Tudásunk a középkori budai királyi palotáról mindig töredékes marad – vezető régész a Vasárnapnak

Magyar Károly, a BTM régésze mesélt közös örökségünkről a Vasárnapnak.

Magyar Károly, a Budapest Történeti Múzeum régésze a hosszú évtizedek óta a Budai Királyi Palotában zajló ásatásokért felel. A középkori palota épületegyüttesének és erődítésrendszerének történetéről kérdeztük. Interjúnkat két részletben közöljük.

– A budavári palota feltárása szorosan kapcsolódik a második világháború pusztításához. Hogyan és mikor kezdődtek meg a régészeti feltárások?

– Valóban az a furcsa helyzet állt elő, hogy ez a történelmi kataklizma adott lehetőséget arra, hogy az addig jórészt csak az írásos feljegyzésekből és ábrázolásokból ismert középkori budavári királyi palota maradványai „szabályos”, tudományosan megalapozott régészeti ásatások során napvilágra kerülhessenek. A századfordulós palotabővítés során előbukkant építészeti maradványokat legfeljebb felmérték, sőt, egyes részleteket, leleteket meg is őriztek, de az összefüggésekre nem fordítottak különösebb figyelmet.

Magyar Károly, a Budapest Történeti Múzeum vezető régésze (Fotó: Tóth Gábor)

A királyi palota helyreállítása 1948-ban úgy indult, hogy ide költözik majd a kommunista Párt és az állam központja, sőt, maga Rákosi Mátyás is. A Történeti Múzeum akkori igazgatója a régész Gerevich László volt, akinek sikerült elérnie, hogy párhuzamosan a helyreállítási munkálatokkal régészeti feltárásokra is sor kerülhessen. Nem volt könnyű helyzetben, de nagy nehézségek árán sikerült kivívnia, hogy 4-5 éven keresztül viszonylag nagy létszámú ásatási csapattal intenzív feltárási munkát végezhettek. Ugyanakkor ezek a feltárások teljes egészében ki voltak szolgáltatva a helyreállítási munkálatoknak. Nagyon gyakran leállították a megkezdett ásatásokat, így a feltárások számos területen csak részben valósulhattak meg.

A budavári palota következő feltárója Zolnay László volt, aki az 1960-as évek végétől vezetett ásatásokat. Az ő nevéhez kötődik többek között a gótikus szoboregyüttes megtalálása is 1974-ben. Én magam is mellette kezdtem a pályafutásomat 1982-ben. Zolnay halála után, 1986-tól átvettem a budavári királyi palota feltárásainak irányítását. Azóta munkám, szakmai életutam a várhoz és azon belül is elsősorban a királyi palotához köt.

Dr. Zolnay László régész bemutatja a Budavári Palota előtti ásatás során előkerült Zsigmond-kori szobrokat, 1974. (Forrás: Fortepan.hu)

– Az elmúlt három és fél évtized munkája után milyen képet rajzolhatunk a középkori budai palotáról?

– Gerevich László ásatása eredményeinek tudományos összegzése 1966-ban jelent meg A budai vár feltárása címmel. Munkája a mai napig alapmű, melyet mi szinte Bibliaként forgatunk. Természetesen ma már számos részletet másként látunk, de összességében egy jól sikerült, időtálló, sőt, mintaadó mű. Gerevich feltáró munkája – ahogy már említettem – a palota helyreállításához kötődött, és ennek következtében alapvetően az egykori királyi palotának a központi részére fókuszált: a lakószárnyakra, a palotaszárnyakra. Sokkal kisebb figyelem fordítódott az erődítésekre, a kerítőfalakra. Ennek következtében például a palota északi előudvara (ennek egy része ma a Hunyadi-udvar) és számos más udvar szinte teljesen feltáratlan maradt. Épp az előbbi helyszín volt az, ahol Zolnay aztán az említett szobrokat feltárta. Az azóta folytatott ásatások is elsősorban ezeken a helyszíneken zajlottak.

Zsigmond király korából származó szobortorzó, mely 1974-ben került elő. (Forrás: Fortepan.hu)

A keleti oldalon, a Várkertbazár felújítása során az Öntőház udvaron 12-14, míg a túloldalon, a Csikós udvar területén végül már 16-20 méteres mélységig kellett leásni, hogy elérhetők legyenek a feltöltési rétegek, illetve a várfalak alja. Ezek a kutatások számos olyan adattal szolgáltak, amiket korábban nem ismertünk.

