Az istengyermekek online találkoznak az őszi Nagymaroson

Az immár évtizedek óta fiatalok ezreit vonzó Nagymarosi Ifjúsági Találkozó – az előző, tavaszi alkalomhoz hasonlóan – ezúttal is online jelentkezik majd – október 3-án, szombaton. A Sillye Jenő zenei tevékenységének kezdeteihez kapcsolódó rendezvény különleges figyelmet szentel a hazai katolikus popkultúra bemutatásának és ápolásának.

A találkozó központi gondolatát Szent János apostol első levelének mondata adja: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1)

Az alapokról lesz tehát szó: mit jelent Isten gyermekének lenni? Mit jelent valójában a keresztény identitás? Hugyecz János, a fő előadást tartó atya így ír erről a találkozó témáját előzetesen beharangozó Nagymarosi Levélben: „Szent János apostol azt javasolja, hogy szemléljük a mennyei Atya szeretetét, és ebben a szeretetben fedezzük fel újra, hogy kik vagyunk valójában!”

Az egész teremtés várja, hogy az Atyát dicsőítsük!

A fakultációk között a résztvevők virtuális formában találkozhatnak Kerényi Lajos atyával. A kérdezz-felelek programban Hugyecz János, Farkas László és Brückner Ákos atya válaszol a feltett kérdésekre. Törőcsik Júlia szociális testvér a „szentlelkes életről” tart online műhelyt.

Az október 3-ai találkozón a szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök, az ifjúsági találkozók szervezői stábjának állandó tagja mutatja be.

A találkozó programjába bárki bekapcsolódhat – az élő közvetítések elérhetőségét, valamint az interaktív részvétel egyéb lehetőségeit a szervezők a találkozó honlapján teszik közzé.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Nem tudhattuk, mi jön ki ebből – hangzott el a Kismarosi Találkozókért hálát adó ünnepségen

A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak

A kiemelt képet a találkozó szervezői bocsátották rendelkezésünkre.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!