Felgyújtotta saját lányát egy ugandai muszlim férfi

Az apa a fiatal nő keresztény hitre térésén háborodott fel.

Az ugandai Rehema Kyomuhendo egy alkalommal elkísérte apját üzleti útján. A Mbale körzetbe tett utazás során apja testvérénél, Rehema nagynénjénél szálltak meg. A nő otthonában keresztény adás szólt a rádióból, Rehema pedig annak hatására röviddel később felvette édesapja egyik munkatársnőjével a kapcsolatot, akiről tudta, római katolikus.

„Elmagyarázott mindent Krisztusról, a megváltásról, megvallottam bűneimet és elfogadtam Jézust Uramnak és Megváltómnak”– emlékezett vissza Rehema a Morning Star Newsnak.

Később a lány azt is elmondta, hogy keresztségében túlcsordult benne az öröm, nevetett és boldog volt, ezt viszont apja otthon egyáltalán nem tűrte: összeverte a lányát. Ezután a férfi a testvérével, Rehema 45 éves nagynénjével is elkezdett kiabálni, fenyegetőzött, hogy megöli a lányt, mert ő áttérítette.

Mindezek után a férfi egyszerűen felgyújtotta a lányát.

A nagynéni keresztény szomszédjával sietett Rehema megmentésére. Ketten menekítették ki a férfi mellől a lányt, akit kórházba kellett szállítani súlyos égési sérülésekkel.

A jelentések szerint több hónapos kórházi kezelésre szorul, ugyanis lába, hasa, oldala, nyaka és háta is megégett.

Rehema és nagynénje nem tettek feljelentést, mert attól tartanak, a férfi megpróbálná megölni őket.

Uganda népességének körülbelül 85 százaléka keresztény (2014-es felmérések alapján), a lakosságnak csupán 10-13 százaléka muszlim. Legtöbbször az országban élő muszlim kisebbség a forrása a vallásközi feszültségeknek, a keresztényeket sokszor meg is mérgezik. Ugandában kevésbé nyilvánvaló atrocitások történnek, mint például Nigériában – azonban egyre több a fentihez hasonló eset. 

Kiemelt képünk illusztráció, forrása a Gospel Herald.