Kiderült, hogy az erődrendszert úgy építették, – a keleti és a nyugati oldalon egyaránt – hogy felemelték a várfalakat, és a mögöttük lévő területet szándékosan feltöltötték.

Ebbe a feltöltésbe pedig rengeteg régészeti anyag került a palota korábbi építő- és egyéb használati anyagaiból. Mindezek segítségével mára már sokkal jobban érthetővé vált, hogy hogyan épült ki a királyi palota körül a védőrendszer.

– Ezek szerint már a középkorban feltöltötték a falak mögötti területeket?

– Pontosan így van, ráadásul, úgy tűnik, ez a feltöltés igen hamar megkezdődött. A keleti oldalon az építés úgy ment, hogy megépítették egy szintig a falat, és mögötte teraszosan feltöltötték, aztán így haladtak feljebb és feljebb. A régészeti feltárás során láthatóvá vált, hogy folyamatos volt a feltöltés, tehát eleve így tervezték a falakat.

Ezzel az építési technikával egy rendkívül masszív falazatot építettek ki, melyek két és fél, nem egyszer három méter vastagok voltak.

Akkor ez az erődítés igen korszerűnek számított, azonban a későbbi évszázadokban, a tűzfegyverek elterjedésével igen sokat vesztettek jelentőségükből. Ma már nehéz elképzelni, hogy milyen pusztító is lehetett akkor egy várostrom. Régészként volt lehetőségem megtapasztalni egy-egy egészen megdöbbentő dolgot: A Szent György tér dél-nyugati sarkánál, egy viszonylag kis felületen leástunk, és megtaláltuk a késő középkori városfal koronáját, ami egy méter körüli vastagságú volt.

A mögötte lévő feltöltésben száznál több vas ágyúgolyót találtunk!

És ezek között volt olyan, amelynél nyomon lehetett követni, hogy akárcsak egy üstökös, csóvát húzva hogyan törte át a várfalat. A várfal kőporos törmeléke végigcsatornázódott a feltöltésben a várfal mögött. A falat átszakító ágyúgolyók majd’ másfél-két méterig befúródtak a feltöltésbe.

Erhardt Schön nürnbergi művész fametszete 1542 (részlet) (Forrás: mek.oszk.hu)

– Számos ostroma volt a budai várnak. Ennyi pusztítás és újjáépítés mellett mennyire lehet rekonstruálni a különböző korok palotáit? Lehetséges a meglévő leletekből megismerni az egykori épületeket, vagy be kell érni azzal, hogy mindig töredékes marad a tudás?

– Az utóbbiról van szó. A budai királyi palota sajátságos helyzetben van, ellentétben a környékünkön lévő nagyobb hercegi vagy királyi palotákkal, melyek állnak: ilyen például bécsi a Hofburg magja, a prágai Pražsky hrad vagy éppen a krakkói királyi vár, a Wawel. Ezek az épületegyüttesek szerencsésebbek voltak, mint a magyarországiak. Ott többnyire gyakorlatilag három-négy emelet magasságban megmaradtak az eredeti épületek. Természetesen ezeket később átépítették, köpenyezték, de régészeti feltárásokat és falkutatásokat lehet csinálni, mint ahogy csináltak is a legtöbb helyen.

Nálunk viszont másképpen történt: a török csapatok legyőzése után a királyi palotának még számos maradványa egy-két emelet magasan állt, bár tény, hogy a palota épületei erősen romosak voltak. Ugyanakkor ezek a maradványok még részlegesen talán helyreállíthatók lehettek volna, ha lett volna erre igény és akart. III. Károly uralkodása alatt azonban úgy döntöttek, hogy egy teljesen új palotát építenek.

(1) A középkori királyi palota helyére épült új palota a 18. század végén. (Forrás: Budapest Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum)

Ez pedig azonban azzal járt, hogy a középkori épületegyüttes romjait teljesen elbontották.

A lebontott épület maradványait részben az erődítésekhez, a várfalak újjáépítéséhez használták fel, a kevésbé használható törmeléket és szemetet pedig a várfalak mögötti területre szórták.

Ezzel gyakorlatilag teraszszerűen teljesen feltöltötték a királyi palotát körülvevő udvarokat. A teraszírozás által jóval nagyobb felületet tettek beépíthetővé a budai várhegyen, ugyanakkor ez azzal is járt, hogy a hegy fennsíkján gyakorlatilag nagyjából a sziklaszintig leborotválták az ott állt épületeket.

