Az életünk az örökkévalóságba nyílik – Marton Zsolt püspök a Vasárnapnak

Krisztus szenvedése, halála és feltámadása igazság és realitás minden körülmények között.

Ami közöttünk, velünk történik, a szívünkben, a lelkünkben, az igaz és valóságos. Ez olyasmi, mint a katakombákba szorult egyház élete – nyilatkozta a Vasárnapnak Marton Zsolt váci püspök, aki szívén viseli az egész egyházmegyét, amelyet szeretne az oltárra helyezni húsvétkor, imádkozni értük és mindenkiért.

– A vírusjárvány okozta helyzetben milyen reményteli választ hordoz húsvét örök üzenete?

– Azt az üzenetet mindenképpen hordozza, hogy Krisztus szenvedése, halála, feltámadása valóság. Igazság, realitás minden körülmények között. Pár száz évvel ezelőtt a pestis és a kolerajárvány idején sem állt meg az egyház. Az életet és az Örömhírt továbbadta. Jézus ígérete, miszerint a pokol kapui sem vesznek erőt az egyházon, most is érvényes. A járvány miatt kialakult helyzetben most más módon,

a hagyományos közösségi tereinken kívül kell az örömhírt hirdetni és közvetíteni az embereknek.

– Ma az egyház ebben a helyzetben hogyan tud az egymástól elszigetelt emberekhez a feltámadás örömhírével belépni, egészen a szívükig?

– Egészen sajátos ez a helyzet. A nagyszüleink még emlékeznek arra, hogy mi az a háború és forradalom, amikor a bombázások ellenére is elmentek a templomba. Arra már nem emlékszünk igazán, milyen korlátozásokkal járt, amikor mondjuk pestisjárvány volt korábban. A mostani vírusjárvány olyan, mint egy háború, amelyben nem látszik az ellenség. Ezért nagyon nehéz pszichésen, lélektanilag elfogadni és feldolgozni, hogy látszólag minden olyan, mint máskor: süt a nap, tavaszodik, hív a természet, jó lenne másokkal találkozni. De valójában nem ez a helyzet. Húsvétkor zárt ajtók mögött voltak a tanítványok. Tetszik nekem ez az evangéliumi rész, mert azt fejezi ki, hogy

minden külső látszat ellenére a feltámadás megtörtént!

A tanítványok gyászban vannak, egy beszorított helyzetben, félelem, fájdalom, bizonytalanság közepette. A hitük most kezd igazán kialakulni, és aztán elindulni a pünkösdi kibontakozásig. Megerősítést kapnak: Krisztus belép a zárt ajtók mögé. Először megijednek, ám aztán öröm tölti el a őket.

– Nem megyünk el most a templomba, de mégis van lehetőségünk találkozni Istennel?

– Más módon kell most Krisztussal találkoznunk. Köszönet a médiumoknak, a hírközlő eszközöknek, most más, talán nem megszokott módokon tudunk egymással kapcsolatot teremteni. El kell hinnünk, hogy ez nem alkot olyan teljes közösséget, mintha ott lennénk a templomban, vagy mintha a szentmise után együtt lennénk fizikailag is. De mégis valóságos. A kapcsolataink valóságosak a virtuális kontaktusaink ellenére is. Az Isten dicsőítésébe, a hálaadásba is be tudunk kapcsolódni.

A Szentlélek valamiképpen, de valóságosan, reális módon jelen van ezekben a terekben.

– A családi tereink viszont továbbra sem virtuálisak…

– Ez a helyzet fölnyitja a szemünket egymásra. A család, akik otthon vagyunk, akik nem a hajszoltságból és a rohanásból esnek haza az ünneplésbe, most kapunk egy lehetőség, hogy beszélgessünk egymással, hogy előkerüljön a társasjáték, az értékes filmek megnézése. A családi imádságok, kis családi liturgiák szerepe is felértékelődik. Ez nem ugyanaz, mintha templomban lennénk, de nagyon közelít hozzá. Viszont, ami közöttünk, velünk történik, a szívünkben, a lelkünkben, az igaz és valóságos. Ez olyasmi, mint a katakombákba szorult egyház élete. A különbség talán az, hogy ott egyértelmű volt az üldözés ténye. Nekünk ez a sajátos helyzet adatott: zárt ajtó mögött kell lennünk. De mégis élnünk kell ezekkel a lehetőségekkel. Azt gondolom, hogy ezeket pozitívumokként kell megragadni és átélni.

– Megtapasztalható ilyen helyzetben is Jézus húsvéti békeüzenete?

