Továbbra is gyilkolják a lelkészeket Nigériában

Fulánik öltek meg egy lelkipásztort és több másik keresztényt Nigéria Kaduna államában a héten. A Kemara Rimi-i és a budai adara közösségeket támadták meg a Kajuru kormányzati térségben. Szeptember elején két támadást is végrehajtott a szélsőséges csoport. Hét embert elraboltak.

Az első támadás a nigériai budai közösséget érte. A fulánik itt három keresztényt gyilkoltak meg, köztük a helyi evangélikus közösség lelkipásztorát, a 45 éves Alubara Audut. A két másik áldozat egy négy- és egy ötgyermekes családfő volt. Ugyanebben a támadásban két embert elraboltak – jelenti a Persecution.

Néhány órával később a fuláni fegyveresek öt embert raboltak el Kemara Rimi városból. A legfiatalabb 16, a legidősebb 37 éves volt. Mindezidáig a fulánik nem jeleztek semmit a váltságdíjról, vagy arról, kivégeztek-e már az elraboltak közül bárkit is.

A fulánik töretlen sikeressége a keresztények levadászásában tragikus, főleg annak fényében, hogy a Mohammad Buhari által vezetett kormány kommunikációja a Nigéria északi részén dúló terrorcselekmények sorozatával kapcsolatban nyilvánvaló hazugságokból áll. A Global Terrorism Index tavalyi kimutatása szerint a fulánik kezéhez 2019-ben már több vér tapadt, mint a rettegett Boko Haraméhoz. 

Kaduna állam Nigéria leginkább veszélyeztetett térségei közé tartozik, Nashir Ahmad el-Rufai kormányzó most sem nyilatkozott. Márciusban, az 50 főnél is több áldozattal járó vérengzés kapcsán el-Rufai azzal indokolta tétlenségét, hogy szerinte a biztonságiak földi vagy légi beavatkozása csak súlyosbítaná a helyzetet. A kormányzó közölte, hogy egyébként a terroristák azonnali likvidálását támogatná, amennyiben pontosan sikerülne azonosítani őket.

Mindeddig nem történt semmi.

 

Fuláni pásztorok négynapos támadássorozattal forgatták fel Kadunát

Brutális adatok: 107 embert megöltek, 66-ot elraboltak, 111 házat felgyújtottak Nigériában

Ha tényleg számít a feketék élete

Kiemelt képünk forrása a Ventures Africa.