„Él bennem egy ősi kép egy szebb és élhetőbb világról” – Tremmel-Hudik Katalin képzőművész a Vasárnapnak

„Él bennem egy ősi kép egy szebb és élhetőbb világról, mely felsejlik a festményeimen is. Hiszek benne, hogy elsősorban az életünk örömet adó, szép és jó oldalát kell láttatnom” – nyilatkozta lapunknak Tremmel-Hudik Katalin képzőművész. A teremtésvédelem, az életigenlés egyre hangsúlyosabban jelenik meg a képzőművészetben is.

– A változásra érzékeny művészek mindig is reagáltak a világ történéseire. A 20. században megkezdődött súlyos ökológiai válság milyen módon jelenik meg a képzőművészetben?

– Vannak alkotói reakciók, az éghajlatváltozásra különösen is sok művész reflektál. Jellemzően performanszok, szobrok és installációk születnek – például a globális felmelegedésre figyelmeztető jégszobrok, a klímacsúcsok kis hatékonyságát kifejező installációk. Vagy éppen graffitik; ezek közül az egyik legismertebb talán Banksyé, melyen a feliratot: „nem hiszek a globális felmelegedésben”, éppen a túláradó víz mossa el…

Mindezek ellenére azt tapasztalom, hogy az alkotóművészet még mindig nem foglalkozik igazán hangsúlyosan a természetvédelemmel.

Banksy híres graffitije Londonban: „Nem hiszek a globális felmelegedésben…”  (Forrás: Flickr.com)

– Mennyire fontos, hogy a képzőművész alkotásai társadalmi reakciókat váltsanak ki?

– A művésznek egyrészt ösztönös indíttatása van az „énközlésre”, amely egyfajta reakció a belső, lelki folyamataira, valamint a környezetében zajló eseményekre. A művész saját magát adja az alkotása által; megnyilvánulása egyben tanúságtétel a hite, illetve a világról alkotott elképzelései mellett. Hogy ennek eredménye, vagyis maga a létrejött mű egyáltalán a társadalom látóterébe kerül-e, az más kérdés, sok tényezőtől függ.

Emellett hiszek abban, hogy a művészet magasztosabb célra is hivatott: hatnia kell a lélekre, szellemre, tudatra egyaránt, így segítve az egyén és a társadalom fejlődését. II. János Pál pápa művészekhez írt levelében külön kiemeli,  hogy mennyire fontos a művészet szerepe a közjó szempontjából:

„A művész, aki mindezeknek tudatában van, azt is tudja, hogy hiú dicsőségvágytól, népszerűséghajhászástól és egyéni nyereségvágytól függetlenül kell alkotnia. Sajátos etikája, sőt lelkisége van a művészi szolgálatnak, mely a maga módján hozzájárul egy nép életéhez és újjászületéséhez.”

Nem vagyok aktivista alkat. Az én nyelvem a festészet – így tudok megnyilvánulni; képekben gondolkodom, képi világban élek. Ezzel tudok hozzájárulni ahhoz, hogy jobb legyen a világ. Igyekszem a saját kis életemben, házam táján, hivatásomban, környezetemben megtenni a tőlem telhetőt.

Tremmel-Hudik Katalin:  „Legyen nekem a te igéd szerint!”, 2018.

Alapvetően szakrális témájú képeim vannak, és a klasszikus olajfestő technikát alkalmazom. Festészeti témáim egyike az életvédelem; a természetvédelemmel – legalábbis tudatosan – én is csak nemrégiben kezdtem el foglalkozni. Jóllehet ösztönösen mindig is éreztem, hogy része vagyok egy nagyobb egésznek, fontos lenne harmóniában élnem, együtt rezdülnöm a természettel, annak ciklikusságával, tápláló energiáival –  ugyanakkor kimondottan városi lány voltam, így ez a felismerés csak lassan tudatosult bennem.

– Mesélne még erről?

Egy kissé hiányérzetem is volt, mert úgy éreztem, hogy a katolikus tanítás inkább a lelki tényezőkre fókuszál, kevésbé a körülöttünk lévő, megélhető világra. Korábban kevés erre vonatkozó keresztényi tanítást, biztatást találtam, aztán felfigyeltem Ferenc pápa Laudato Si’ kezdetű enciklikájára, amiben hívő és nem vallásos emberekhez egyaránt szól, és az egyik legfontosabb üzenete, hogy felhívja a figyelmünket közös otthonunk, a Föld megóvására.

Van egy másik nagyon fontos tanulmány, amely szintén elmélyülten foglalkozik környezetünk jelenlegi helyzetével, a sürgős tennivalókkal. Ez „Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumában” található. A kötet külön fejezetet szentel a környezetvédelem témakörének (ezt a szöveget a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elektronikus könyvként önállóan is publikálta).

Tremmel-Hudik Katalin: A Zöld és a Szürke, 2019.

Mindkét írás lényegi elemének látom, hogy kiemeli felelőségünket a teremtett világgal kapcsolatosan, egyúttal cselekvésre ösztönöz: világunkat valóban megkaptuk használatra, ugyanakkor felelősek is vagyunk érte:

„Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2,15)

Ha ezt az édeni állapotot nem tudjuk kivitelezni, ha kizárólag határt nem ismerő fogyasztókként, kizsákmányolókként vagyunk jelen, a Teremtés minden erőforrását feléljük… akkor baj van. Csak úgy lehet esélyünk, ha meg tudjuk élni a szoros egységet, harmóniát a természettel!