Viszont azokat az építményeket, amik a hegy lejtőjén voltak a várfalak mögött, feltöltötték, és ez megvédte őket. Ma ezekből lehet látni részlegesen helyreállítva több helyiséget.

Ilyen pl. a gótikus terem („lovagterem”) és pincéje, a nyugati pincehelyiségek („börtön”) és a kápolna alsó tere. Ezek a ’60-as évek helyreállítása nyomán jöttek így létre. Az erődítések néhány pontját is kiegészítették, ilyen például a Buzogánytorony, a Rondella stb. Ennyivel kell beérnünk.

– Hogyan lehet a talált leletekből a középkori palota romjait megszólaltatni?

– Régészként azt tudjuk tenni, hogy összehasonlítjuk a talált in situ építészeti maradványokat, kőfaragványokat, amik szanaszéjjel szóródtak a területen, vagy melyek a falakból lettek kibontva. Továbbá mindezeket összevetjük azokkal a képi forrásokkal, amik rendelkezésünkre állnak a 15. század végétől. Ebből a korból mindösszesen egy ábrázolást ismerünk a Duna felől, az viszont meglepően pontos. Mintegy hetven évvel későbbről, 1541-ből a nyugati oldalról is ismert egy ugyancsak meglehetősen pontos metszett.

A török korból és különösen annak vége felé, az 1684-es és 1686-os ostromok idejéből egyre több ábrázolásunk maradt fent a budai várról. Ezeket használva vissza tudjuk követni a középkori királyi palota fokozatos pusztulását, de következtetni tudunk a különböző korábbi állapotokra is. Ezek együttes felhasználása alapján lehetett, illetve lehet virtuális rekonstrukciókat készíteni. Fontos azonban megjegyezni, hogy legtöbbször számos variáció képzelhető el!

Ferdinánd-kapu és a Buzogánytorony, jobbra a Déli nagy rondella, 1970-ben. (Forrás: Fortepan.hu)

– A háború után a palota több része „visszakapta” a középkori részeit. Hogyan lehetett rekonstruálni azokat?

– A rekonstrukciók elsőként mindig rajzban, az eredeti részleteket kiegészítve készültek el. A kor kiváló műemlékes építésze, Gerő László volt az, aki az új, ma is látható helyreállítások terveit létrehozta. Ez máig mintaadó kellene, hogy legyen a műemléki építészek számára, mert általában nagyon visszafogott helyreállításokat alkalmazott.

Csak annyit állított vissza az esetek többségében, ami valóban hitelesen helyreállítható volt.

Nagyon decens módon állított helyre számtalan dolgot: nem ragozta túl a dolgokat, a nagy formákat adta vissza, illetve azt, ami a forrásokból pontosan kiolvasható volt. Nem akart olyat megalkotni, melyet a tudományos eredmények, a régészet, a művészettörténet, illetve az építészettörténet nem igazoltak egyértelműen.

Ez az alázatos szemlélet sajnálatos módon mára némileg megváltozott, olykor olyan szintű helyreállításokat várnak el az építtetők, amelyek tudományosan nem igazolhatók.

A budavári királyi palota esetében is gyakorta ki kell, hogy mondjuk: nem tudjuk, hogy miként nézett ki ez vagy az a középkori épület. Számos esetben még egyetlen egy képi forrás sincs róluk. Leszámítva az alapszintű kiegészítéseket, konzerválásokat, a legtöbb esetben sajnos csak a fantázia segítségével lehetne újraépíteni a középkori épületeket, de ezzel a megközelítéssel én már nem nagyon tudok azonosulni. Meglehet, ezzel a szemléletemmel én már ódivatúnak számítok, de ezt tudatosan vállalom is.

Magyar Károllyal készített interjúnk a jövő héten folytatódik!

Tóth Gábor

 

Kiemelt képünk forrása: Schedel-krónika 

Vajon tényleg igazságos volt Mátyás király?

Csodálatos lehetett a középkori Magyarország! – Prokopp Mária a Vasárnapnak

A magyar régészeti misszió nem hagyta el a háború sújtotta Szíriát – Major Balázs a Vasárnapnak

Poros kövek őrzik a magyar középkor elfeledett titkait

Középkori emlékeink háromszáz évig tartó pusztulása – a Mátyás Múzeum igazgatója a Vasárnapnak

Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak

Iratkozzon fel hírlevelünkre