– Mikor, miért származott el a családod Magyarországról Clevelandbe, miért fontos számotokra a magyar értékek őrzése generációk óta?

– A szüleim még Magyarországon házasodtak össze 1956 májusában. Miután édesapám húga – aki mentős nővér volt – a harcokban elesett, elhatározták, hogy elhagyják Magyarországot. Édesapám, mivel már látta, hogy az országunkat a 20. század során kétszer lerohanták az oroszok, inkább útnak indult… Így kerültek Amerikába, én már itt láttam meg a napvilágot. 

A magyar értékek őrzése azért fontos számunkra, mert részei vagyunk egy közösségnek. Büszkén hirdetem a népem múltját és őrzöm hagyományainkat. Amerikában a magyarok körülbelül 6 százaléka őrzi meg a nyelvet. Tény, hogy kihívás anyanyelvünket megtartani, hiszen egy hasonlattal élve olyan az amerikai magyar, mint a kárpátaljai, felvidéki, délvidéki, vajdasági, vagy erdélyi. 

Meg kell dolgozni a magyarságért azoknak, akik külhoniak, és azoknak is, akik valahol a diaszpórában élnek. 

– Számodra fontos a clevelandi magyarság múltjának megörökítése, több könyved jelent már meg ezzel kapcsolatban. Mit jelent számodra magyarnak lenni?

– Fontos, hogy ismerjük azt a közösséget, amelynek részei vagyunk, tudnunk kell, hogy az honnan eredt, hogy milyen utat járt be. Az egyik legnagyobb meglepetést számomra a kutatásaim során az adta, ahogy egyik-másik generáció jellemezte egy korábbi vagy későbbi bevándorlási hullám magyarjainak tetteit. Érdekes volt olvasni az úgynevezett „amerikás magyarok” (vagyis a századforduló körül kiérkezett, templomépítő magyarok) jellemzéseit az ’56-os magyarokról. A régiek szemében frissen érkezettek nem illeszkedtek be a közösségbe és nem azonosultak a szokásokkal. Ironikus az is, hogy az ’56-osok ugyanúgy tekintenek az utánuk kivándorolt magyarokra, éppen úgy jellemzik őket, mint annak idején őket a már kint élők.

hirdetés

A tanulság az, hogy mindegyik generációnak kell valami újat építenie és fel kell fedezze, hogy mik azok az értékek, amiket érdemes átadni a jövő nemzedéknek. Ebben

a folyamatos, értéket átörökítő, de rendszeresen megújuló körforgásban fejlődnek a közösségek. 

EME (Egyesült Magyar Egyletek) tisztikara 2018. Fotó: Bocskai Rádió

– A fentieken túl milyen kihívásokkal találkozol a közösségépítésben?

–  A nyelvi nehézségek meghatározók, hiszen itt mindenki szabadon dönt arról, hogy ápolja eredeti gyökereit – anyanyelvét -, vagy asszimilálódik.

Tudatos döntés kell ahhoz, hogy őrizzük magyar hagyományainkat. 

Nem könnyű ez, miközben az iskolában, a munkahelyen, bevásárlásnál csak angolul beszélhetsz és csak angol szót hallasz. Tenni kell érte, hogy legyen egy közösség, ahol magyarul szólhatsz, ahol magyarul megértenek. Ezen túlmenően a többi nehézség szeretettel és megértéssel áthidalható. 

– Az amerikai magyarság körében egyfajta „bázisnak” számítasz családoddal együtt a hagyományőrzés, a cserkészet, a magyar keresztény gyökerek ápolása és a család értékeinek őrzése terén. A közösségépítés átszövi az életed. Milyen kegyelmeket élsz meg ezekben a szolgálatokban?

– Azt mondhatom, hogy a fő kegyelmi ajándékot a vallási közösségen keresztül kaptam. Érdekesen alakult az életem, hiszen reformátusnak kereszteltek, de katolikus iskolába küldtek a szüleim, így lehetőségem volt mindkét felekezetből az értékeket összegyűjteni.

A közösségi szolgálat révén betekintést kapok az adventista, a baptista, az evangélikus hitéletbe is, illetve az amerikai hétköznapokban ugyanúgy alkalmam nyílt muzulmán, zsidó vagy más vallású emberek megismerésére is.

Vallom, hogy az igazi keresztény elfogadja a másik vallású embert, nem fél tőle, hanem az értéket látja benne.

Úgy látom, ez az igazi kegyelem! Különbözőek vagyunk, akár a magyar közösségeket tekintve is, hiszen Clevelandben van cserkész közösség, kultúrkert, múzeum, több egyházi közösség és más magyar vonatkozású egyesület. Mindegyik mást tekint fontosnak, de ha azt nézzük, hogy mi köt bennünket össze, akkor máris mindenki javát szolgálják a különbözőségek. Ugyanez érvényes a nagyobb léptékeknél is: különböző nemzetek, vallások vannak a földön, de ha az ember nem azt nézi, ami elválaszt, hanem azt ami összeköt – az emberséget, a hitet –, akkor hatékonyabb az együttműködés.

