Isten vagy a semmi – beszélgetések Robert Sarah bíborossal (3.)

A diktátor halála

Robert Sarah guineai bíborost leginkább talán a katolikus tanítás melletti kőkemény kiállása – ha tetszik, „konzervativizmusa” –, valamint az emberségünk alapjait támadó genderideológiávál és az iszlám fanatizmussal szembeni bátor állásfoglalásai tették világszerte ismertté. Az egyszerű afrikai életről, a kommunista diktátorokról, az életvédelem mérhetetlen fontosságáról, illetve a 20-21. század nagy pápáival ápolt bensőséges kapcsolatáról szóló tanúságtevő elbeszélései úgyszintén felbecsülhetetlenül értékesek. Jelen sorozatunkban a Nicolas Diat francia újságíró által összeállított, Isten vagy a semmi című beszélgetőkönyvből közlünk rövid részleteket.

– Emlékszik-e arra, mit gondolt önről Sékou Touré?

– Először nagyon megdöbbent szólásszabadságomtól. Tudta azt is, hogy tiszteletben tartom a rendszer protokolláris formáit. Például sohasem hiányoztam a nemzeti ünnepek hosszú ceremóniáiról vagy a pártállam által elrendelt minden más megnyilvánulásról, és ha Sékou Touré meghívott az elnöki palotába, nem rejtőztem el.

Több alkalommal úgy intézte, hogy mellette üljek a miniszterei között, úgy mutatva be engem, mint a pártállam iránti hűség példaképét. Kijelentette, hogy teljes bizalommal van irántam. Többen figyelmeztettek a csapdára, amelyet az elnök készített nekem. Négyszemközti beszélgetéseink alatt figyelmesen hallgatta észrevételeimet, és beszélgetéseink tónusa szívélyes volt.

Nyilván ismerte véleményemet, mert tudtam, hogy a titkosszolgálat lehallgatta beszélgetéseim nagy részét.

Valójában teljesen lekötötte a figyelmemet a hanyatlás, amely az egész országot tönkretette. Sajátosan megváltoztatták a guineaiak erkölcsi lelkiismeretét. Mindenütt a terror uralkodott, és egy kis csoport guineai megrészegült a szlogenektől és a hazug forradalmi elkötelezettségtől. Sékou Touré az emberek szívében olyan nagy félelmet keltett, hogy hosszú évekbe telt, amíg a nép elég bátorságot nyert, hogy talpra álljon. Sajnos könnyebb lerombolni egy országot, mint fölépíteni. […]

1983 decemberében földrengés rázta meg Guineát. A károk nagyon súlyosak voltak.

A nemzetközi segély felelősei hazámba utaztak, hogy felmérjék a természeti katasztrófa okozta károkat. Siaka Touré parancsnok, a boirói tábor főnöke ment a fogadásukra. Amíg a parancsnok a conakryi repülőtéren tartózkodott, ahol a repülő érkezését várta, megcsúszott, elesett és eltörte a lábát. Azonnal Marokkóba szállították.

Sékou Touré tervei alapján ennek az embernek kellett volna letartóztatnia engem néhány hét múlva.

Majd 1984 márciusában, az első Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó szervezése alkalmából kértem engedélyt a kormánytól, hogy Olaszországba utazhassam a pápa meghívására. Általában csak a belügyminiszter és a nemzetbiztonsági hivatal jóváhagyására volt szükség. Ez a vízum szinte puszta formalitás volt. Az én utazásomhoz a miniszter az elnök beleegyezését kérte. Telefonált Sékou Tourénak, aki a visszajövetelem dátumára volt kíváncsi, és amikor megtudta, hogy áprilisban visszatérek, megadta az engedélyt az utazáshoz. Joseph Hyzazi az utazásaimat is intéző egyházmegyei gondnok beszámolt nekem az elnök és a minisztere közötti megbeszélésről. Ezek a rendelkezések különösnek tűntek, és rossz előjelnek.

De néhány nap múlva Sékou Touré agyvérzést kapott. Szaúd-Arábia sietve küldött számára egy kórházrepülőt. Amikor a gép megérkezett Conakryba, az irányítótorony az eljárás szerint felvette a kapcsolatot az elnökkel, hogy leszállási engedélyt adjon. Nem tudták elérni Sékou Tourét, akinek kritikus állapotát titokban tartották, ezért a torony visszautasította a gép leszállását, ezért Dakar felé fordult. Csak másnap jutott el a hír a miniszterelnökhöz – aki szakmája szerint orvos – a kórházrepülő érkezéséről, és ekkor tért vissza a gép Conakryba. Sékou Tourét Marokkóba, majd az Egyesült Államokba szállították.

Így az elnök, aki a letartóztatásomat tervezte, és Siaka Touré, akinek végre kellett volna hajtania a tervet, olyan állapotba kerültek, hogy nem tudtak ártani nekem.

Az intenzív kezelés ellenére a diktátor 1984. március 26-án szívműtét következtében halt meg Clevelandben.

Néhány nappal Lansana Conté hatalomra kerülése után a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete, Bernard Zimmermann informált arról, hogy

a Sékou Touré íróasztalán talált dokumentumok között volt azoknak a személyeknek a listája, akiket ki akartak végezni. A lista élén voltam.

Sékou Touré titkos letartóztatásomat és kivégzésemet áprilisra tervezte. Isten gyorsabb volt, mint Sékou Touré. Az Úr azt akarta, hogy még egy kicsit maradjak itt, a földön.

 

Cikkünk a könyvet kiadó Szent István Társulat engedélyével és segítségével jött létre. Sorozatunk vasárnap újabb résszel folytatódik.

 

Kiemelt kép: Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!