Értsük meg: méhében él a nemzet! – Téglássy Imre a Vasárnapnak

Nem idegen népeket kell Európába csábítani, hanem saját gyermekeinknek kell lehetővé tenni, hogy megszülessenek

Nem idegen népeket kell Európába csábítani, hanem saját gyermekeinknek kell lehetővé tenni, hogy megszülessenek - vallja a negyed évszázada magzatok megmentéséért dolgozó dr. Téglásy Imre. Az Alfa Szövetség alapító elnökével, aki maga is abortusztúlélő, az életellenes gondolkodás kezdeteiről, a vörösök bűneiről és a kortárs tünetek mellett a megoldási javaslatokról is beszélgettünk.  

– Száz éve hozták meg az első abortusztörvényt. Milyen ideológia mentén döntöttek úgy, hogy a magzat nem ember?

– Talán én vagyok az első, aki kimondja: még szinte le sem zárult I. világháború, de már szinte azonnal, vagyis 1920. november 18-án meg is kezdődött a III. világháború! Ez a globális pusztítás az I. és II. világégés áldozatainak összlétszámát is meghaladó mértékben, a történelem minden összes eddigi háborújánál több áldozatot követelt és most is globális fertőzésként pusztítja, emészti az emberiséget. Visszafogott számítások szerint 2,5 milliárd magzatkorú gyermek mellett sok milliárd anya és apa az áldozat. A 100 éve kezdődött, mára világháborúvá szélesedett öldöklést nem valamiféle csillagközi birodalom kicsi, zöld hadvezérei, hanem a Vlagyimir Iljics Lenin vezette vörösök zúdították az emberiségre. Margaret Sanger amerikai protofeminista termékenységellenességet népszerűsítő nézeteivel elsőként két kommunista mozgalmár, Inessza Armandova és Alexandra Kollontaj ismerkedett meg még a cári Oroszországból való kitiltásuk, illetve párizsi száműzetésük idején. Ők voltak azok, akik később – immár a bolsevik vezetésű Szovjet-Orosz Nőszövetség vezetőiként – meggyőzték Lenint a „nőfelszabadítás forradalmi szükségszerűségéről”.

Ez lényegében azt jelentette, hogy a munkaerőpiacra tessékelt nők millióval a létező legolcsóbb és legnagyobb tömegben szereztek gyorsan alkalmazható, emberi erőforrást a bolsevikok uralta államkapitalizmus „szocialista” termelési módjának fenntartásához. A szülői termékenység helyett megjelent az „új isten”, az ipari termelékenység fetisizálása. A nőfelszabadítás álságos jelszavával,

a nők családban végzett munkájának lenézésével, sőt egyenesen károsnak való kikiáltásával együtt járt az emberi társadalmak legősibb és legértékesebb modelljének, az elavultnak tartott család intézményének fölszámolása is.

Ez a nyersen profitorientált, élet- és családellenes szovjet-orosz „jog” a művi abortusz haditörvényével új hadszíntért jelölt ki: az anyaméheket. A szovjet-orosz állam kétes „dicsősége”, hogy a művi abortusz gazdasági-politikai erőszakának intézményesítésével a világon elsőként üzent hadat a saját népe termékenységének. Ennek tragikus következményeként az évezredek óta kultikus tiszteletben részesített termékenységet legyőzendő ellenségnek tekintették és likvidálandó betegségként igyekeztek kiküszöbölni a magzatokat is. E nagyipari méreteket öltő, nőfelszabadításnak álcázott, lényegét tekintve azonban népirtássá fajuló gyakorlattal megkezdődött a megfogant életek tömeges elpusztítása, a szülők testi-lelki termékenységének megrokkantása. 

 

Az abortuszt végző falusi bábák, vajákosok nők tömeges halálával járnak. A kórházi ellátás viszont megvédi őket a végzetes következményektől. Szovjet-orosz propagandairat az “egészséges” művi abortuszról.

– Hogyan történhetett meg, hogy egy szélsőbaloldali állam jogszabályát átvették a nyugati demokráciák?