– Az Egyesült Magyar Egyletek, az EME elnökeként hogyan látod: milyen nézeteltérések merülhetnek fel a közösségek között és hogyan lehet ezeket áthidalni?

– Problémát jelent, ha mások a kiindulópontok. Vannak olyanok, akiknek a nyelv őrzése kiemelten fontos, és lenézik azokat, akiknek bár fontos a magyar kultúra, de csak törik az anyanyelvet. Uttóbiaknak legtöbb esetben szándékukon kívül nem megy úgy a magyar nyelv – mert mondjuk a szüleik nem tanították őket magyarul -, de ettől függetlenül magyarnak érzik magukat. Vannak politikai és más nézetbeli különbségek is a közösségen belül. Ezeket áthidalni igazi kihívás.

A clevelandi közösségben azt keressük, ami összeköt és nem azt, ami szétválaszt.

A clevelandi magyarság esetében hat különböző bevándorlási hullám képviselőiről beszélünk (az „óamerikások”; a DP-s – Displaiced Persons – generáció, akik a háború után előbb menekülttáborokban voltak, majd az ’50-es években érkeztek Amerikába; az ’56-osok; a ’60-’70-es évek gazdasági kivándorlói; és azok, akik a ’90-es és 2000-es években, illetve akik napjainkban érkeznek), de vannak a nyelvtudás, a műveltség, az értékrendszer és más szegmensek mentén is különbözőségek. Ők együtt egy nagyon változatos közösséget alkotnak. 

Az érdemrend átadása Dr. Bencsik Zita chicagoi főkonzul által 2017. Fotó: Bocskai Rádió

– A magyar érdemrend ezüstkeresztjével tüntetett ki néhány éve Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Milyen érzés az érdemrend birtokosának lenni, ösztönöz-e az új célok tekintetében?

– Gyermekkoromból emlékszem, hogy a bálokon az idősek mindig kitűzték a szmokingjukra a kitüntetéseiket. A bátyáim azt gondolták, megviccelik őket, és a sportérmeiket mind kitették a szmokingjukra. Felnőve már látom az értékét ezeknek a kitüntetéseknek, és tartom, hogy fontos elismernünk, értékelnünk az emberek munkáját. Mindemellett az érdemrend birtoklása számomra –  bármilyen megtisztelő – majdnem kényelmetlen is, hiszen mások is rengeteg munkát, időt, tudást fektettek a magyar közösség szolgálatába, nem csak én. De értékelem és jólesik, hogy Magyarországon számon tartják, hogy itt is vannak magyarok. 

A kitüntetések sajátja, hogy azt a felelősséget állítják viselőjük elé, hogy tevékenykedjenek a jövő nemzedékért is. Azt, hogy mi áll előttünk, nem lehet tudni, de az ember továbbra is igyekszik a kötelességeit – a legkisebbtől legnagyobbig – a legjobb tudása szerint végezni. 

– Négygyermekes apaként mit érzel fontosnak továbbörökíteni a jövő generációi számára?

– A feleségemmel idén leszünk 25 éves házasok, és azt tudom mondani, hogy nekünk minden nap ünnep. A családban nem ünnepeljük a születésnapokat sem kirívóan, hanem inkább naponta igyekszünk szeretetben megélni a közösen töltött időt, hiszen

a mindennapi kapcsolat, ami igazán számít. 

Ezt a gyerekeinknek is át próbáljuk adni. Ezen felül a nyelv, a kultúra, hagyományok és a közösség szeretete és aktív szolgálata mindenképpen fontos számunkra. Úgy neveltük a gyermekeinket, hogy számítani lehessen rájuk, hogy betartsák az ígéreteiket. A hitéletben is fontosnak tartottuk, hogy átadjuk: érdemes és kell a lelki dolgokkal foglalkozni. 

A Szentkirályi-Pigniczky család Fotó: Dr. Szentkirályi Endre

– Mit ad a hit ereje a mindennapok során?

– A hit erejét főként a közösségvezetésben látom nagyon erős támasznak, akkor, amikor a különböző értékrendszerek, akaratok ütköznek. A hit tulajdonképpen nem más, mint bizalom abban, amit nem látunk.

Aki fél a másik embertől vagy rosszindulatot feltételez a másikban, az nem igazán hisz.

– Megtanított valamire a koronavírus-járvány miatti bezártság?

– Több dolgot is. Például több időt töltök a családommal, gyakrabban vagyunk együtt a természetben. A természet lelki megnyugvást ad az embernek, erről a mindennapok rohanásában hajlamosak vagyunk elfelejtkezni. Sok esetben nem élvezzük a naplementét, vagy egy sétát a parkban – csak végezzük a dolgunkat. Fontos belegondolni abba is, hogy a maszkot mások iránti felelősségből viseljük – jó megtapasztalni, hogy az embereknek fontos lett az, hogy mi a jó a másiknak. 

Gyöngy-Pethő Krisztina

Kiemelt képünk forrása: youtube.com/Bocskai Rádió