Még számos középkori lelet bújhat a Budavári Palota alatt

A budai királyi palota ma is az ország legjelentősebb középkori régészeti lelőhelye. Az egykori virágzó királyi udvar emlékeit fel kell tárni, illetve meg kell őrizni a helyszínen. Magyar Károly, a Budapest Történeti Múzeum régésze a Vasárnapnak adott interjújában felhívta a figyelmet, hogy még számos középkori lelet maradhatott a föld alatt.

– Luxemburgi Zsigmondtól kezdve nagy jelentőséggel bírt a reprezentáció a királyi építészetben, művészetben. A magyar királyi palotának volt előképe?

– Úgy vélem, hogy konkrét előképpel nem rendelkezett. Ugyanis egy olyan épületegyüttesről beszélhetünk, ami fokozatosan épült ki, mindig egy kicsit hozzáépítettek. Lehet, hogy egy-egy épületelemnél felmerülhettek előképek, de úgy összességében általános előképről vagy mintaképről nem beszélhetünk. A sokszínűség jellemezte a budai királyi palotát, mivel itt egy úgyszólván folyamatos építkezésről volt szó. Itt nem következett be olyan óriásléptékű, a szinte teljes alaprajzot érintő átépítés, mint mondjuk a krakkói királyi palota esetében történt.

Reneszánsz majolika jegyestál a 15. század végéről. (Fotó: Budapest Történeti Múzeum)

A közvélekedés Mátyás királyhoz köti a budai vár kiépítését. Milyen szerepe volt Luxemburgi Zsigmondnak a palotaépítésben?

– Zsigmond uralkodása ötven évet tett ki, mely nagyon jelentős volt az ország és a budai udvar életében is. Uralkodásának végére a palotaegyüttes alaprajzában úgyszólván már készen állt. Mátyás és Jagello Ulászló ideje alatt már csak a még szabadon maradt területeken építkeztek, illetve a meglévő épületszárnyakat építették át.

Zsigmond volt az egyetlen uralkodó, akinél biztosra tudjuk, hogy nemcsak szerződtetett különböző országokból kőfaragókat, kőműveseket, hanem rajzokat, terveket is szerzett, és személyesen is odafigyelt az építkezésekre. Van egy forrásunk arról, hogy megvásárolt egy, az avignoni pápai palotájáról készül látképet. Korábban pedig a sienai Ospedale della Scalanak a rajzát is elkérte.

Hogy ezeket milyen mértékben és hogyan hasznosította Budán, azt nem tudjuk.

Arról is vannak forrásaink, hogy Zsigmond a francia uralkodótól kért nagyszámú kőművest, akik segítették volna a magyarországi udvari építkezéseket. A válasz szerint a francia király annyi kőművest, amennyit Zsigmond kért, nem tudott adni, mert neki is szüksége volt a munkájukra.

Avignon, pápai palota homlokzata (Forrás: Wikipedia.hu)

Kétségtelen tény, hogy Zsigmond alkalmazott francia kőfaragókat, akik a budai vár területén is dolgozhattak. Egy-egy palotaszárny kialakításánál, mint például talán az úgynevezett Zsigmond-palotánál, ami a polgárváros felé a legreprezentatívabb épület volt egészen a 16. századig, szerepet játszhattak akár a francia kőfaragók is, de ezt nem lehet biztosan tudni.

A helyzetet bonyolítja az a tény, hogy ennek az épületnek az építése elég korán elkezdődött, s a munkák megtekintésére már 1410 körül vendégeket hívott Zsigmond, miközben francia területen ő csak 1416-ban járt.

Tudunk arról is, hogy német kőfaragókat, ácsokat is foglalkoztattak Budán. Következésképpen, elmondhatjuk, hogy többféle hatással számolhatunk egyszerre. Az is elképzelhető, hogy a különböző mesterek különböző részeket alakítottak ki.

Friss-palota rekonstrukciós rajza a 15. században, Gerevich László nyomán.

– A Zsigmond által kért rajzokat, terveket végül felhasználták Budán?

– Egyes feltételezések szerint például a palota nyugati oldalán máig meglévő, vagy a keleti oldal Mátyás-féle „befejezetlen” palota alépítményének (csak ábrázolásról ismert) nagy léptékű, árkádos támpillérei az avignoni pápai palota visszatükröződései, de erre konkrét adatunk sajnos nincs. (A pillérek kora amúgy itt is, ott is vitatott.) Egészen bizonyos, hogy különösen az 1410-es évektől, amikortól kezdve Zsigmondnak nagyon komoly birodalmi ambíciói is voltak, itt egy óriási építkezés zajlott, mely kiterjedésében és formájában is európai léptékű palotát hozott létre, ahol mindenképpen törekedett a nagyság kifejezésére.

