Mire jó a kulturális hatalom? – Békés Márton új könyvéről

Egy 2017 óta tartó folyamat újabb állomásához érkeztünk azzal, hogy trilógiává érett Békés Márton kötetsorozata. A most megjelent, Kulturális hadviselés című könyv a kulturális hatalom elméletét, gyakorlatát és megszerzésének módját mutatja be. Emellett választ keres arra a kérdésre is, hogy mihez lehet kezdeni a megszerzett hatalommal.

Minden a kultúrával veszi kezdetét, azon keresztül történik és oda is tér vissza. Ezzel az erőteljes állítással indul a könyv fülszövege. Elsőre talán túlzásnak tűnhet a kijelentés, de aztán olvasás közben rájövünk, hogy valójában a legkevésbé sem az. A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója ezután kijelenti, hogy 

aki megszerzi a kulturális hatalmat, az idővel a politikai többség birtokosává is válik.

De mit is ért Békés a kultúra fogalmán? A kultúra kulcsa szerinte a nyelv. Értelmezésében a háború valójában a szavakért és kifejezésekért folyik, a győztes pedig egyúttal politikai győzelmet is arat. Gyakran úgy tűnik, hogy ezt az igazságot a jobboldal – vagy legalábbis egyes szereplői – még nem ismerték fel.

A balliberális oldalon ezzel szemben már tökélyre fejlesztették a nyelvi trükközést. Gondoljunk csak bele, mennyire más értelmet kap az illegális bevándorlás jelensége, ha résztvevőire a menekült – vagy ha a migráns kifejezést használjuk.

Ezt az értelmezési versenyt a jobboldal idehaza megnyerte, külföldön viszont elvesztette – annak ellenére, hogy a valóság egyébként az ő értelmezéséhez áll közelebb… Ugyanez a harc zajlik a jogállamiság szó körül is. Annak a feltételrendszernek ugyanis, amit Nyugat-Európában jogállamiságiként igyekeznek eladni, igazából semmi köze nincs a klasszikus jogállamhoz. Az értelmezési harcot mégis a baloldal nyerte – egyszerűen azért, mert mindenki „jogállamisági feltételként” hivatkozik az egyszerű politikai zsarolási eszközre.

Békés Márton Kulturális hadviselés című könyvének borítója

De vissza a könyvhöz és Békés Márton gondolataihoz! A szerző ugyanis megfogalmazza a kultúráért vívott küzdelem tízparancsolatát is. Itt van például az a pont, miszerint „Semmi sem történik a politikában, ami előzőleg már ne zajlott volna le a kultúrában”. Még egyet emelnék ki, méghozzá a IX. „parancsolatot”, amely így szól: „A korszaképítés a politikai rendszer neki megfelelő kulturális térbe ágyazását jelenti”. 

Ez azért fontos gondolat, mert Békés arra is keresi a választ, hogy a kulturális hegemónia megteremtésével hogyan lehet a most kialakult politikai rendszert korszakká tenni.

Hogyan alakulhat át, bővülhet konzervatív kulturális korszakká a jobboldali rendszer? A szerző az ehhez szükséges utat is kijelöli könyvében. Kifejti, hogyan kellene a jobboldalnak igazodnia a saját referenciáihoz Arról is szól, hogy hogyan alkossuk meg a magunk szótárát – és hogyan írjuk le saját fogalmainkkal a világot. Szükséges lenne, hogy a jobboldali gondolkodók és aktorok építsenek és írjanak be minél több művet a szellemi hátországukba. És ami szubjektív értékelésem szerint a legfontosabb: a szellem emberei támogassák a cselekvés embereit!

Aki bővebben is kíváncsi az itt felvillantott gondolatokra, annak mindenképpen érdemes beszereznie a könyvet, amely a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában jelent meg.

 

Kaszab Zoltán