– A már említett Margaret Sanger sajnos nem csupán az elméletére fogékony, bolsevik mozgalmárok, hanem a nyugati feminizmus képviselőinek körében is vonzó alternatívának tűnt. Azt hitték, hogy a munkaerőpiaci jelenlét majd szabaddá teszi a nőket. A női érdekérvényesítő mozgalom kezdetben fontos érték megvalósítását tűzte ki célul: a férfiak és nők társadalmi esélyegyenlőségét. E jószándékú irányt azonban galádul eltérítette a humánerőforrások iránt megnövekedett kapitalista gazdaság munkaerő-szükséglete. Igaz, hogy a nyugati típusú társadalmak lényegében csak a hatvanas évektől vezették be országaikban a bolsevikok által akkor már fél évszázada javában működtetett gazdaságpolitikai modellt, de az egyenjogúság hangzatos jelszavával megtévesztett, olcsó és nagy tömegekben elérhető női munkaerő csábításának máig sem tudnak ellenállni. És persze ugyanezen problémakörből fakad a konzervatív nőmozgalomnak az a mind kevésbé beteljesülő vágya, hogy tagjai és kedvezményezettjei anyaként, dolgozó nőként és társadalmi szereplőként is egyforma elismerésre tarthassanak számot. Napjaink termelési és fogyasztási modelleket bálványozó társadalmi gyakorlata közben egyre szélsőségesebben felforgató, beteg formációkban jelenik meg.

Ennek egyik neokommunista elméleten nyugvó jelensége az LMBTQ-mozgalom. Ezen új, ordas eszme képviselői – én Szophoklész nyomán jobb szeretem e fertőzést dögvésznek nevezni –azt hirdetik, hogy a nemek közötti egyenlőségért úgy lehet a leghatásosabban küzdeni, ha a biológiai nemek közötti határokat nemlétezőnek vagy elmosódottnak tekintjük. Vagyis immár nem csupán a múltat kell végképp eltörölni, hanem relativizálnák a férfi és nő szent szerelmi szertartásának keretet adó, termékeny házasság intézményét is. Aki ezzel nem ért egyet, azt gyűlölködőnek kikiáltva igyekeznek száműzni a társadalomból.

A teljes megadást előkészítő „türelem”, „elfogadás” és „szeretet” eredeti jelentésükből kiforgatott, meghamisított fogalmaival mindenekelőtt a katolikus egyházat támadják. A halál civilizációjának szavak és fogalmak szintjén folytatott kultúrharca sajnos jelentős eredményeket ért el.

Szomorúan látom, hogy ez az embert és Istent egyaránt gyűlölő, világszerte óriási kormányzati, nagyvállalati és médiatámogatással előretörő program mintha tényleg beteljesítené az utópikus szocialisták céljaként azt, hogy létrehozzák a tulajdonságok és nem nélküli „embert”. Ez az új embertípus önmagától elidegenedett mivoltában már most is bármire programozható. Maszk nélkül is arctalan, agyasan is gondolattalan tömeg, amely bármilyen eszme mellett vagy ellen hatékonyan bevethető, engedelmes munkarobot. Ennek a hagyományos, egészséges nemi dimenziót eltörölni kívánó tagadásnak a félelmetes térhódítását igazolja, hogy a Facebook jelenleg is száznál több, különféle „nemi identitást” tart számon. Ezek mindegyikét – köztük a tárgyakkal, állatokkal, gyermekekkel vagy akár halottakkal való közösülést is – a normális férfias vagy nőies nemi viselkedéssel, szereppel teljesen egyenrangúnak tekinti a csak termelési és fogyasztási érdekekre tekintő Európai Unió. 

– Épp a magukat emberi jogokért harcoló civil szervezetek a leginkább életellenesek, abortuszpártiak. Jól csomagolt, de romlott áru?