Tremmel-Hudik Katalin: Áldott lény 2020

A legtöbb festményem „főszereplője” a fa, mely számomra nagyon mély értelmű és fontos motívum. A fák bolygónk éltető oxigént nyújtó forrásai. Ugyanakkor a fa szimbolikája a művészetben sokrétű, vonatkoztathatjuk magunkra, életünkre, személyiségünkre, de jelképezi az élő természetet is. Emiatt a képeimen párhuzamosan több üzenetet tudok közvetíteni általuk.

Jellemzően milyen visszajelzéseket kap a munkáival kapcsolatban?

– Mivel alapvetően az élettel és a természetvédelemmel kapcsolatos gondolataim „szebbik” dimenzióját próbálom a képeimen megfogalmazni, többnyire helyeslő, igenlő reakciókat kapok. Úgy tapasztalom, hogy az emberek nem szeretnek szembesülni a (valós) szörnyűségekkel, a negatív vagy figyelmeztető jelenségekkel. Az ilyen munkáimra nem kapok visszajelzést, mintha csak „süket fülekre, vak szemekre” találnék…

Ezért inkább az elérhető és vágyott célt szeretem megmutatni, felkínálni, így sarkallva a pozitív cselekvésre. Lehet, hogy nem lesz elég…

Úgy tűnik, az ember nem csak a teremtett környezetét pusztítja – a megfogant életnek is egyre kisebb az értéke. Alkotásaiban megjelenik a magzati élet védelme is. Hogyan jutott el ehhez a művészek által nem túl „felkapott” a témához?

Még gimnazista koromban láttam a „Néma sikoly” című dokumentumfilmet – ami nagyon megrázó és meghatározó emlék maradt számomra. Később aztán férjhez mentem, négy gyermekünk született. Az anyaság egy nagyon mély, az életemnek alapjaiban értelmet adó élményt jelentett számomra; a magzat, illetve a baba mint téma emiatt jelent meg a festészetemben.

Érdekes módon a festészettel csak viszonylag későn – a restaurátori alapszakmám és a tanítás mellett – kezdtem el foglalkozni, amikor a gyermekeim már nagyobbak lettek.

A magzat- és kisbaba-téma gyakorlatilag a kezdetektől fogva jelen van a képeimen.

Legelső festményem is az anya és a gyermek meghitt kapcsolatát ábrázolja. A magzatvédelem témáját én a harmonikus anya-gyermek kapcsolat irányából közelítettem meg. Óriási ajándéknak éltem meg, hogy anya lehetek, és mind a mai napig csodának tartom egy kis gyermeki élet megfoganását, kifejlődését. Emlékszem, milyen meghatódottan, leírhatatlan örömmel hallgattam az első terhességi vizsgálatok során a kisbabáim feldobbanó szívhangját!

– Az anyaság sok mindenben megerősítette?

Igen, de sosem volt kérdés számomra, hogy az élet a fogantatással kezdődik. 2015-ben festettem is erről egy képet „Elkezdődött…!” címmel. Más kérdés, hogy volt olyan kiállítás, ahol ez a kép nem szerepelhetett, mert éppen az egyház egyik képviselője levetette a kiállítótér faláról…

Tremmel-Hudik Katalin: 16. hét, 2015.

Találkoztam egy svéd fotós, Lennart Nilsson képeivel, aki magzatokról készített csodálatos felvételeket. Az egyik ilyen fényképe alapján készítettem egy tizenhat hetes magzatot ábrázoló, hatalmas, 100×100 cm-es festményt. Az extrém nagyítással, a nagy mérettel szerettem volna felhívni a figyelmet az apró, törékeny életre. Jól látható, hogy már kifejlődtek a kis kezei, lábai, majd’ minden testrésze.

– Munkáiban az élet elveszítésének mérhetetlen fájdalma is megjelenik. Mi ennek az oka?

– A magzat spontán elvesztése miatti fájdalommal a barátaim körében szembesültem. Elég empatikusnak gondolom magam, de mindig azt érzékeltem, hogy közel sem tudom átélni azt a kínt, amit számukra a kisbabájuk halála okozott. A sokadik ilyen történet hallatán azt éreztem, hogy meg kell rajzoljam, mit éreztem ezekkel a kis eltávozott lelkekkel kapcsolatosan:

hogy bár e földi világból kiszakadtak, odafönn várja őket egy békés és boldog, szerető hely.

Tremmel-Hudik Katalin: A látható Láthatatlan 2020.

Éppen pár héttel ezelőtt újra előjött bennem ez a téma, meg is festettem – ezúttal színes változatban. A fekete-fehér grafikának drámaibb a hangvétele – ez a színes, festett akvarell viszont, úgy vélem, inkább bizakodásra ad lehetőséget.

Miután közzétettem, azt érzékeltem, hogy sokaknak adott vigaszt ez a képem. Általában pozitív visszajelzéseket kapok az „életigenlő” képeimre. Ha csak ennyit tudok tenni, már megérte.

Él bennem egy ősi kép egy szebb, élhetőbb világról, mely felsejlik a festményeimen is. Hiszek benne, hogy elsősorban az életünk örömet adó, szép és jó oldalát kell láttatnom. Bár néha reménytelennek tűnik egy helyzet, mindig meg lehet találni benne a gyümölcsöző részt. Persze mondják, hogy nekünk keresztényeknek könnyű, mert nekünk itt van a remény, meg a hit – és természetesen a szeretet.

 

Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása: Tremmel-Hudik Katalin festménye:  „Legyen nekem a te igéd szerint!”, 2018.

Minden kor másképpen élte meg vallásosságát a művészetekben

A természethez csupán haszonélvezeti jogunk van, nem tulajdonjogunk

 

Teremtésvédelmi szakember: Szükség van ökológiai megtérésre is!