A Zsigmond-palota későbbi leírásai alapján tudjuk, hogy egy egészen grandiózus nagyterem volt benne, ami léptékében tényleg az európai elitbe tartozott. Beltere a Westminster Hallhoz és a párizsi Palais de la Cité Grand Salle-jához, vagy a padovai Palazzo della Ragione emeleti díszterméhez hasonló volt.

Mátyás esküvője kapcsán készült erről a nagyteremről leírás: a mérete ezek szerint százszor 25 lépés volt.

Ezt persze nyilván nem kell úgy gondolni, hogy a leírója lelépte ezt, hanem megsaccolta. Ha azt vesszük, hogy egy lépés 70-80 centiméter, akkor 75-80 méter hosszú és 18-20 méter széles terem lehetett, ami tényleg egy rendkívül nagy helyiség volt abban az időben.

A padovai Palazzo della Ragione – akár ilyen is lehetett a középkori budai vár díszterme (Forrás: Wikipedia.com)

Ezt a termet már 1529-ben jelentősen megrongálták, de aztán az 1570-es években az itt tárolt lőpor felrobbant, és gyakorlatilag a teljes épület romba dőlt. A későbbi rajzokon már fel sem tűnik. Az anyagának egy részét a robbanás a palotától északra lévő, a polgári várost és a palotaegyüttest elválasztó száraz árokba lökte. Ennek töredékeit kis részben tárták fel Gerevich Lászlóék annak idején.

A Nemzeti Hauszmann-terv során felmerült annak a lehetősége, hogy itt majd egy hatalmas földalatti bemutatócsarnokot lehet csinálni, s körbejárható lesz a középkori maradványok által határolt terület, ebből azonban, úgy néz ki, nem valósul meg semmi. Számtalan technikai probléma is felmerült, hiszen életbevágó közművek mennek ma át az árkon keresztül. A terület feltárása is több évet venne igénybe, közben pedig az oldalfalait stabilizálni kellene.

Az elvi lehetőség persze továbbra is megvan, úgyhogy egyszer talán majd az utódaink közül valakinek alkalma lesz feltárni a szárazárok ismeretlen részeit. Az ott talált leletanyagok felhasználásával talán majd biztosabb képet tudunk alkotni Zsigmond király ezen épületéről.

– Ha szinte mindent Zsigmond épített, akkor mennyiben volt reneszánsz a Mátyás-kori királyi palota?

– Mátyás ténykedéséről az a képzet él az emberek fejében, hogy uralkodása alatt óriási léptékű reneszánsz építkezéseket hajtott végre Budán, és akkor a palota teljesen a reneszánsz művészet szellemiségében épült át. Ez azonban csak részben igaz. Mátyás, és későbbi utóda, II. Jagello Ulászló uralkodása idején a reneszánsz építészet mellett még mindig ott élt a késő gótika, csak bizonyos részeket építettek át reneszánsz stílusban.

Mátyással kapcsolatban azt szokták feltételezni, hogy reneszánsz építkezéseinek egyik mintaképe a kortárs urbinói herceg, Federico da Montafeltro palotája volt. Ugyanakkor tudjuk, hogy firenzei építészek, illetve fafaragók is dolgoztak Budán. Hogy ezeknek milyen pontosabb hatása volt, pusztán a látképek és alapfalak alapján nem tudjuk eldönteni.

Reneszánsz oroszlánfejek a 15. század végéről (Fotó: Budapest Történeti Múzeum)

– Épületmaradványokról beszélünk, de tudjuk esetleg, hogy milyen lehetett a középkori palota belseje?

– A Mátyás-féle reneszánsz palotából semmi sem maradt ránk az eredeti helyén. A palota berendezései közül a bútorok teljesen elpusztultak. Régészként akkor van szerencsénk, ha az egykori helyiségekben kőkeretes ajtók voltak, mert akkor van reményünk arra, hogy azok maradványai előkerülhetnek.

Ilyen tekintetben viszonylag szerencsések vagyunk: szórványként igen nagy mennyiségű kőmaradvány maradt feltöltésekben vagy befalazva.

Mindössze ezek a leletek adhatnak a helyiségek belső berendezéséhez valamilyen támpontot. A leírásokból ismert intarziás ajtókból, a kazettás mennyezetekből semmi nem maradt meg.

Továbbá nagyon fontos számunkra a kerámiaanyag, ami kevésbé pusztult el. Kiemelt jelentőségük van a kályhacsempéknek, mert más régészeti anyagokhoz képest nagyon jól keltezhetőek. A cserépkályhák „divatja” az 1340-es 1350-es években terjedt el Magyarországon, elsősorban az Anjou királyi udvarban. Az uralkodók reprezentálni akarták magukat, így a kályhákra jellemző volt a címeres díszítettség, melyek sokat segítenek a keltezésben.

A palota enteriőrjeinek elemei közül a cserépkályhák azok, melyek a legjobban helyreállíthatóak.