– Az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatát éppen a magukat civilnek tartó, lényegében tőketulajdonosok által finanszírozott „jogvédő” szervezetek sértik meg. Ezek gazdáik elvárásának megfelelően át akarják értelmezni a korábban már lefektetett és kihirdetett emberi jogokat. Erre ékes példa az Egyezmény 19. cikke, mely szerint „minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.” Bár az Egyezményt annak idején aláíró államok nagy többséggel támogatták azt az elgondolást, hogy még az intoleránsnak tűnő véleményeket is tűrni kell, éppen a Szovjetunió volt az, amely mindegyre csak különféle módosítási javaslatokat terjesztett elő annak érdekében, hogy korlátozás nélkül tilthassa az ideológiájával össze nem egyeztethető nézeteket. Napjaink „civil jogvédő” terepruhát öltő, kommunista brosúrákon nevelkedett harcosai is csak azt a véleményt tűrik, amely saját elméleteik igazolásáról, nem pedig ezek bírálatáról szól. Madách színét plagizálva a trónbitorló Lucifer gőgös szószólóiként hirdetik magukról: „csak hódolat illet meg, nem bírálat.”

Aki pedig nem térdel le, vagy hajt engedelmesen fejet e neokommunista ihletésű, bárminemű bírálatot már a csírájában is elfojtó, terrorista gondolatrendőrség előtt, azt életvédő megnyilvánulásaiért is olyasféle gyűlölet érheti, mint amilyenről Radnóti verse tanúskodik

a negyvenes évek náci tömegőrülete kapcsán: „Ki néma volt tán, csak lelkesedni rest, / már azt is gyűlölték, akár a pestisest.”  Szeretném hinni, hogy világi vagy egyházi történelmi hőseink, mártírjaink szoborrá formált alakjainak sokasodó lefejezése, in effigie kivégzése, nyilvános megbecstelenítése, a Biblia nyilvános elégetése, tanításának gyűlöletbeszédként való értelmezése és az ezzel együtt járó keresztényüldözés nem egy újabb és tán az eddigieknél is türelmetlenebb, félelmetesebb zsarnokság kezdetét jelzi… De ma sem elég reménykedni, megtámadott hitünket, kultúránkat védve Krisztus katonáiként igenis harcolnunk kell!

„Napjaink problémája”, hogy minőség helyett túl nagy mennyiségben hoz gyerekeket a gólya. Margaret Sanger folyóiratának borítója, 1917

– Úgy tudom, Ön is „nem kívánt gyermek” volt. Miután ezt megtudta, miként dolgozta fel? Milyen kapcsolata volt az édesanyjával?

– Egy paradoxonnak ható mondattal válaszolnék: az anyám meghalt, mielőtt megszülettem volna, ezért az édesapám hozott e világra. A II. világháború sokmillió ember álmával együtt a szüleim életét is fölforgatta, szétzilálta. Budapesti lakásukat bombatalálat érte, majd a Magyarországot megszálló szovjet csapatok és a kommunista államrend üldözése következett. 1951-ben osztályellenségnek nyilvánították a családunkat s velük engem is, aki még csak magzat voltam. Néhány bőröndnyi ingósággal megrakodva 24 órán belül el kellett hagyniuk Budapestet. Apám kitelepítettként nem kapott munkát, a családja éhezett. E helyzetben tudatosodott anyámban, hogy terhes. Az osztályellenségnek minősített üldözötteknek azonban, köztük az én terhes anyámnak, tilos volt elhagyniuk a tartózkodási helyül kijelölt tanya 10 kilométeres körzetét, így nem kerülhetett sor semmiféle, amúgy is tiltott abortuszra. Anyai nagybátyám akkor kinintablettákat küldött. Anyám más megoldásokkal is kísérletezett. Forró fürdőket vett, hogy kifőzzön magából, konyhaasztalról ugrálgatott, hogy végezzen velem. A Teremtő Isten kegyelméből azonban – első halálomat túlélve – életben maradtam. Anyám már a halálos ágyán feküdt, amikor már meg tudtam békélni vele.  A hatodik évtizedemen túli tapasztalatok és talán már némi bölcsesség is eljuttatott addig, hogy már nem őt hibáztatom a történtekért. Elkövetőként maga is áldozata is volt annak a nála hatalmasabb rendszernek, ami lehetetlenné tette mindkettőnk számára a korai és teljes „megédesülést”…

