Rita Agnese Petrozzi, akit sokan csak egyszerűen Elvira nővérnek hívnak, a hetvenes évek közepén egy belső hívásnak engedelmeskedve a család megtartó közegét nélkülöző fiataloknak szentelte életét: 1983. július 16-án az észak-olaszországi Saluzzóban megalapította a Cenacolo Közösséget. A ma már tizennyolc országban jelenlévő magántársulás sok ezer rászorulót, sok megpróbáltatást átélt fiatalt fogad be. Nem pusztán egy szociális jótékonysági intézményről van szó: a közösségben a hitet élik meg közösen, engedve Isten irgalmas, átölelő szeretetének. Elvira anya a legtrendibb módszereket is beveti, hogy a szélesre tárt kapukon át a fiatalok közelebb kerülhessenek az elfogyasztott „pótszerek” helyett a valódi boldogsághoz. A zenének és a táncnak is nagy szerepe van ebben a szolgálatban.
Elvira anya „Az ölelés” című könyvében számol be arról, hogy a zene és a táncos bulik ugyanúgy eszközök lehetnek Isten kezében, mint bárki máséban. Az általa elindított, minden hónap első szombatján megrendezett „alternatív diszkó” vonzotta a fiatalokat, ha másért nem, csak hogy megnézzék, mi is lehet ez az egész.
„Kinyitottuk a kapukat
mindazon fiatalok előtt, akik igazi örömben eltöltött estére vágytak, egyfajta alternatív diszkóra, ahonnan reményt, mosolyt, szeretetet, barátságot, örömteli együttlétet, egymásban való hitet vihettek haza” – meséli a nővér, akit a kezdeményezése miatt kezdetben őrültnek néztek a környezetében.
Ő mégis kitartott a hang mellett, amely arra hívta, hogy szeretetet, zenét, táncot, örömet és nem utolsósorban hitet adjanak a fiatalok számára. Mindezt meghatározott keretek között: este kilenctől szigorúan hajnali kettőig. Az éjfélkor kezdődő szentmise és a buliba érekző eucahrisztikus Jézus jelenléte megérinti a sok esetben a drogban, alkoholban boldogságot kereső fiatalokat.
hirdetésBetöltődik az űr az Úrral.
„Egy bizonyos idő után megérkezik a Vendég, a legjobb Barát mindnyájunk hallgatag ámulatától övezve” – osztja meg tapasztalatait Elvira anya. Hozzáteszi: „mindnyájan elkezdik spontán imákkal dicsőíteni az Urat, hálát adnak neki; utána pedig az imádás percei következnek teljes csendben, amikor megérezzük annak szükségét, hogy ő belénk lásson. Azt szeretnénk mondani a fiataloknak: „Vannak olyan tapasztalatok, amelyekkel nem vagytok képesek szembenézni Jézus nélkül. Engedjétek, hogy
ő belétek lásson!”
A zenés, táncos, alternatív diszkós alkalmakra rengeteg fiatal érkezik, sokan eleinte csak kíváncsiságból, fülbevalóval, hosszú hajjal. Elvira anya teljes hittel vallja: „aki Krisztusban van, új teremtménnyé lett!”
Elvira anya. Fotó „Az ölelés” című könyv címlapjáról: Comunitá Cenacolo, Daniele Calisesi, 2013.
„Én csak egy szegény, egyszerű nő vagyok, akit az irgalmas Isten arra hívott, hogy hajoljak le a mai fiatalok sebeihez. Nincs sem tanultságom, sem műveltségem ahhoz, hogy mélyenszántó és nagyívű beszédet tartsak, de nagy öröm tölt el, amiért igazán tanúsíthatom, hogy én vagyok az első, aki csodálkozik mindazon, ami a mai napig végbement – lépésről lépésre – közösségünk életében. Hogyan találhattam volna ki én egy ilyen történetet? Én vagyok az első, aki ámulva-bámulva nézem, és örülök, hogy élő részese lehetek. Minden anélkül történt, hogy én észrevettem volna, fejest ugrottam Isten irgalmasságába, nekigyürkőztem, hogy
szeressek, szeressek, szeressek… és szolgáljak!”
– írja könyvében Elvira nővér.
Forrás: Elvira anya: Az ölelés, Szent István Társulat, 2016.
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
További olvasásra ajánlott írásunk:
Tanyasi diszkótól indult, keresztény zenei fesztivál lett belőle – Valaczka János a Vasárnapnak