 

Kályhacsempe lovagábrázolással a 15. század második feléből (Fotó: Budapest Történeti Múzeum)

Sok más tekintetben viszont – éppen a bútorok tekintetében – csak analógiákra tudunk támaszkodni. Egészen kivételesen szerencsés, hogy Mátyás trónkárpitja megmaradt két részletben is: egy eredetiben, egy pedig átalakítva miseruhának. A kincstár anyagából is itt-ott megmaradhattak egyes dolgok. Mátyás Corvinái közül is viszonylag meglepően sok megmaradt, az eredetileg kétezer, kétezer-ötszázra becsült könyvből 216 Corvina maradt meg, melynek többsége külföldi tulajdonban van.

Kazettás mennyezet töredéke puttófejekkel a 15. második feléből (Forrás: Budapest Történeti Múzeum)

Az ásatások során egy-egy fémtárggyal, padlótéglával ugyancsak találkozhatunk, amelyek nagyon érdekesek. A díszesebb majolika változatai már Mátyás uralkodásához köthetőek. Mátyás udvara volt az egyik első, ahol a majolika padlócsempe feltűnt. A budai királyi palotában nagy gazdagságban, különböző formákban és variációkban jelentek meg. A régészet ezekre a tárgytípusokra számolhat.

Minden más megsemmisült, elkallódott az évszázadok alatt.

Néha egészen szerencsés körülmények között előkerülhet egy-két unikális tárgy a feltárásaink során: a Szent György téri feltárásokon például munkatársunk, Nyékhelyi Dorottya régész munkája nyomán került elő egy feltöltött kútból egy sáros rongycsomó.

Amikor a restaurátorok megszabadították a sártól a textilt, akkor kiderült, hogy egy Anjou-kori falikárpit maradványa!

 

Egy budavári kútban talált Anjou-magyar címeres kárpit a 14. századból (Budapest Történeti Múzeum)

Egészen döbbenetes módon őrződött meg az évszázadok alatt. Eredetileg nyilvánvalóan a királyi palotához tartozott. Elvileg találhatnánk még falfestmény-töredékeket, de sajnos erre nem nagyon volt példa. 1974-ig, amíg a nagy gótikus szoborlelet elő nem került, addig igazándiból csak két-három szobortöredék volt a királyi palotából, melyből nem igazán lehetett lemérni azok művészeti súlyát. Ez a szoborlelet rendkívül összetett, művészettörténeti szempontból komplex alkotáscsoport teljesen újraírta a középkoros magyar művészettörténet gótikus szobrászatra vonatkozó korábbi ismereteit.

Kellőképpen nem ment át a köztudatba az a tény, hogy a budai királyi vár mind a mai napig az ország legjelentősebb középkori régészeti lelőhelye.

Ugyan rendkívül nagymértékű régészeti munkák folytak itt a második világháború után, de még mindig iszonyúan sok részlet van, ami kutatatlan. Néha ezek nem túl nagy területek, de fontosak. Egy-egy apró helyszín is nagyon fontos anyaggal tud a várostörténet, a középkori palota élete szempontjából újat nyújtani.

Ebből kifolyólag elég gyakran konfliktushelyzet is kialakul, mert a beruházók, legyenek azok kicsik vagy nagyok, vagy akár maga az állam, nem érti meg, hogy miért ragaszkodunk foggal-körömmel minden négyzetméternek a régészeti kutatásához. Ahol korábban voltak, gyakran ott se mentek el teljesen az altalajig, így tehát ott is, még utólagosan is lehet érintetlen leletet, sőt építészeti maradványt találni. Ezért van az, hogy itt a budai várban, és persze még a főváros jó néhány pontján szükség van a folyamatos régészeti felügyeletre és szükség szerint a régészeti beavatkozásra, szakszerű feltárásra.

Rendkívül fontos, hogy a hányatott sorsú, erősen lepusztult középkori budai palota minél több építészeti maradványa legyen és maradjon látható, és ne takarja vagy pusztítsa el semmilyen modern építkezés!

Magyar Károllyal készült első interjúnk itt olvasható.

Tóth Gábor

 

Kiemelt képünkön kályhacsempe látható Mátyás király trónoló alakjával. A 15. század utolsó negyede, részlet. (Forrás: Budapest Történeti Múzeum)

Tudásunk a középkori budai királyi palotáról mindig töredékes marad – vezető régész a Vasárnapnak

Vajon tényleg igazságos volt Mátyás király?

Csodálatos lehetett a középkori Magyarország! – Prokopp Mária a Vasárnapnak

A magyar régészeti misszió nem hagyta el a háború sújtotta Szíriát – Major Balázs a Vasárnapnak

Poros kövek őrzik a magyar középkor elfeledett titkait

Középkori emlékeink háromszáz évig tartó pusztulása – a Mátyás Múzeum igazgatója a Vasárnapnak

Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak