„Jótékony hatással is lehet az oktatásra a koronavírus-járvány” – Szőnyi Zsuzsanna a Vasárnapnak

Úgy tűnik, a koronavírus-járvány felgyorsította az időt az oktatásban. Egyetlen villanás alatt megérkezett a jövő: a korábban főként baráti vagy rokoni kapcsolattartásra használt digitális eszközök, a Viber, a YouTube, a Facebook mostantól tanulási időben is folyamatosan jelen vannak, hosszas csetelésekkel, videónézésekkel és élőzésekkel telik meg a virtuális osztályterem. Örüljünk-e vagy sem? Játékosabbá válik a tanulás, vagy elkomorodik a szabadidő? Milyen veszélyekkel kell számolnunk? Hogyan hat a digitális tanrend bevezetése a tanár-diák, illetve a diák és diák közötti kapcsolatokra, miként befolyásolhatja az osztályközösség működését? Szőnyi Zsuzsannával („Zsénivel"), az informatika tagozatos Megyeri Úti Általános Iskola informatika-matematika-rajz szakos tanárával beszélgettünk.

– Meglepett az iskolabezárás híre?

– Meglepett, egyáltalán nem számítottam rá, és amennyire tudom, mások sem. Később aztán szinte örültem is, hiszen így a tanárok, még ha egy kényszerű – és vészterhes – helyzetben is, de lehetőséget kapnak arra, hogy átálljanak a digitális oktatásra. Előbb-utóbb egyébként is bekövetkezett volna ez a nagy váltás – csak nyilván hosszabb idő után ment volna végbe. Most itt van egy tesztidőszak, ki lehet próbálni, mi működik és pontosan hogyan.

Persze a digitális tanrend mint megoldás gondokat is okoz,

de mégis egyértelműen sokkal-sokkal jobbnak érzem, mint ha nem taníthatnánk, és később kéne pótolni az elmaradt tananyagokat.

Akkor a gyerekek (és a tanárok is) teljesen kiesnének a megszokott munkarendjükből.

Egyébként mostanra persze pontosan megértettük, miért volt elengedhetetlenül szükség az iskolabezárásra: hiába a gyerekek alkotják a járvány igazán komoly veszélyeinek legkevésbé kitett csoportot, vírushordozóként könnyedén megfertőzhetik a legsérülékenyebbeket, vagyis az időseket. 

– Vannak az osztályodban olyan gyerekek, akik a nagyszüleikkel élnek?

– Igen, néhány ilyenről tudok. Már keresik a megoldást.

– Mit szóltak az új helyzethez a gyerekek? Örültek?

– Először egyfajta ijedtséget tapasztaltam. Persze valamennyire örülhettek is, de inkább az ijedtség volt a jellemző. Sokan rémhíreket terjesztenek, egymást ijesztgették velük. Voltak szülők, ha nem is sokan, akik már a múlt héten kihirdetett veszélyhelyzet előtt 1-2 nappal se engedték a gyerekeiket az iskolába, kifejezetten a koronavírus-járvány miatt.

Így készült a tavaszi dekoráció – 2019-ben…

– Tudjuk, hogy sokféle szülő és sokféle gyerek van… Hogy érzed, lett a tanárnak a mostani helyzetben egy olyan felelőssége, hogy a járvánnyal kapcsolatos, akár legalapvetőbb tudnivalókról is beszéljen?

– Igen, sajnos vagy sem, de lett, én legalábbis így tapasztalom. A kézmosásról szóló tájékoztatóktól kezdve a hivatalos közleményeken át a legkülönbözőbb cikkekig mindenfélét megosztok a különböző iskolai csoportokban. (Érdekes látvány: a korábban közvetlenül az oktatás napi szintű, délutáni/esti/hétvégi koordinálására létrehozott Facebook-csoportokban most ott vannak a járvánnyal kapcsolatos hírek, alapvető tények és tudnivalók, figyelmeztetések is – sokszor úgy érzem: egyáltalán nem feleslegesen…).

Sokkal több dologról kell tudnunk ebben a helyzetben, jelentősen kitágult a tanárok felelősségi köre.

– Jelenleg 13 éves gyerekek osztályfőnöke vagy. Nyilván érzed, hogy a digitális tenrend bevezetésével tulajdonképpen a saját szobájukba költözött az iskola. A digitális világ az ő terepük, az ő világuk.

– Ők már a Z-generációba tartoznak, beleszülettek az internet világába; nem csoda, hogy az egészen konkrét, közvetlenül az oktatással kapcsolatos technikai információk átadásán túl – X-generációs „digitális bevándorlóként” – néha azt érzem, szinte nekem kell szaporáznom, hogy lépést tudjak tartani velük. Hihetetlen magabiztosan közlekednek a digitális világban, rengeteg apróságban ők segítenek nekem, például a csoportos videóbeszélgetések lebonyolításával kapcsolatos finomságokat illetően. Informatika tanárként az ember természetesen sok dolgot tud az online világról, az osztályomba járó gyerekek viszont gyakorlatilag otthon vannak, hihetetlenül határozottan közlekednek benne. Szóval már most

érezhető, hogy megjelent egy különös kettős mozgás: persze változatlanul én tanítom őket, ugyanakkor – hol közvetlenül, hogy észrevétlenül – én is sokat tanulok tőlük.

(Érdekesség: az utóbbi napokban sokszor önkéntelenül letegeztek – nyilván ennek is a számukra teljesen otthonos digitális környezet az oka.)

– Persze még mindennek az elején vagyunk – de azért elmondanád, milyen pozitív hatásokat érzékelsz már most?

– Például máris egyértelmű, hogy a gyerekek nagyobb hajlandósággal, lelkesebben segítik a másikat ezekben az új, digitális keretekben, könnyebben, olajozottabban tudnak együttműködni. Sőt, bizonyos dolgokat gyorsabban magyaráznak el egymásnak, mint ahogyan én tudnám nekik…

Élvezik a tudásukat végre – a tanulás és a játékosan eltöltött szabadidő összekapcsolódik.

Persze lehetséges, sőt valószínű, hogy ennek lesz némi kopása, de törekedni kell rá, hogy ezt mérsékeljük, és ezzel akár tartósan megváltoztassuk a diákok oktatáshoz való hozzáállását. Erre, szerintem, komoly esély van. Ugyanolyan rendszerességre van szükség, mint korábban, ugyanakkor szerintem nem baj, ha egy ideig „véletlenül” kicsit jobb jegyek születnek… Akár.

Tartsuk meg a gyerekeket a felület előtt, ne vegyük el a kedvüket!

Aztán itt vannak az SNI-s, BTMN-es stb. gyerekek, akik bár az iskolapadban kevésbé érvényesülnek, a gép előtt ülve – ha a digitális világban ügyesek – már nagyon is. Úgy tapasztalom, kevésbé vannak zavarban, könnyebben válnak aktívvá, és emiatt a tanulásba is hatékonyabban tudom bevonni őket, illetve több sikerélményük van.

Együtt a csapat.

– Ugyanakkor, tudjuk, a tanításban, a klasszikus tanítási módszer(ek)ben nagyon fontos a testi jelenlét. Most viszont nincs több felvont szemöldök, nem lehet finomabb gesztusokkal kezelni helyzeteket – hacsak nem élő videós tanóra van éppen, de hát nem mindig az van.

– Igen, de épp emiatt sokkal pontosabban kell fogalmaznom, sokkal precízebben kell elmondanom, mi a feladat stb. Szóval ez megint egy olyan terület, amely okoz ugyan nehézségeket, de ahol olyan jellegű fejlődés is létrejön, amit aztán, a járvány lecsengésével, a hagyományos oktatási forma keretében is hasznosítani lehet.

(Persze utópia, de bevallom, nekem eszembe jutott az is: mi lesz, ha valaki „úgy érzi” majd, hogy a gyerekek oktatásához elegendő egyetlen központilag sugárzott beszélő fej? Így persze teljesen elveszne a személyes kontaktus, a gyerekek iskolai közösségi szocializációja gyakorlatilag ellehetetlenülne, illetve nem lenne személyes segítségre se mód. Arról nem is beszélve, hogy a tanároknak sem lenne állása…)

– Mondanál pár technikai konkrétumot? Milyen eszközökkel, milyen felületeken dolgoztok?

– Az online oktatásra sokféle lehetőség van, ráadásul a veszélyhelyzetre való tekintettel rengeteg segítség érkezik. Gyorsított eljárású oktatási regisztrációkkal lehet csatlakozni több virtuális tanteremhez is, illetve ingyenes hozzáférést kapunk különböző tudásbázisokhoz és alkalmazásokhoz. Vannak, akik közös felületnek a Google Classroom-ot vagy a Microsoft Teams felületét választják, mások egyéb megoldást keresnek, képességeikhez és lehetőségeikhez mérten. Egy biztos: minden iskola igyekszik kialakítani a virtuális osztálytermeket, ahol azok a gyerekek vehetnek részt az órákon, akik a fizikai valóságban is ott lennének az iskolában az adott tanórán. Ezekből a tantermekből sokféle létezik; van olyan, amelyikben a tanárok ügyesen ki tudják küldeni a gyerekeknek a feladatokat, akár differenciáltan is, ütemezve, egy visszaküldési határidőt beállítva. A gyerekek írhatnak és kérdezhetnek, megoldhatják a tanárok által kiosztott feladatokat. Én is egy ilyen virtuális felületen tanítom a gyerekeket, Viber csoportban és Facebookon is kommunikálunk, képernyőről készített videofelvételt (Apowersoft) és élő videót (Youtube) is meg tudunk osztani.

Vannak olyan alkalmazások is (pl. a Discord), ahol mindannyian egyszerre tudunk beszélni egymással.  A Zoom videókonferencia (webinárium) szoftvert szintén lehet használni, de számos más (szinte korlátlan számú) lehetőség adódik.

Még arra is van lehetőség, hogy a mi gépünkről segítsünk egy-egy adott gyereknek a saját gépén (a TeamViewer alkalmazással).

Hogy végül milyen módszereket érdemes választani, az attól függ, hogy adott tanárnak és az ő diákjainak milyen fizikai (hardveres) és szoftveres lehetőségei vannak, illetve mennyire tudják azokat használni. Szerencsére oktatóvideók is elérhetőek szinte mindenhez.

– Mit gondolsz a tanárok által a veszélyhelyzet kihirdetése után létrehozott Facebook-csoportokról?

– Óriási az összefogás, rengeteg nagyon fontos csoport jött létre, amik segítenek a megfelelő források megtalálásában, illetve biztatjuk is egymást, főként az idősebb kollégákat, akik most azért – persze embere válogatja – kicsit kétségbe vannak esve: mi lesz, hogy lesz?

Szóval nagyon jó véleményem van ezekről a csoportokról!

Rengeteg a segítőkész szervezet, csoport és tanár, nagyon büszke vagyok az összes kollégámra és tanártársamra azért, hogy nem adják fel, nem dobják be a törülközőt, hanem teljes erőbedobással fáradoznak azon, hogy a gyerekeket, a szülőket és egymást átsegíthessük ezen a kezdeti időszakon.

 

A képek forrása: Szőnyi Zsuzsanna Facebook-oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre