– A Néprajzi Múzeum jó másfél évtizede foglalkozik a kortárs tárgyak, műagyag termékek gyűjtésével. Miért van erre a szükség, milyen tudományos jelentősége van ezeknek a tárgyaknak?

– A Néprajzi Múzeum 2003-ban indította el a MaDok-programot (a „ma dokumentálása”-ból alkotott mozaikszó), a kortárs társadalmi jelenségek múzeumi – ilyen módon elsősorban a tárgyi világon keresztül történő – dokumentálására. A MaDok programnak csak egy – igaz kiemelt – projektje volt a műanyagkiállítás és a hozzá kapcsolódó kutatás, de a múzeumi jelenkor-kutatás sokkal több a műanyag tárgyak gyűjtésénél. A szinkron jelenségek tanulmányozása nem előzmény nélküli a hazai néprajztudományban, több korszakban is jellemző volt ez a típusú érdeklődés, bár kétségkívül az „archaikumok” keresése, és az eltűnőfélben lévő paraszti kultúra „24. órában” történő dokumentálása volt többnyire meghatározó.

Társadalmi múzeumként izgalmas és fontos terep számunkra a jelenkor, a mai hétköznapi kultúra. Mivel ebben az esetben a kutatás ideje egybeesik a kutatott jelenség idejével, a megfigyelés és a rögzítés teljesebb és információkban gazdagabb lehet.

A múzeumi tárgygyűjtés egyre finomodó módszereinek köszönhetően felértékelődött a tárgyakkal kapcsolatos minél szélesebb körű információk szerepe is. A közvetlenül használatban megfigyelhető vagy használatból begyűjtött tárgyak esetében pedig sokkal több ilyen ismeretet, adatot tudunk rögzíteni. A jelenkor-kutatásról szóló kisfilmünk:

hirdetés

– A mostani kezdeményezésükben karanténtárgyakat, illetve azok fényképeit várják. Honnan jött az ötlet? Karanténtárgyakat fizikailag nem gyűjt múzeumuk?

– A karantén egy új élethelyzet, amelyben mindannyian osztozunk, de amellyel mégis mindenkinek magának kell megbirkóznia.

Egy kollektív állapot ez, számtalan egyedi megéléssel és tapasztalattal.

Úgy gondoltuk, hogy a kortárs jelenségekre érzékeny intézményként ezt az állapotot, helyzetet és időszakot valamilyen módon dokumentálnunk kell. Mivel múzeum vagyunk, a tárgyi világon keresztül próbáljuk ezt megragadni. Nem szerettük volna definiálni, hogy mit értünk karanténtárgy alatt: karanténtárgy bármi lehet, amit a beküldő annak gondol, érez. Csupán annyit kérünk, hogy egy rövid történetben magyarázza el, hogy neki miért éppen az a tárgy karanténtárgy, és hogy mit képvisel számára (védelmet, szabadságot, kreativitást stb.).

A karantén alatt festett sárkányábrázolás, 2020. (Forrás: Néprajzi Múzeum)

Mivel már maga az ötlet is a karantén ideje alatt fogalmazódott meg, egyelőre nem született döntés arról, hogy a beküldött tárgyak közül lesz-e lehetőségünk fizikailag is a gyűjteményünkbe emelni egyes darabokat. Amennyiben igen, úgy erről értesíteni fogjuk a beküldőket.

– Milyen tárgyfotókat küldtek a Néprajzi Múzeumnak?

– Nagy örömünkre rengeteg karanténtárgyat kaptunk és kapunk, ezeket továbbra is várjuk a karantentargyak@neprajz.hu e-mail-címre. Már most nagyon sokszínű a karanténtárgy-gyűjteményünk. Vannak olyan emblematikus tárgytípusok, amelyekre előre számítottunk, ilyenek például a maszkok, a fertőtlenítőszerek vagy a színezők.

De vannak nagyon meglepő és vicces választások is, mint például a „Béla” névre hallgató kovász vagy az aktualitást csúcsra járató operatív törzs tojástartó.

– Tárgyaink, tárgyhasználatunk mennyit árul el rólunk és megváltozott életünkről?

– Számunkra is kérdés, hogy van-e ennek az élethelyzetnek egy sajátos tárgyi kultúrája. A formálódó karanténtárgyak gyűjtemény alapján erre a kérdésre egyértelmű választ nem biztos, hogy fogunk tudni adni, viszont lesz egy alulnézeti, mozaikos képünk arról, hogy hogyan változik meg bizonyos tárgyak szerepe, jelentése egy ilyen helyzetben, hogyan segítenek egyes tárgyak olyan kreatív megoldásokat találni az embereknek, amelyek által a bezártság jobban elviselhetővé válik.

A beküldött karanténtárgyak között rengeteg olyan van, amely valamilyen otthoni alkotómunka eredménye vagy eszköze.

A karanténlétben nem csupán az elektronikai eszközöknek van nagy szerepe, hanem azok tartozékainak is, így például ennek a házi készítésű telefontartónak is, 2020. (Forrás: Néprajzi Múzeum)

– Úgy tűnik, hogy az elektronikus és telekommunikációs eszközök mellett a „hagyományos életmód” is létrejön. Rengeteg kenyér, kalács, házi finomság képeit láthatjuk a közösségi média felületein. Lehetőség van karanténban megélni eleink hagyományait?

– Az online jelenlétet és kapcsolattartást biztosító eszközökkel töltött rengeteg idő mellett számos kreatív, alkotó tevékenység is nagyobb teret kap. A karanténba kényszerülés és az otthoni munkavégzés térnyerése miatt sokan – a szerencsés helyzetben lévők legalábbis – az eddiginél szabadabban oszthatják be idejüket.

A beérkezett karanténtárgyakból is az látszik, hogy a megnövekedett szabadidőt sokan sokféleképpen töltik.

Ez az időbőség részben kedvez a hagyományosabb tevékenységeknek is: pl. előkerülnek régi, gyerekkori játékok, kertészkedésbe, veteményezésbe fogunk, és jobban ráérünk olyan időigényesebb és kreativitást igénylő tevékenységekre is, mint mondjuk a kenyérsütés. A közösségi médiát „elárasztó” kenyér- és kalácsfotók mögött azért ott van az a nagyon praktikus szempont is, hogy a kijárások minimalizálása miatt olyanok is elkezdtek otthon kenyeret sütni, akik korábban minden nap a boltban, pékségben vásárolták.

A család egységét sajnos nem mindenki tudja megélni: rengetegen vannak most egyedül, nekik a legnehezebb.

Annyi azonban elmondható, hogy a karantén jelentette kényszerű megállás talán lelassította egy kicsit a mindennapjainkat, és rávilágított arra is, hogy sokkal több mindent képesek vagyunk otthon, saját erőből előállítani, mint azt korábban gondoltuk. A kérdés csak az, hogy mit tudunk ebből átmenteni a karantén utáni időkre.

 A Néprajzi Múzeum gyűjtőkampányáról itt tudhat meg többet.

Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása a Flickr.com