A pandémia nem egy művészt teljesen lelombozott. Némelyek visszafogottan, unottan, de azért alkotnak még, az igazi svung azonban a legtöbbekből eltűnt. Előadásra szomjas az egész művészvilág. A közönség élvezettel tekint meg egy-egy „raktárkoncertet”, csak hát mindenki tisztában van vele, hogy ez nagyon nem ugyanaz a feeling. Meddig bírják szusszal a partra vetett előadók és rajongók? Sokáig biztosan nem. Ám ennek a helyzetnek igenis létezik művészt és közönséget gyógyító ellenszere...
A zene lényege az önkifejezés. A művészben felszínre hozható gondolatiságot jeleníti meg. Az őszinteség ebben elengedhetetlen kritérium. Enélkül nem jöhet majd létre az energiák és érzések kölcsönhatása a közönség és az előadó között. Mindez azonban egyoldalúan nem képes megvalósulni.
A művészek most egységesen „padlót fogtak”. Azzal együtt, hogy a technikai eszközök segítséget nyújtanak számukra abban, hogy megoszthassák belső világukat, amely az isteni szépet udvarolja körül újabb és újabb módokon, a motiváció, az a nyugtot nem hagyó belső ösztönzés most alig-alig hajtja meg a máskor utolérhetetlen erővel száguldó kreációt.
Némelyek elvárnák, hogy a színpadi emberek a kölcsönhatás hiányában is ugyanolyan lendülettel alkossanak és adjanak elő. Csakhogy aki ilyet kér, ilyesmit kényszerítene a művészekre, annak vajmi kevés fogalma van a titokról, amely
hidat tud képezni az emberi szívek, valamint az el nem múló és a földi között.
Van azonban egy nagy kivétel ebben a nagy csomagban. Amikor egy előadó senki másnak, kizárólag Istennek akarja megfogalmazni gondolatait a művészet eszközeivel, akkor ez a belső rezonáció, amely az alkotás hajtóerejét adja, működésbe fog lépni.
hirdetésUgyanis a dicsőítésben a közönség: Isten. Ha senki emberfia nem hallja és nem látja, amit a szívünk őszinteségéből, művészeti adottságaink alkalmazásával előadunk, Isten számára ez akkor is kedves lesz. Ha a belső szobánkban vagyunk, teljesen egyedül, és Istennek kezdünk el énekelni, verset szavalni, táncolni vagy festeni, akkor létrejön a művészet.
A művészet, amely ezáltal visszatér eredeti okához: Isten szépségét kelti életre a véges világban – pusztán azért, hogy Istennek udvaroljon a teremtmény. Na, ez a dicsőítés!
Emiatt érdemes minél több dicsőítő zenésznek jó minőségben rögzítenie az alkotásait, mert azzal segíteni képes élővé tenni mindazokat, akik át akarják élni ezt a belső rezonálást – miközben éppen Istent magasztalják.
Gável András
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