– A gyerekkori trauma ellenére tíz gyermek édesapja… 

– Felnőttként már régen nem saját magam körül forognak a gondolataim. Úgy érzem, életemet megköszönve és elrekkentett testvéreim iránti gyászom miatt is fejet kell hajtanom Isten előtt. Ennek az alázatosan hálás fő- és térdhajtásnak jegyében igyekeztem elfogadni, nem pedig visszautasítani az Ő nekem szánt ajándékait. Ennek az Úrnak köszönhetem, hogy a feleségem is vállalkozott arra, hogy hűséges áldozótársam legyen a Teremtőt szolgáló szerelem szent szertartásában. Tizenegy élő és négy halott gyermek apjaként főként a nem-nemzés-nemzetség(család)-nemzet fogalomsor küldetésre szólító összefüggései és ezzel együtt nemzetünk túlélési esélyei foglalkoztatnak. Európa nemzeteinek szinte minden nyelve a latin születés (nascor) szóból eredezteti a maga nemzet (natio) fogalmát. Ez azt is jelenti, hogy ott nincs nemzet, ahol nincs születés. Ebből pedig az következik, hogy nemzeteink legbelső, legintimebb, leginkább védelemre szoruló határai az anyák méhén belül találhatók. Ha ezt meghódítja, beveszi bármilyen fáraó vagy gyerekgyilkos Heródes, akkor a nemzet végveszélybe kerül… 

– Milyen céllal hozta létre az Alfa Szövetséget? Hány életet mentettek már meg?

– Az általam 24 éve alapított Alfa Szövetség önkéntes munkatársai 43.000 család életén igyekeztek segíteni abortuszok és újszülött-gyilkosságok megelőzésével, gyermekek örökbeadásával, kiadványok terjesztésével, demonstrációk szervezésével és kórházaink abortuszmentessé tételével. Ez óriási eredmény egy olyan polgári kezdeményezés részéről, amelyet sem anyagi, sem erkölcsi értelemben nem kellően támogatnak az e téren illetékes döntéshozók. Támogatnak mégis azok, akik önkéntesként dolgoznak velünk. Célunk az, hogy legyen és bőségben legyen élet Magyarországon. Le kell győznünk azt a balsorsot, amely minket oly „régen tép” és amelyről – sajnos tévesen – azt gondoljuk, hogy eddigi szenvedéseink, bűneink után már nincs is szükségünk bűnbánatra, bűnbocsánatra. Pedig mindezek után még kell az elégtétel is. 1956 óta napjainkig 7 millió, máig még csak meg sem gyászolt magzatgyermeki életet veszejtettünk el. Úgy gondolom, ha irgalomra vágyunk, akkor e közösségi bűnünk megvallása után penitenciaként ugyanennyi új életet kellene ajándékoznunk a magyarok  Istenének… 

Életpárti rendezvény Budapesten. Fotó: Alfa Szövetség

– Abortusztúlélőként megélte ennek érzelmi következményeit, mégis arra ösztönöz mindenkit, hogy szülje meg a gyerekét? 

– Én senkit nem ösztönzök szülésre. A várandósokat pedig – Istennek hála – nem is kell bátorítani. Viszont minden olyan nőt, aki állapotát terhesnek érzi, bizony veszélyeztetett anyasága miatt gondoznék annak érdekében, hogy az őt nyomasztó családi erőszak, zsarolás, szociális nyomor, érzelmi-mentális bonyodalmak, jogi problémák ördögi köréből igyekezzen kitörni. Végezzük is ezt a munkát napról napra önkéntesként reggel nyolc és este nyolc óra között immár negyed évszázada…

– De mi van egy nem kívánt terhesség esetén? Ön szerint van az abortusznak elfogadott formája vagy olyan élethelyzet, amikor megengedett lehet? 

