A világ trolljai egyesültek

Mi jár a fejedben? – kérdezi nap mint nap a kedvesen érdeklődő Facebook. És jaj, sokan válaszolnak. Sokszor talán a magány vezeti a kezeket, vagy a meg nem értettség. Néha talán egy hosszúlépés. De legyünk őszinték, legtöbbször egyszerűen csak a proletár öntudat. Most szóhoz jut végre az „elnyomott”.

Száz éve a lenini hazugságok kézen fogva vitték ki őket az utcára, tömegben lehetett skandálni, hogy „védelmező nincsen felettünk, se isten nem véd, se király”. De most végre mindenki egyenként is szólhat, mindenki önmaga királya lett, a védelmező végleg eltűnni látszik.

Mindenki kapott egy saját kiadót, egy saját lapot, és a sok önjelölt, saját életétől frusztrált zugfilozófus-politológus-közgazdász-virológus számára végre eljött a kánaán. Hiszen őt kérdezték, őt hívták. Most a fényre léphet, most végre szót kapott. És a jelen digitális prolijának szíve is leginkább a napi politika felé húz, hiszen ez a téma teszi leginkább lehetővé az ipari mértékű anyázást. És jönnek a lájkhadak, a kis szívecskék, hiszen ma is sikerült kiírni, hogy „O1G”, hogy már megint egy stadion, hogy az egészségügy romokban, hogy itt bizony tombol a diktatúra, hogy csupasz fenekű keresztények lógnak az ereszen.

A több száz lájk után aztán elégedetten hátra lehet dőlni, sosem tapasztalt jóérzés keríti hatalmába a botcsinálta megmondót, aki aztán saját kommentjei népszerűségén felbuzdulva kisvártatva talán videót is gyárt a YouTube-ra, hátha ő is influencer lehet.

Azért persze ez a ritkább, legtöbbször marad a reggeli kávé mellőli instant kommentelgetés.

De mi van, ha valakinek nem tetszik a vélemény, ha például szerintünk nincs diktatúra Magyarországon, vagy ha mi szeretnénk itthon olimpiát, ha nekünk minden élet számít és mi is válaszolunk a nemzetközi liberális „Mi jár a fejedben”-re? Ó, hát azt nem szabad! Az nem fér bele. Az sérti a közösségi irányelveket. Ha ne adj’ isten mi is szót emelünk, „politizálunk” egy YouTube videóban, ha mi is megosztunk egy nekünk tetsző hivatkozást, azonnal ott terem egy kommentdiktátor, aki rendre utasít, beszól, hazaküld, és elmondja, hogy igazából mi van. És vele jön a sok követő, a sok jól értesült kül- és belpolitikai szakértő, felvértezve száz meg száz Index-cikkel, vagy 444-tényfeltárással. Mi már pont nem férünk bele a fene nagy liberalizmusba.

De akkor most ki csinál itt diktatúrát? Kié a média? És miként lehetséges, hogy a pudinggá érzékenyített hozzászóló hadak szerint Magyarországon nincs szólás- és sajtószabadság? Miközben ha egy tetszőleges hír után kutatok a keresőben, szinte kivétel nélkül az első öt találat mindig baloldali-liberális médiumot dob fel. Nem vicc, tessék kipróbálni! Az internet pedig hemzseg a ballib fröcskölődéstől, a Facebook egy különös, virtuális pogrommá fajult, ahol

az ellenség a konzervatív-keresztény ember, aki nem szajkózza a divatszitkokat, aki nem áll be a prolik sorába.

A dolog úgy áll, hogy valójában mi vagyunk elnyomva. Aki ma nyíltan konzervatív, keresztény, esetleg kormánypárti, vagy – horribile dictu – szimpatizál Orbán Viktorral, azt a közösségi média sosem alvó önkéntes terror-troll kommentelői levadásszák és szétszedik. Ez az új, digitális ezer arcú cézár felteszi a virtuális keresztre, és ott aztán kedvére neveti. Eljutottunk oda, hogy sok ezer kis véleménydiktátor vadászik az általuk diktátornak mondott vezetőre. A helyzet ilyen abszurd.

Trollok persze minden oldalon vannak, ám én például mégsem keresem vadul a ballib érzelmű megosztásokat az arckönyvön, hogy aztán jókat anyázva kiélhessem magamat alattuk a kommentszekcióban. Mi egyszerűen elfogadóbbak vagyunk. Tény, hogy a szemlélődő, bölcs ember kerüli a vélemények ilyeténképpen kialakult bábeli zűrzavarát. Akinek érdemes lenne a fejébe látni, az legtöbbször nem írja le a nagyvilágnak, hogy az ő fejében mi jár.

A nagy virtuális hőzöngés orgia elnyomja azt a néhány értelmes hangot, amire oly nagy szükség lenne. Miközben az új típusú csőcselék tort ül, vadászik, uralkodik.

És ez a tömeg is éppoly vad, mint a francia forradalom vérben úszó eszelősei vagy a már említett bolsevik őrjöngők. Csak ezek mind Leninnek érezhetik magukat, saját áprilisi tézisekkel. És most végképp nincsenek korlátok; álnevek alól röpködnek különféle trágár szitkok, nincs moderálás, nincs szégyen, se lelkiismeret. Gyakorlatilag bárki mondhat bármit.

A világ proletárjai most tényleg egyesültek, a föld minden részéről mindenki kapott egy saját mikrofont, ami mögül hadat üzenhet a reakciónak, vagy aminek éppen akar, és jól megmondhatja.

A technika fejlődése és ez az abszurd közösségi hálósdi meg videómegosztósdi döbbenetes, talán előre nem is látott eredménnyel járt. Hogy tudniillik most mindenki jogosítványt kapott a népvezérséghez, válogatás nélkül. Egy Kun Bélának ma nem kell saját hírlap, se szervezett tüntetés. Elég, ha felnyitja a laptopot. Most tényleg kikeltek a záptojások. A névtelen posztmodern bolsevik saját digitális szószéket kapott, ahonnan a világba kiálthatja zagyvaságait.

Goethe azt írta valahol, hogy a legveszélyesebb emberek a félbuták. Szegény, ha tudná, hogy most az övék lett a világ, és versek helyett mindenki őket olvassa. Övék a véleményuralom. Ezeket az arctalan, sokszor névtelen embereket követik; ezeknek az új, diszlexiás farizeusoknak a gondolatait lájkolják sok ezren.

Ne hagyjuk! Mutassuk meg mi is, mi jár a fejünkben!

 

Pintér Ábel