Én tényleg izgatottan vártam, hogy most már aztán jön egy új ellenzéki generáció, amely a maga naivitásában és tapasztalatlanságában is megsüvegelendően kreatív, okos, eredeti, és úgy egyáltalán, hoz magával valamiféle szellemi pezsgést.
Amikor a Színművészeti Egyetem előtti tüntetés záró műsorszámaként a Pa-Dö-Dö lépett fel, akkor persze gyanús volt, hogy erre most még várni kell, de azért azon a ponton, ahol a színész- és rendezőhallgatók adománygyűjtő oldalukon arra kérték támogatóikat, vigyenek nekik rágót – mert az speciel elfogyott és kéne, hisz rágózás nélkül nincs demokratikus forradalom –, azt gondoltam, ezzel végre kijelölték a mélypontot, és innen most már tényleg fölfelé indulunk el színvonalban.
Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
„Szerezz piros-fehér építkezési szalagot (ellenállásunk már jól ismert jelképét), tekerd magadra és/vagy rakd ki ablakodba jól látható módon, majd ÁLLJ KI AZ ABLAKBA! MUTASD MEG AZ UTCÁNAK, HOGY VELÜNK VAGY! Kérjük, hogy akciódról készíts fotót és/vagy videót és oszd meg a #freeSZFE kommenttel!” – olvasom az aktuális felhívást, még ezekben a percekben is lehet csatlakozni, ha valaki kellően életunt. A biztonság kedvéért hozzá is teszik, mintegy disclaimerként az esetleges pereket megelőzendő: „Kiállásod megörökítésekor, kérünk, nagyon vigyázz az ablakban, ha netán kinyitnád!”
Ott kezdődik, hogy ha nem nyitja ki az ablakot Manyi néni, hanem csak egyszerűen ott szelfizik előtte a nappaliban, múmiaként körbekötözve a hatodik emeleten a Havannán, akkor kevéssé fog felfigyelni rá a járókelők serege sok-sok méterrel lejjebb a flaszteren, ha ezt így vizuálisan elképzelem.
Tehát vagy rendesen kiáll a szimpatizáns az ablakba, ahogy kell, testén néhány méter terelőszalaggal, kezében egy telefonnal (haladóknak: szelfibottal), és streameli a performanszt, kurjongatásokkal törekedve a tekintetek odavonzására, hogy tényleg lássa az utca, hogy iszonyúan velük van, mármint az eszefésekkel – vagy mit sem ér az egész. De a legbiztosabb megoldás az, ha az instrukcióknak megfelelően magára is tekeri azt a piros-fehér szalagot, plusz még az ablakba is kiragasztja keresztbe, és azon kandikál kifelé, egyensúlyozva.
hirdetésFalun persze könnyebben megoldható a dolog: a jószág ellátása, az őszi árpa vetése és/vagy a cabernet sauvignon szüretelése után csak el kell autózni a legközelebbi barkácsboltba műanyagszalagért, és már lehet is pózolni a földszintes ház ablakában, együttérezve a Vas utcában „9, fél 10 körül” kelő, majd gabonapelyhüket laktózmentes adománytejjel locsolgató macbookos fiatalokkal, akik immár bő egy hónapja a keccsölő gazda adójából finanszírozott villamos árammal töltik telefonjaikat éjjel-nappal.
A legszédületesebb a dologban az, hogy ezt az okos szolidaritási formát minden gyanú szerint egy egész munkacsoport ötlötte ki a színművészeti tanköztársaságban, hosszas workshopok keretében – simán lehet, hogy józanul, bár én azért jóhiszeműen nem feltételeznék ilyet –, majd az ötlet zökkenőmentesen végigfutott a rendszeren, hogy a végén Facebook-esemény és országos felhívás legyen belőle.
Mi lesz a következő? Ha velünk vagy, tetováltass egy Schilling Árpád-aktot a mellkasodra éjfélkor a Szabadság-híd tetején?
Fiatalok, tiétek a jövő – próbáljátok már összekapni magatokat, na.
Francesca Rivafinoli
A szerző korábbi írásai között ERRE a linkre kattintva böngészhet!
Kiemelt képünkön résztvevő a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szentkirályi utcai épületénél az SZFE és a Parlament között szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án. MTI/Mónus Márton