– Tény, hogy léteznek súlyos válsághelyzetek, amelyekben honfitársaink nem kapnak kellő segítséget se a partnereiktől, se a családjuktól, se a környezetüktől. Ezek a terhesek többnyire titkolják a veszélyeztetett állapotukat, amivel az állami ellátórendszer sem tud életvédő jelleggel bánni. Úgy látom, hogy a végpusztulásunkat előrevetítő, gyászos abortuszadatok nem is fognak addig javulni, amíg őszintén és bátor bölcsességgel nem látunk neki a súlyos válsághelyzetek elemzésének, nem hozunk létre ezek oldására, kezelésére megfelelő, országos intézményhálózatot. Az abortusz elfogadásával kapcsolatban hadd kérdezzek vissza! Ön szerint van-e egy férfinak joga arra, hogy kivonja magát egy olyan honvédő háborúból, amely azt a magasztos célt szolgálja, hogy akár élete kockáztatásával is szembeszálljon egy olyan idegen, ellenséges hatalommal, amely fegyverrel vagy bármely más eszközzel, módon törekszik az ő személyét, feleségét, gyermekeit és nemzetét elpusztítani?     

Az Alfa Szövetség első önkéntesei a Vérhalom téren a szervezet anyák napi megalakuláskor, 1996-ban. Forrás: Alfa Szövetség.

– Ha az Alfa Szövetségen múlna, betiltanák az abortuszt?

– Évezredek példái igazolják, hogy az abortuszt nem lehet betiltani. De igenis lehetne sikerrel ritkítani, örvendetesen csökkenteni a tragikus esetszámokat, ha a hatalomgyakorlók szabadon választható és sikerrel kecsegtető életutakat mutatnának a várandósoknak. Valami olyasmit, amit Amerikában a válságterhesség-központok hálózata jelent a benne dolgozók életmentő küldetésével és hihetetlen sikerrátájával. A hamis próféták szexuális felvilágosítást hirdető felforgatásával szemben például fontos lenne megtanítani a fiatalokat arra, hogy a nemi életet és az ebben résztvevő partnert ne valamiféle élvezeti cikknek tekintsék, amelynek egyetlen célja a kéjérzés, hogy ennek háborítatlansága érdekében az „óvszerelem” eszközeivel leválasszák az örömszerzésről az utódnemzés szerepét. Érdemes lenne megfogadnunk a demográfia nemzetközi szaktekintélye, Demény Pál javaslatát is, hogy főállású munkaviszonyként és ennek megfelelő tisztességes javadalmazással a döntéshozóknak el kellene végre ismerniük az anyák családjuk (és persze a nemzet) javára végzett láthatatlan munkáját. Megfontolást igényelne az is, hogy miként lehetne bevezetni egy másik, ugyancsak általa előterjesztett gondolatot. Ennek értelmében a szülők gyermekeik számától függően kaphatnának szavazati jogot, ami örvendetesen növelné a nagycsaládok politikai súlyát… Arra pedig már én biztatom honfitársaimat és főként a politikai döntéshozókat, hogy a nemzetegyesítés eddig gyümölcsöző lépéseit bátran folytatva, ismerjék el személyként és fogadják be nemzetünkbe magzatgyermek honfitársainkat, mert csak ezzel lehet majd béke az anyaméhben!

– Sokan úgy gondolják, hogy a Föld túlnépesedett, nem kell ennyi ember…

– Még két röpke évtized és drámai felismerésként szakad rá az emberiségre, hogy mindenfelé beköszöntött a demográfiai tél! Tehát már sehol nem lesz túlnépesedés, sőt, földrészünkön már most is tragikus népességfogyás van. A magzatokat elrekkentő Európa őslakos nemzeteinek életvédő munkám tanulságait összegezve üzenem, hogy ne idegen népeket fosszon meg gyermekeitől azzal, hogy lényegében rabszolga szerepre szánja őket a saját termékenységét eltékozló Európa gazdaságának működtetése érdekében, hanem fölismerve a négymilliárd éves természet biológiai alaptörvényt, maga is „szaporodjon és sokasodjon”. A már itt élő férfiak és nők testi és lelki termékenységének védelmével, az apák és anyák kiváltságos helyzetbe emelésével lehetővé kell tenni, hogy minden európai nemzet is megszülhesse, nevelhesse a maga húsából, véréből és lelkéből fogant gyermekeit. Szeretném, ha minden, túlélni akaró európai nemzet magáévá tudná tenni ezt a jelszót: 

„Méhében él a nemzet!”

 

Kassab Adonis

Az életvédelem témakörét feldolgozó írásaink a képre kattintva böngészhetők: