatékosított. Az előző lapszámaink mindegyikébe adott grafikákat, hol kisebb illusztrációt, hol fejezetkezdő képet, legutóbb pedig címlaprajzot. A „posztliberális” világ beköszöntét a Majmok bolygója 1968-as ősváltozata záró képsorainak rajzával szemléltettük. A szekvenciában a Charlton Heston által alakított amerikai űrhajós rájön, hogy mindvégig a Földön volt, hiszen megpillantja a Szabadság-szobor földbe süllyedt maradékát.

Ezt a számot jóval az amerikai választások ismert kimenetele előtt kezdtük megtervezni, méghozzá a címlappal együtt, megjelenésekor pedig még nem lehetett tudni, hogy ki is lesz jogilag a győztes; mégis telibe találtuk vele a korszellemet. István rajzstílusa olyan, mint a lap: biztos vonalú, határozott, markáns.

A Kommentár legújabb, 2020/4-es száma, címlapján Fábián István képregényalkotó grafikájával (Forrás: a Kommentár Facebook-oldala)

A jobboldal közepe

– Az első lapszám rögtön narancssárga, kvázi-fideszes külsőt kapott. Ezt mire véljük pontosan? Érthetjük – például – egy olyan pimasz-ironikus vizuális kijelentésként, miszerint a pártpolitikai elköteleződés látványos, minden körülmények között görcsösen fenntartott hiánya valójában infantilizmust eredményez?

– A narancssárga-fekete egy nagyon erős színpárosítás, figyelemfelkeltő és bársonyosan agresszív. Elég csak a Kubrick-féle Mechanikus narancs moziplakátját felidéznünk… Ebben a színkombinációban benne van a 3I-faktor: impulzív, ingergazdag, izgalmas. Közvetlen pártpolitikai szándékunk azonban nem volt vele, s különben is, amint Bethlen István egykor megfogalmazta:

„a konzervativizmus nem pártprogram, hanem módszer.”

Jegyezzük meg azonban, hogy az eltartott kisujjú, örökké vesztes konzervatívkodásnak sincsen jövője. A szellem előbb-utóbb hatalommá válik, közös felelősségünk, hogy az önálló, magabíró Magyarország programjának kibontakozását – még ha a „kultúra kerülőútjain” (Valeriu Marcu) is közlekedve – elősegítsük.

– A megújult Kommentárban egyfelől érezhetően gyakrabban szólalnak meg direkte kormányközeli személyek, másrészt azonban, épp ezzel szemben, jóval több „idegenlégiós” is helyet kaphat benne… Mi a magyarázata ennek a – talán sokak számára zavarba ejtő – kettős mozgásnak?

– Manapság anakronizmus és nevetséges is lenne depolitizált folyóiratot készíteni. A Kommentár a korábbiaknál közelebb lépett a politika világához, ez így van. Ennek oka időbeli, helyzeti és a főszerkesztő személyét illetően bizonyára alkati is.

Szerintem az eszmék nélküli politika üres és lehangoló cinizmushoz vezet, a politikai végeredmény nélküli ideologizálás viszont terméketlen. A balliberális oldalon sok mindennek neveztek már minket, másutt a fülsiketítő (el)hallgatás és a szándékos szóba-nem-hozatal a jellemző – mindkettőn igen jól szórakozom.

Utóbbi azonban mulatságosabb, mivel úgy próbálja hozzánk képest elhelyezni magát, hogy nemigen említ meg bennünket (lásd itt és itt). A politikával való esetlen összemosás olyasmikhez vezet, mint például a HVG sora, mely szerint velünk kapcsolatban „az orbáni politika szolgálatába állított” lapról van szó, sőt a Magyar Hang egy ízben „felkérdezte” Orbán Viktort is, hogy „elolvastatja-e államtitkáraival az új Kommentárt”, de eljutott a hírünk a Financial Times-hoz is. Természetesen kellően nyitott, de színvonalat tartó lap vagyunk, alkalmanként vitával és több külföldi szerzővel (Paolo Becchi, Alain de Benoist, Miša Đjurković, David Engels, Frank Füredi, Francesco Giubilei). Ebből is látható, hogy a célunk nem valamiféle konzervatív karantén kialakítása, hanem egy olyan széleskörű, minőségi szellemi platform megteremtése, amely a hazai jobboldali gondolkodás tágas kellős közepe tud lenni.

Békés Márton idén 2020 végén, a Kulturális hadviselés című kötettel lezárult könyvtrilógiája (Forrás: Békés Márton/Terror Háza Múzeum

Metapolitikai hadviselés

– Nemrég megjelent könyvedben, a Kulturális hadviselés – A kulturális hatalom elmélete és gyakorlata cím alatt úgy fogalmazol: aki a kultúra területét meghódítja, az előbb-utóbb a politikában is győzedelmeskedik. Mit látsz, hol tart jelenleg a hazai jobboldal a „kultúráért folytatott küzdelemben”, és pontosan milyen szerepe lehet ezen a téren a Kommentárnak?

– Az, hogy a 45+20 éves kommunista–posztkommunista kulturális hegemóniát, amely 1945 és 2010 között érvényesült, le tudjuk cserélni a saját paradigmánkkal, hosszú menetelés lesz.

Mára azonban kijelenthető, hogy tábort vertünk, felfegyverkeztünk és a sereg derékhada szedelőzködik, sőt a felderítők és rohamutászok már előre is mentek.

A rendszerváltoztatás óta eltelt harminc év utolsó évtizede volt az az időszak, amelynek politikai eredményei kellően biztos alapot jelentenek az elrugaszkodáshoz, hogy a rendszerváltás után immár korszakváltást érjünk el. A Kommentár Magyarország jobboldali intellektuális erőműve. Azzal, hogy évi négy alkalommal jelentkezünk, egyenként átlag 170 oldalas terjedelemben, esztétikai és politikai értelemben is gyűjtésre érdemes számokkal, hídfőállást tudunk létrehozni az előbb vázolt meginduláshoz. Fontos azonban, hogy a Kommentár szerencsére nem önmagában áll, hiszen a szerkesztőség mellett ott van az állandósuló szerzőgárda, az olvasók sokasága és maga a Tranzit-közösség, amellyel a lap szellemi szimbiózisban él. Egyazon folyamat részei vagyunk.

A ’80-as évek nagy gazdaságpolitikai fordulata a Reagan–Thatcher-páros nevéhez fűződik, akik a „lecsöpögő gazdaság” (trickle-down economics) tételét vallották, mely szerint minél több pénzt hagysz az adófizetőknél, annál több lesz a fogyasztás és a befektetés. Ennek a gondolatnak a túlhajtása vezetett a neoliberális gyakorlathoz, de a kezdet kezdetén volt benne ráció. Speciálisan a jobboldalra vonatkozó hosszabb távú következménye az lett, hogy bár megnyerték a gazdasági küzdelmet, de a kulturálisat elveszítették, s eközben az is kiderült, hogy utóbbi nem a politikai összecsapás mellékhadszínterét jelenti, hanem általános keretéül szolgál.

Ezért nekünk most „lecsöpögő kultúrára” van szükségünk, amely adókulcsok helyett a legszélesebben értelmezett kultúra áthatásában gondolkodik. A tavalyi év végén megjelent Kulturális hadviselés ennek a módszertanát foglalja össze, és ha a Kommentárnak ebben van/lesz látható szerepe, akkor mindent elértem, amit valaha akartam.

– A „kulturális hadviseléshez” természetesen az egyes kulturális termékekhez kapcsolódó értelmezői munka, a kritika is rendkívül szorosan hozzátartozik. Ezen a téren egyelőre kevéssé állunk jól. Nem ritkán még a saját oldalunk által létrehozott jelentős művek „teremtő értelmezését” is az ellenérdekelt félre bízzuk…

– Önmagunk értelmező keretbe helyezését valóban nem bízhatjuk másra, pláne nem az ellenfeleinkre. Ez utóbbi kisiklott jelentést, eltérítést és felejtést eredményezne. Aki ellenfele nyelvét beszéli és annak fejével gondolkozik, félig már veszített is. Más módszerre van itt szükség!

Az a hosszú távú, lassú, szívós és kevéssé látványos munka, amelyet találóan „metapolitikának” hívnak, valóban a politika hátterében, mögöttes területein zajlik, ám aki itt eredményes, az a választások napján csak annak gyümölcseit aratja le, amit jóval korábban elvetett.

Ennek a stratégiai hadműveletnek megvannak a maga taktikai harceljárásai, mint például az alapok szövegszerű lefektetése, a róla szóló diskurzusok működtetése, a narratívaalkotás, a keretezés, a nyelvpolitikai küzdelem és a kontextusteremtés. Ez utóbbi része az egyes szellemi teljesítmények befogadása, helyük kijelölése, sorba rendezése, referenciává tétele.

Féltucat jó könyv megjelenésénél már csak az a fontosabb, hogy létrehozzuk azt a mágneses mezőt, amelyben tartalmuk interferálni tud egymással. Ez aprólékos munka, de olyan erős kulturális hálót tud szőni, hogy politikailag neki lehet támaszkodni.

– Mik a további terveitek?

– Tíz lapszám után, miközben a világban nagy jelentőségű változások zajlanak és itthon is egyre határozottabb körvonalakat vesz a nemzeti és a nemzetközi erők konfliktusa, muszáj stratégikusan gondolkodni. Így egyre inkább egész évfolyamok megtervezésére van szükség, melynek keretében az egyes lapszámok között lánckapcsolatot lehet létesíteni. Így például a tavaly év végi, 2020/4. lapszámunkra, amely „POSZTLIBERALIZMUS” címszó alatt a liberális világrend végét állapította meg, az idei évi első lapszám fog válaszolni, ebben egy „ELJÖVENDŐ KONZERVATIVIZMUS” számára készítünk blokkösszeállítást. Úgy látszik, hogy az angolszász vagy transzatlanti konzervatív gondolkodás helyett manapság egy olyan változat számára nyílnak lehetőségek, amely kontinentális, azon belül is közép-európai, nemzeti és közösségelvű. Ezen dolgozunk, mindannyian.

J.T.

Békés Márton lapunkban megjelent, kiváló 56-os cikksorozata: 1956 > 1968

Korábbi, kapcsolódó interjúink:

„A fegyelem zendülése” – beszélgetés Békés Mártonnal

„Konzervatív forradalom zajlik” – interjú Békés Mártonnal

56, képregény, balatoni szörnyeteg – Fábián István, a Kommentár folyóirat illusztrátora a Vasárnapnak

Kiemelt képünkön: Békés Márton (forrás: Békés Márton/Terror Háza Múzeum)