Páli fordulat: a nigériai kormány elismerte, hogy keresztényeket támad a Boko Haram

Hosszú évek struccpolitikája után Nigéria szövetségi kormánya végre elismerte a Boko Haramot mint elsősorban keresztényeket érintő veszélyforrást.

Évek óta arról számolunk be, hogy a nigériai keresztények helyzete egyre romlik; a hetekben történt garkidai vérengzésről kiadott elnöki közleményről is még úgy számoltunk be, hogy Buhari elnök az elmúlt időszak jól bevált formuláját nyilatkozta, miszerint „nincs itt, kérem, semmi látnivaló. Minden a legnagyobb rendben.”

Az International Christian Concern-en olvasható jelentés szerint a kormány 180°-os fordulatot tett, felismerte a keresztények helyzetét és beleáll a problémába.

A szövetségi kormány Alhaji Lai Mohammed információs és kulturális miniszter által kiadott közleménye elismeri, hogy a Boko Haram és az – Iszlám Államhoz egyre szorosabban köthető – Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya (ISWAP) kifejezetten a keresztényeket célozza. (Halkan megjegyezzük, hogy a fulánikról, akik 2019-ben több áldozatot szedtek, mint a Boko Haram, még nem esik szó, de hát örülünk annak, amink van.)

„Emlékezzenek arra, hogy a Boko Haram felkelői nem válogattak keresztények és muszlimok közt múltbéli támadásaik során. Templomokat és mecseteket, keresztényeket és muszlimokat diszkrimináció nélkül ért támadás” – fejtette ki közleménye elején Mohammed miniszter. Bár vitatható az álláspont, miszerint a Boko Haram régen nem különös gyűlölettel kezelte a keresztényeket, hanem csak mint mindenki mást, de később hozzátette:

„Az új mészárlások fényében azonban, melyekben a Boko Haram és az ő ISWAP-csatlósaik ellen fáradhatatlan katonai erőink harcolnak, a lázadók,

úgy tűnik, stratégiát váltottak. Elkezdtek keresztényeket és keresztény falvakat célozni azzal az okkal, hogy vallási háborút indítsanak el és káoszba döntsék a nemzetet.”

Csak 2019 decembere óta elég sok jel utalt erre: 11 keresztényt végeztek ki szenteste, meggyilkolták Ropvil Dalep diákot keresztény hite miatt, elrabolták, majd megölték Lawan Andimit, Nigéria Keresztény Egyesületének vezetőjét, február végén pedig mészárlás történt Garkidában.

Remélhetőleg új stratégiát dolgoz ki a kormány (nem a régi helyett, mert az jóformán nincs) a Boko Haram fenyegetésének kezelésére, de ezzel együtt azt is reméljük, hogy mostantól némi kormányzati segítség is érkezik az emberek templomainak és otthonainak újjáépítéséhez.

 

Kiemelt képünkönk Muhammadu Buhari elnök látható, forrása a Nairaland Forum.

Iratkozzon fel hírlevelünkre