– Talán elsőként itt a családban kell ezt a békességet megtapasztalni. A családban megtapasztalt békesség és szeretet jut el majd a nagyobb közösségbe, az egyházközségbe, vagy ott is egy kisebb közösségbe, házascsoportba vagy bibliai körbe. A család az alapsejt. Krisztus békéje minden körülmények között élő, mert ez egy belső valóság. Például a japán egyházban sokáig nem volt pap. Mégis fönnmaradt a világi Krisztus-hívők hitével, szeretetével az egyház. Ha nem is teljes módon, de megmaradt. Ebből aztán teljessé tudott válni később.

Ha a család együtt imádkozik, kialakul a belső béke, amelyben valamiképpen az egyház hite és szeretete él tovább, ebben a helyzetben is.

– Amikor a keresztről van szó, sokan a nehézségeket gondolják keresztnek, hogy fáj a sarkam, hogy nem tudok járni, hogy beteg vagyok. Miben áll valójában Jézus keresztje?

– Krisztus keresztáldozata azt jelenti, hogy ő teljes sorsközösséget vállal az emberrel. Tudjuk, hogy úgy lett emberré Isten, hogy teljes emberséget vállalt – noha ő bűntelen volt. Az embernek a gyengeségét, az elesettségét magára vette. Ő is sírt barátja, Lázár halála miatt. Ő is elfáradt, aludt a bárkában. Teljes emberséget vállalt. A bűn az életünkben adódik, fölütheti közöttünk a fejét a féltékenység, a hatalomvágy, a szégyen. És bizony anyag, szellem, test és lélek vagyunk. Elfogy az anyag, megöregszünk, és jön a halál. Ezt egzisztenciális bukásként éljük meg. A végeredmény viszont nem ez, hanem ha Krisztust befogadjuk az életünkbe. Ha őhozzá kapcsolódunk, próbálunk úgy élni, ahogy ő tanította és mutatta. Átéljük vele, és úgy viszonyulunk az áldozathoz, a nehézségekhez, ahogy ő viszonyult. Ha át is éljük a szenvedést, meg fogjuk tapasztalni, hogy nem ez az életünk értelme és célja. Az örökkévalóság távlata ott van előttünk. Értelmet kap a szenvedés, a fájdalom, a küzdelem. Mindenkinek része van az áldozatban, a keresztben. A törekvő, imádkozó embernek és persze a bűnös embernek is.

– Keresztnek nevezhetjük azt is, amikor én vállalok valamit Jézusért, de ezért a világ kigúnyol engem?

– Igen, ez valóságos kereszt. Az ad értelmet neki, hogy Isten – Jézus Krisztus által – az életet az immanens, földi életünket meghaladó távlatban szemléli. Ha leragadunk a földi életünknél, akkor valóban butaságnak és értelmetlenségnek tűnne, hogy miért legyen valaki becsületes, miért vállalja az életnek a továbbadását mondjuk akár öt gyermekkel. A keresztények éppen azt mondják, hogy nincs vége. Az anyagi világnak a személyes életünkben van egy határa, földi életünk majd ezt lezárja, de az életünk, a személyiségünk, önmagunk tovább megy. Van egy másik én, egy másik világ, amikor tulajdonképpen már teljesen ki tudunk bontakozni, mert az anyagi létünk, az anyagi valónk, a testünk és minden, ami hozzánk tartozik, tehert jelent tulajdonképpen.

Ez egy átmeneti állapot: az életünk az örökkévalóságba nyílik.

Ha valakiben nincs meg az erre való nyitottság és hit, akkor ezt az egészet értelmetlenségnek látja. Jézus korában a kereszt botránynak számított a vallásos zsidó emberek körében. A művelt, humanista, pogány görögöknek és rómaiaknak pedig ostobaságnak. Nekünk keresztényeknek viszont ez ad örömöt és reményt.

– Püspök atya milyen szándékra mutatja be a nagyheti szentmiséket?

– A szent három napnak liturgiáit az egész egyházmegyéért ajánlom föl: mindenkiért, aki jelen van ott – papokért, diakónusokért, világi Krisztus-hívőkért, szolgálattevőkért, családokért, gyerekekért, betegekért, haldoklókért, egészségesekért. Mindenkiért.

Az egész egyházmegyémet szeretném odatenni az oltárra ebben a húsvéti szentmisében

– vasárnap különösen, de az előtte lévő napokban is.

Gável András

A kiemelt képet Kürtös Kata/Vasárnap.hu készítette.

További olvasására ajánlott írásunk:

Nekünk mindig az evangéliumot kell hirdetni agresszivitás nélkül – Marton Zsolt püspök a Vasárnapnak