A zsoltárok idők feletti nyelvezetével ünnepelünk a szentmisében
A Katolikus Egyház liturgiája egy az egész emberiség történelmén átívelő kozmikus ünneplésnek tekinthető, amelyben nincsenek felesleges elemek, mert minden kicsi részletnek kikristályosodott értelme van. A távlatokban gyönyörködve találkozunk az ószövetségi zsidó ünneplés formáival, amelyek a Jelenések könyvében leírt mennybéli, szüntelen dicsőítésben érnek célt.
Összekapcsolódik a tegnap a mával, az ószövetség az újszövetséggel, a próféciák a beteljesüléssel és az apokaliptikus perspektívával. A szentmise oltára körül összeér a föld és a menny. A liturgiában ünnepelt Jézust dicsőítik az angyalok, a szentek és a mennyei karok.
Ennek a mennyei dicsőítésnek a szisztémáját kapta felismerésként ajándékba Dávid király, aki ennek nyomán szüntelen dicsőítést szervezett meg az élő Isten magasztalására. A hagyomány szerint általa szerzett dicsőítő énekek, a Zsoltárok könyvének egyes darabjai is ebből a célból születtek meg.
Az egyház ennek a gyakorlatát és szellemiségét örökölte meg és élteti tovább, amikor a szentmise liturgiájának igei részében, az ószövetségi olvasmányt követően egy-egy zsoltárt vagy annak valamely részletét imádkozza, legtöbbször énekeli el. Tematikáját tekintve az egyház ezeket a zsoltárimákat liturgikusan úgy tematizálta és időzítette, hogy az erősítse a korábban felolvasott ószövetségi igeszakasz tartalmát. Ezzel el is mélyíti annak üzenetét a hívekben, akik mintegy a saját szívükbe énekelik azt, egyben hálájukat fejezik ki a zsoltárok dicsőítő szavaival Istennek.
Ezek a szentmisében megjelenő zsoltáréneklések javarészt válaszos jellegűek, ahol a kiemelt verssor mintegy refrénként tér vissza az egyes zsoltárszakaszok között, amelyeket az előénekes vezet. Ezért sem mindegy, hogy mit énekelünk ilyenkor a szentmisében. Vannak, akik egyszerűsítenének a liturgia „merevségén” valamilyen népénekkel. A gitárosok pedig beleesnek abba a hibába, hogy a zsoltárokhoz és az olvasmány üzenetéhez egyáltalán nem igazodó kedves, szép éneket énekelnek.
Látva a zsoltáréneklés helyét és szerepét, az efféle önhatalmúság helytelen, mert azzal Jézus ünneplése veszít az értékéből és a teljességéből, és kiesünk abból a kozmikusan minket is átívelő idősíkból, amely összekapcsolja a tegnapot, a mát és a holnapot Jézus Krisztusban, aki a Jelenések könyvének megölt, de mégis élő és diadalmasan győztes Báránya.
Amikor a zsoltárokat énekeljük, segíthet bennünket a buzgó dicsőítésben, ha magunk elé idézzük Dávid király alakját, aki ugyanezekkel a szavakkal borult le a Mindenható előtt. Nem utolsó sorban maga Jézus Krisztus is – zsidó ember lévén – ezekkel a szavakkal fordult az Atyához földi életének utolsó perceiben, a kereszten, ahol a 22. zsoltár szavaival helyezte életét Isten kezébe, akiben hitt, hogy megszabadítja a halál hatalmából.
Gável András
A kiemelt képünk forrása a 777blog.hu
További olvasásra ajánlott írásunk:
